Barátság kőolajvezeték
2026. január közepén leállt a Barátság Kőolajvezetéken az olajszállítás, mert az oroszok lebombáztak egy szivattyúállomást Ukrajna területén.[1] Ezt egy hónappal később jelentették be, a Medián kutatás közreadásának napján, ami ⅔-os Tisza-győzelmet mért.[2]
Január 27. és február 16. közötti időszakban a MOL három vezetője is nagy mennyiségben adott el részvényt, ami felvetette a bennfentes kereskedelem gyanúját.[3]
A kormány elrendelte, hogy katonaság védje meg a vezetéket.[4] Logikus: akkor kell védeni, amikor épp nem folyik rajta olaj.
Szijjártó követelni kezdte a vezeték javítását, és azt, hogy az EU ellenőrizze a vezeték állapotát, mert Szijjártó szerint azt már helyreállították, csak azért nem indítják újra, hogy beleavatkozzanak a magyar választásokba.[5] Addig a magyar kormány nem szállít dízelt Ukrajnának, amíg meg nem indul a vezeték működése.[6]
Közben kiderült, hogy a Horvátország felől jövő vezeték kapacitása mégiscsak elég az ország ellátására, ráadásul a horvátok kevesebb tranzitdíjat kérnek, mint az ukránok.[7]
Április 22-én a vezeték újraindult,[8] egyúttal engedélyezték Ukrajnának a 90 M€ hitel folyósítását. A vezeték őrzését a 2026-os választás utáni napon, április 13-án megszüntették.
- Megjegyzés: A katonaság fegyveres utcára vezénylése nyilvánvalóan kampánycélokat szolgált.
A leállás műszaki okai
A Kárpátok emelkedői előtt a vezetékben futó olajnak szüksége van hajtóerőre. Az olajat nem lehet összenyomni, sűríteni, ezért nagyon fontos, hogy az olajszivattyúállomásokon, amilyen a bródi is volt, a tartályokban további, nagy mennyiségű olaj legyen felhalmozva, amit a csőbe belepumpálva „megtolják” az olajat. Ezt a 30 ezer tonnás tartályt találták el az oroszok, aminek a teteje kigyulladt. A tartály kiürítése csak a vezetéken keresztül volt lehetséges.
Az üzemi hőmérséklet helyett tűzforrón érkező olaj a cső belsejében tönkretette a különböző mérőműszereket. A tűz egy hétig égett, az epicentrum körüli összes szerelvény egyszerűen elolvadt. Ezeknek a helyrehozatala tartott ilyen sokáig.
Jegyzetek
- ↑ Czinkóczi Sándor: Orosz drón találta el a Barátság kőolajvezeték egyik létesítményét Lvivben. 444.hu (2026. jan. 27.) A magyar kormány az ukránokat okolja a leállásért.
- ↑ Magyar Péter a Medián méréséről: „Ez kétharmados Tisza-győzelmet jelentene”. hvg.hu (2026. feb. 25.)
- ↑ Haász János: Bennfentes kereskedelem gyanúja miatt eljárást indított a MOL ellen az MNB. 444.hu (2026. feb. 24.) A MOL három vezetője részvényeket adott el, amikor még nem volt nyilvános, hogy leállt a Barátság kőolajvezeték.
- ↑ Tóth-Szenesi Attila: A kirendelt katonák képe is a Fidesz nyers propagandacéljait szolgálja. 444.hu (2026. feb. 26.)
- ↑ Németh András: Ne etessük a turult – ez történne, ha Ukrajna valóban el akarná lehetetleníteni Magyarország olajellátását. hvg.hu (2026. feb. 26.)
- ↑ Székely Sarolta: Szijjártó Péter: Leállítottuk a dízelüzemanyag szállítását Ukrajnába. 444.hu (2026. feb. 18.)
- ↑ Fődi Kitti: Janaf: Magyarország és Szlovákia ellátásbiztonsága nincs veszélyben. 444.hu (2026. feb. 27.)
- ↑ Molnár Kristóf: Újraindult a kőolajszállítás a Barátság kőolajvezetéken. 444.hu (2026. ápr. 22.)