„Kormányzati vegzálás” változatai közötti eltérés

Innen: Politika
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
13. sor: 13. sor:
   
A rendszerváltáskor kialakult konszenzusos alkotmány az összes parlamenti képviselő ⅔-ához kötötte a felhatalmazást. 1989-ben senki sem számított rá, hogy egy többpárti országban a kormánypártok meg tudnak szerezni ennyi szavazatot. Pedig már 1994-ben ez történt: az MSZP–SZDSZ koalíciónak megvolt a ⅔-os többsége.
 
  +
  +
A törvényt nem a szövege, hanem a tartalma, célja szerint kell érteni és alkalmazni. Ez több évezredes jogelv. A ⅔ célja pedig az, hogy fontos döntéseket ne lehessen ellenzéki beleegyezés nélkül meghozni. Ezért a Horn-kormány úgy döntött, hogy önként korlátozza a hatalmát a törvény céljának megfelelően, és csak 80%-os többséggel hoz meg olyan törvényeket, amiket az Alkotmány eredetileg csak ⅔-os többséghez kötött.
  +
  +
A Horn-kormány is készített alkotmánytervezetet (Vastagh Pál irányításával), de az önmaga számára előírt 80%-os támogatást nem tudta elérni az akkori ellenzékkel, ezért végül nem került a parlament napirendjére.
   
=== Kereszténység ===
 
=== Kereszténység ===

A lap 2018. november 10., 00:32-kori változata

Ez a szócikk azokról az ügyekről szól, amikor a kormány a hatalmával visszaélve a polgárai politikai szabadságát korlátozza.

A kormány elsődleges feladata az érdekegyeztetés (lenne) a cégek és a lakosság között az ország minden fontos kérdésében. Ettől nemzet a nemzet, ettől érezzük egy közösség tagjának magunkat.

Az Orbán-kormány fejében meg sem fordul ez a lehetőség. Számukra a hatalom öncél, és a saját gazdagodásukat szolgálja. Érdeket egyeztetni legfeljebb akkor hajlandók, ha az ő érdekük kerül veszélybe.

Alaptörvény

Egy ország alkotmánya azokat a szabályokat tartalmazza, amikkel az ország lakosságának túlnyomó része egyetért. Az alaptörvénynek nevezett szörnyűség nem alkotmány. Meg sem próbáltak róla egyeztetni. Beleírták, ami nekik tetszett.

Alkotmány készítéséhez felhatalmazás kell. Nagyobb, mint a hatalomhoz, hiszen a lakosság túlnyomó részének kell egyetértenie vele, egyébként nem érzik magukat szabadnak. A jogokat korlátozni csak mások jogai miatt, érdekütközés esetén szabad. Ez a liberális demokrácia lényege.

Demokráciában a hatalom is alá van vetve a törvényeknek. Demokráciában az alkotmány azt szabályozza, mit tehet meg a hatalom a rend érdekében anélkül, hogy a szabadságot túlságosan korlátozná.

A rendszerváltáskor kialakult konszenzusos alkotmány az összes parlamenti képviselő ⅔-ához kötötte a felhatalmazást. 1989-ben senki sem számított rá, hogy egy többpárti országban a kormánypártok meg tudnak szerezni ennyi szavazatot. Pedig már 1994-ben ez történt: az MSZP–SZDSZ koalíciónak megvolt a ⅔-os többsége.

A törvényt nem a szövege, hanem a tartalma, célja szerint kell érteni és alkalmazni. Ez több évezredes jogelv. A ⅔ célja pedig az, hogy fontos döntéseket ne lehessen ellenzéki beleegyezés nélkül meghozni. Ezért a Horn-kormány úgy döntött, hogy önként korlátozza a hatalmát a törvény céljának megfelelően, és csak 80%-os többséggel hoz meg olyan törvényeket, amiket az Alkotmány eredetileg csak ⅔-os többséghez kötött.

A Horn-kormány is készített alkotmánytervezetet (Vastagh Pál irányításával), de az önmaga számára előírt 80%-os támogatást nem tudta elérni az akkori ellenzékkel, ezért végül nem került a parlament napirendjére.

Kereszténység

Az alaptörvény eredetileg a szent koronából akarta levezetni a felhatalmazást. A helyzet paradox voltát jól mutatja, hogy ez ellen éppen az egyházak tiltakoztak.