Donbász
A →Donyec-medence Donyeck és Luhanszk megyébe eső része.
Az elnevezés a Donyec-medence ukrán ill. orosz rövidítéséből származik (ukrán: Донецький вугільний басейн, orosz: Донецкий угольный бассейн).
A Donbászban a katonai konfliktus 2014. április elején kezdődött. Oroszbarát szeparatisták Moszkva aktív támogatásával elkezdték középületek, rádióállomások, rendőrségek és egyéb kulcsfontosságú objektumok elfoglalásával megbénítani az ukrán állam szerveinek működését.
A helyzet Petro Porosenko 2014. május 25-i – Oroszország által is elismert – megválasztását követően kezdett változni, politikai és katonai értelemben egyaránt. 2014. június folyamán az ukrán erők – a hadsereg erői és különféle önkéntes zászlóaljak vegyesen – gyors ütemben szorították vissza az elsősorban helyi és Oroszországból érkezett önkéntesekből álló szeparatistákat.
Maláj utasszállító gép
2014. július 17-én a Malaysian Airlines MH17 jelű, Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó járata 10 km magasságban repült. Légtérzár 7900 m-ig volt, ahová vállról indítható rakétával nem lehet lőni. Néhány nappal előtte két ukrán katonai gépet is szokatlanul nagy magasságban ért rakétatalálat, ezeket az információkat azonban nem sikerült időben megerősíteni, így a légitársaságokat nem értesítették. Utólag derült ki, hogy a szeparatisták pár nappal korábban kaptak Oroszországból Buk-M1 rakétaindítóval felszerelt légvédelmi egységet, de nagy hatótávolságú radar nélkül, így nem tudták azonosítani a repülőgépet. Mivel nekik nem volt repülőgépük, azt gondolták, hogy ukrán katonai gépet látnak az irányító radarral.
A maláj Boeing 777-es fekete doboza 13:20 perckor rögzítette az utolsó adatokat, ekkor érte a gépet a rakétatalálat. A repülőgép segélyhívást vagy vészjelzést nem adott le, erre a pilótáknak nem volt idejük.
A tragédia után a brit Bellingcat nyílt forrású oknyomozó csoport a közösségi hálózatokon fellelhető fényképek és geolokáció segítségével képes volt azonosítani nemcsak a rakétát indító, 332-es oldalszámú Buk M1 járművet, de még azt a hozzávetőleges útvonalat is, ahogyan Oroszországból egy nyerges vontatón a Donyeck-medencébe szállították. A Bellingcat azt is feltárta, hogy az MH17-es tragédiája után a Buk-M1-et visszaszállították Oroszországba, azóta pedig nincs nyoma.
Forrás
- Donbas (angol Wikipédia)