Család

Innen: Politika
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Korfa. Normál körülmények között haranggörbe lenne. Forrás: Átlátszó

2022. januárban 10 százalékkal, februárban 15 százalékkal, márciusban 10 százalékkal áprilisban 7,6 százalékkal csökkent a születések száma az előző év hasonló időszakához képest.[1]

A 2020-ban született 115 ezer gyerek fele házasságon kívül született.[2]

2009-ben 96442 gyerek született Magyarországon. A fidesz csodás családvédelmi programja nyomán 2020-ban 92233.

2023-ban az eddigi mélypontra zuhant a születésszám. Közben az is kiderült, hogy a meddőségi klinikák államosítása jelentősen rontott a meddőségi intézetekben született gyerekek számát.[3] Az indokolatlan államosítás – pontosabban a külföldi cégek kitiltása – miatt az EU 2024 közepén kötelezettségszegési eljárást indított.[4]

A pedofilbotrány kirobbanása óta az derül ki, hogy a családvédelem – amire oly büszke az Orbán-kormány és annyi pénzt költ rá – ugyanúgy leromlott, mint a szociális és egészségügyi ágazat többi része.

Élveszületés és halálozás 1900–2022 között. Forrás: Átlátszó

Jegyzetek

Forrás