KATA

Innen: Politika
A lap korábbi változatát látod, amilyen Laci (vitalap | szerkesztései) 2022. július 30., 19:27-kor történt szerkesztése után volt. (→‎Kapcsolódó lapok)
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Felmérés az KATA-megszorításról.[1]
A KATA és a rezsicsökkentés korlátozása után. Forrás: Népszava

A KATA a kisadózók tételes adója. 2012-ben vezette be a fidesz az EVA kiváltására. Minden egyéb adót és járulékot kivált, havi 50, illetve 75 ezer forint volt, mellékállásúaknál 25 ezer forint, az éves bevételi értékhatár pedig eredetileg 6 millió forint volt, amit fokozatosan 12 millióra növeltek.

A KATA módosítását ismét rohamtempóban, egyeztetés nélkül, kivételes eljárásban fogadták el. 2022. július 11-én nyújtották be, 12-én elfogadták.[2] A nyári szünet előtti utolsó ülésnapon.

Korábban, még a Bokros-csomag idején az Alkotmánybíróság elutasított egy év közben hozott adómódosítást azzal, hogy veszélyezteti a jogbiztonságot. A KATA esetén még azt sem lehet tudni, hogy év közben át lehet-e térni más adózásra, mert a végrehajtási rendeletek nem jelentek meg, pedig a módosítás szeptember 1-jétől lép életbe.

Az EU-val való egyeztetés során a fidesz megígérte, hogy csökkentik a sebtében elfogadott törvények számát. Egy kérdésre Gulyás azt válaszolta a Kormányinfón, hogy majd ha a megállapodás érvénybe lép.[2]

EVA

2003. január 1-től vezették be a társasági adó, ÁFA és SZJA kiváltására. 25 millió forintos bevételi értékhatárig az adó az ÁFA-val növelt bruttó összeg 15%-a volt. A vállalkozónál maradó rész tehát magasabb volt, mint a bevétel nettó összege. Ez valóban nem volt fenntartható, ezért az adó mértékét folyamatosan emelték. 2012-től már 37%-ra nőtt az adó mértéke, közben a bevételi értékhatár is emelkedett, 30 millió forintra. 2020. január 1-től szűnt meg.

KATA

A KATA emelése elleni tüntetés július 13-án. Forrás: 444.hu

2013. január 1-től vezették be. Mellékállásúaknál 25 eFt, főállásúaknál 50 ill. 75 eFt havi fix adó 6 mFt bevételig. A bevételt később 12 mFt-re emelték. 2022-re már 460 ezren adóztak így, amikor július 12-én a parlament elfogadta a KATA-t lényegében ellehetetlenítő törvénymódosítást, amire utcai zavargások törtek ki.

2022. július 12-én jó fideszes szokás szerint egy nap alatt fogadta el a parlament a kisvállalkozók adójának (KATA) módosítását, ami igen sokaknak jelent jelentős adóemelést.[3] Hatástanulmányt nem nyújtottak be – megintcsak fideszes szokás szerint –, így pontosat nem lehet tudni.

A könyvelők már az elfogadás után vették észre, hogy a KATA-módosítás az áttéréssel kapcsolatban adóévről beszél, vagyis csak 2023-tól lehet áttérni más adózási formára – nyilvánvalóan a jogalkotó szándékával ellentétesen. A köztársasági elnöknek még az aláírás előtt jelezték a problémát, de hiába.[4]

Két héttel a KATA és a rezsinövelés után 12%-kal csökkent a fidesz támogatottsága (jobb oldali kép). Ezért kellett a főispán és a tusnádfürdői nácizás.

Tüntetések

  • 12. spontán tüntetés éjfél utánig
  • 13. a Momentum szervezte tüntetés
  • 14–15. Kutyapárti tüntetés
  • 16. Márki-Zay Péter tüntetése
  • 17. A Nyugatihoz tervezett tüntetésről senki nem tudott, így alig volt ott valaki.
  • 18. Reggel 7-re az ételfutárok szerveztek tüntetést a Jászai Mari térre. A tüntetés kb. délig tartott, hídlezárással, vonulással.
  • 18. Este ½ 9: a Momentum szervez tiltakozást a köztársasági elnök hivatala elé, amiért aláírta a törvényt. Megint üres épülethez.
  • 19. este 7: Margitsziget, zenélő kút: az ételfutárok ötletelése
  • 25. Jobbágyfelkelés: ételfutárok. Margit-híd, Kossuth tér (koporsó), Oktogon

Az intézkedés utáni felmérés szerint az emberek közel 20%-ának volt KATA-s bevétele az elmúlt egy évben.[1]

Jegyzetek

Forrás

Kapcsolódó lapok