Integritás Hatóság
Az Integritás Hatóság egy kormányfüggetlen szervezet, amit az EU-pénzek felhasználásának ellenőrzésére hoztak létre az EU nyomására. 2022. november 19-én kezdte működését, de két párt is zárt ajtókat talált, amikor ügyeket akart bejelenteni.[1]
Az Integritás Hatóság
- le tudja állítani a szabálytalan pályázatokat
- a nyomozás (újra)kezdésére tudja felhívni a Legfőbb Ügyészséget.
Arra viszont nincs joga, hogy bírósághoz forduljon, ha ezek után sem indul meg/újra a nyomozás. Erre csak a többi pályázónak van joga. Az Európai Ügyészségnek lenne rá joga – csak a kormány nem hajlandó csatlakozni a 680 ezer összegyűjtött aláírás ellenére sem. Népszavazást pedig nem lehet kiírni a kérdésben, mert az alaptörvény szerint bíróság előtt vádat emelni csak a Legfőbb Ügyészségnek van joga, az alaptörvény megváltoztatásáról pedig nem lehet népszavazást tartani.
- Megjegyzés: Az alaptörvény szerint a hatalom a népé, de a hatalom mondja meg, mikor élhet a nép a hatalmával.
Az Integritás Hatóság 2023 második felében már elkezdte vizsgálni a Híd a munka világába programot és a lombkorona sétányt is.
Az Integritás Hatóság 2024-ben megállapította, hogy a Híd a munka világába program kapcsán 1,3 MFt kár érte az adófizetőket az EMMI felelőtlen gazdálkodása miatt..[2] Az Emmi vezetője Balog Zoltán volt. Az ügyben 2022. decemberben a Legfőbb Ügyészség úgy szüntette meg a nyomozást, hogy a 7 évnyi nyomozás alatt meg sem hallgatták a fő gyanúsítottat, Farkas Flóriánt.[3]
A hatóság elnöke
2025 januárjában büntetőeljárás indult az Integritás Hatóság vezetője és felesége ellen hivatali visszaélések miatt: jogtalanul használt hivatali autó és két, a köztársasági elnök által kinevezett igazgatósági tag jogainak önkényes elvonása miatt.[4]
Az Integritás Hatóság elnökét az ÁSZ elnöke mozdíthatja el közigazgatási per útján. Más példa nincs a magyar jogban arra, hogy az egyik kormányfüggetlen szervezet vezetője mozdíthatja el a másik kormányfüggetlen szervezet vezetőjét. Az ÁSZ elnöke további információkat kér az ügyészségtől.[5]
Az Integritás Hatóság elnöke a 2026-os parlamenti választás után a sajtónak elmondta, hogyan akadályozta a kormány a munkáját.[6]
Hivatali visszaélés, közokirat-hamisítás és különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt vádat emelt az Integritás Hatóság elnökével, Biró Ferenc Pállal szemben a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.[7]
Jegyzetek
- ↑ A Momentum is hiába ment az Integritás Hatósághoz. 24.hu (2022. nov. 19.) Így tartjuk be az EU-nak tett ígéreteinket.
- ↑ Török László: Az Integritás Hatóság a Balog Zoltán vezette minisztérium hanyagságát okolja, hogy minimum 1,3 milliárdos kár érte az adófizetőket. 24.hu (2024. szept. 5.)
- ↑ Horváth Csaba László: Szép csendben megszüntették a nyomozást Farkas Flórián botrányos roma programja ügyében. 24.hu (2022. dec. 12.)
- ↑ Windisch Judit: Gyanúsítottként hallgatta ki az Integritás Hatóság elnökét és feleségét a nyomozó főügyészség. 444.hu (2025. jan. 16.)
- ↑ Windisch Judit: Az ügyészség válaszán múlik, hogy kezdeményezi-e az Integritás Hatóság elnökének leváltását az ÁSZ elnöke. 444.hu (2025. feb. 11.)
- ↑ Kolozsi Ádám: „Kikérem magamnak, hát menjenek a kurva anyjukba” – az Integritás Hatóság elnöke elmondta, hogyan gyakoroltak rá nyomást az Orbán-kormányból. 444.hu (2026. jún. 7.)
- ↑ Aradi Hanga Zsófia: Vádat emelt az Integritás Hatóság elnökével szemben a Központi Nyomozó Főügyészség. telex.hu (2026. jún. 9.)
Forrás
- Az Integritás Hatóság honlapja
- Integritás Hatóság (magyar Wikipédia)
Hírek:
- Haász János: Tuzson Bence: Valóban volt egy hármas találkozó Biró Ferenccel, de azon nem volt szó a helyszíni szemlékről. 444.hu (2026. jún. 8.)
- Kaufmann Balázs: Az Integritás Hatóság közzétette az elnök teljes levelét, amelyben mentelmi jogért lobbizott. 444.hu (2025. feb. 19.) A hatóság jogkörét akarta növelni, a sajátját is.
- 800 millió forint pályázati pénzt bukhat a kaposvári tankerület egy iskolafelújításon. 24.hu (2023. júl. 5.) Az Integritás Hatóság első két ügye.
- Kertész Ádám: Korrupcióellenes Munkacsoport: A civilek egy része nemmel szavazott az éves jelentésre. www.szabadeuropa.hu (2023. márc. 13.)
- 📝 Martin József Péter: Miért csak most érték el az Integritás Hatóság ingerküszöbét Mészáros Lőrinc cégeinek ügyei? Riporter: Rónai Egon YouTube (2023. aug. 27.) (videó)
- Kerner Zsolt: Éles és önveszélyes fegyvert alkotott az Orbán-kormány, de kérdés, hogy valóban bevetik-e. 24.hu (2022. okt. 11.) Az Integritás Hatóságot.