„Devizahitel” változatai közötti eltérés

Innen: Politika
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
1. sor: 1. sor:
 
A devizahitelt az Orbán-kormány engedélyezte még 2001-ben. 2003 ill. 2005 után lett népszerű, amikor a Medgyessy-kormány korlátozta az ugyancsak az Orbán-kormány alatt bevezetett lakáscélú hiteleket, mert azok nem a rászorulókat támogatták, sok spekulációra adtak lehetőséget, és sokba kerültek a költségvetésnek. Ezután lett népszerű a devizahitel, aminek jóval alacsonyabb volt a kamata, mint a forinthiteleknek.
 
A devizahitel veszélyeire egyedül a PFSZ hívta fel a figyelmet, már néhány évvel a bevezetés után. A problémák a 2008-as gazdasági világválság után kezdődtek. Az ekkor már Simon András vezette jegybank vette rá végül a Pénzügyminisztériumot és a Bajnai-kormányt a devizahitelek megszüntetésére. Ez két lépcsőben történt, az első 2010. márciusban, a második júniusában lépett hatályba, az utóbbi már az Orbán-kormány alatt.
+
A devizahitel veszélyeire egyedül a PFSZ hívta fel a figyelmet, már néhány évvel a bevezetés után. A problémák a 2008-as gazdasági világválság után kezdődtek. Az ekkor már Simon András vezette jegybank vette rá végül a Pénzügyminisztériumot és a Bajnai-kormányt a devizahitelek megszüntetésére. Ez két lépcsőben történt, az első 2010. márciusban, a második júniusában lépett hatályba, az utóbbi már az Orbán-kormány alatt. A bedőlt hitelek károsultjainak kimentése viszont már az Orbán-kormányra maradt. A két mentőcsomaggal viszont csak a gazdagabbak tudtak élni {{vél|ahogyan azt azóta megszoktuk az Orbán-kormánytól}}.
   
== Forrás ==
 
== Forrás ==

A lap 2019. december 1., 07:38-kori változata

A devizahitelt az Orbán-kormány engedélyezte még 2001-ben. 2003 ill. 2005 után lett népszerű, amikor a Medgyessy-kormány korlátozta az ugyancsak az Orbán-kormány alatt bevezetett lakáscélú hiteleket, mert azok nem a rászorulókat támogatták, sok spekulációra adtak lehetőséget, és sokba kerültek a költségvetésnek. Ezután lett népszerű a devizahitel, aminek jóval alacsonyabb volt a kamata, mint a forinthiteleknek.

A devizahitel veszélyeire egyedül a PFSZ hívta fel a figyelmet, már néhány évvel a bevezetés után. A problémák a 2008-as gazdasági világválság után kezdődtek. Az ekkor már Simon András vezette jegybank vette rá végül a Pénzügyminisztériumot és a Bajnai-kormányt a devizahitelek megszüntetésére. Ez két lépcsőben történt, az első 2010. márciusban, a második júniusában lépett hatályba, az utóbbi már az Orbán-kormány alatt. A bedőlt hitelek károsultjainak kimentése viszont már az Orbán-kormányra maradt. A két mentőcsomaggal viszont csak a gazdagabbak tudtak élni ahogyan azt azóta megszoktuk az Orbán-kormánytól.

Forrás