„Börtönbiznisz” változatai közötti eltérés

Innen: Politika
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Nincs szerkesztési összefoglaló
7. sor: 7. sor:
A kormány nem akar fizetni. Az Emberi Jogi Bíróság több esetben megítélte a kártérítést a raboknak. A bíróság ítéletét nem lehet kikényszeríteni, viszont ha a kormány nem hajtja végre, a más országokban elfogott körözött magyar bűnözőket nem fogják kiadni Magyarországnak, hiszen a saját szabályaik tiltják, hogy embertelen viszonyok közé adják ki őket.

A rabok már 12 ezer (!) pert indítottak, és az eddigi jogerős bírói ítéletek alapján az államnak 10 MFt-t kell fizetnie. Hack Péter szerint az ítéletek azért ilyen súlyosak, hogy az államnak olcsóbb legyen börtönt építeni és az általa vállalt emberi körülményeket megteremteni, mint kártérítést fizetni.
== Forrás ==
== Forrás ==
* Interjú Hack Péterrel az ATV <cite>Egyenes beszéd</cite> c. műsorában. Riporter: Rónai Egon.

A lap 2020. február 12., 21:51-kori változata

A fidesz-kormány 2010–11-ben szigorította a BTK-t, aminek következtében több embert ítéltek börtönbüntetésre. Ezt előre látva tervbe vette 8 új börtön építését 2019-ig, de ezek építését még el sem kezdték.

A fidesz-kormány vállalta a börtönviszonyok emberségesebbé tételét, és ennek elmaradása esetén a kártérítést a raboknak.

A kettő eredményeképp a börtönviszonyok nem javultak, és az elítéltek – a fidesztől kapott jogaikkal élve – benyújtották a kártérítési igényüket, összesen kb. 100 mFt-t.

Forrás