Márki-Zay Péter

Innen: Politika
A lap korábbi változatát látod, amilyen Laci (vitalap | szerkesztései) 2022. január 13., 06:41-kor történt szerkesztése után volt. (→‎Forrás)
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Márki-Zay Péter

Hódmezővásárhely polgármestere, az előválasztás egyéni és miniszterelnök-jelöltje.

Nem könnyű leírt szöveget találni tőle, mert mindig videóban nyilatkozik. Azt viszont csőstül: lehetetlen végighallgatni.

Úgy kommunikál, mint egy elszabadult hajóágyú.[1]

Konfliktusok a 6 párttal

DK

Egy videóban[2] nyíltan hadat üzen Gyurcsánynak, holott az előválasztás etikai kódexe tiltja ellenzéki jelölt lejáratását:

…jelölt társaimmal szemben lejáratókampányt nem folytatok.

A videóban ezt mondja:

Összefogunk azokkal, akik Gyurcsányt akarják leváltani, azokkal, akik Gyurcsányt akarják hatalomra juttatni, mert mind a két út egy szakaszon közös: a ′22-es választáson előbb le kell váltani a fideszt. Amíg fidesz van, addig Gyurcsány soha nem lesz elszámoltatva, soha nem lesz leváltva, mert ezt bebizonyította a fidesz 11 év alatt. Úgyhogy mostantól kezdve nem jobbra megyünk meg nem balra megyünk, hanem fölfele.

Mária mennybemenetele?

  • Honnan kell leváltani Gyurcsányt? A DK elnöke, parlamenti képviselő, Dobrev Klára férje. Más pozíciója nincs.
  • Miből következik, hogy Gyurcsányt el kell számoltatni? Nem kellene ehhez valami vád?

2021. december 11-én Gyurcsány Ferenc a Facebookon egy rövid bejegyzést írt:

Azt kérte a kapitány, hogy ne kampányoljak. Így fogok tenni. Akkor így.[3]
– Gyurcsány Ferenc

Márki-Zay így reagált az ATV-ben: „Ne a pártok vigyék ezt a kampányt, így Gyurcsány Ferencnek a személyes közreműködése ebben a kampányban is erre vonatkoztik. Én azt szeretném kérni a pártoktól, hogy ne pártos kampányt folytassunk, hanem a miniszterelnök-jelölt és a 106 jelöltnek a kampányát.”[4]

Ezzel szemben december 28-án azt látjuk, hogy a Párbeszéd elkezdett kampányolni, Márki-Zay meg sehol.

2021 karácsonya körül az ellenzék támogatottsága csökkenni kezdett, miközben az ellenzék háttérmunkának nevezett semmittevéssel tölti az időt. Márki-Zay pedig az előválasztás szabályainak meghekkelésével, hogy saját frakciója legyen. Egyre inkább úgy tűnik, ő az ellenzéki összefogás legfőbb akadálya.[5]

Nem szeretné, ha Gyurcsány szerepelne a DK listáján. Mert ő feljogosítva érzi magát, hogy beleszóljon a legerősebb ellenzéki párt belügyeibe is. Erre még az LMP-s Ungár Péter is visszaszólt neki.[6]

Miután megingott a bizalom iránta, elkezdett vagdalkozni, hogy áruló, aki őt le akarja váltani.[7]

  • megint áruló lettem
  • Márki-Zay egyetlen érve az áruló, arról szó sem lehet, hogy ő felelős lenne az ellenzék népszerűség-csökkenéséért
  • egyre erősebb a meggyőződésem, hogy Márki-Zayt a fideszesek segítették győzelemre az előválasztáson, hiszen az ellenzék támogatottsága nem nőtt, a bizonytalanok száma nem csökkent a második fordulóban.

A DK válasza

A DK végül nem állta meg, és összeszedte Márki-Zay előválasztási hazugságait:[8][9]

  • Márki-Zay Péter azt hazudta, hogy minden egyes kutatás azt mutatja: Dobrev Klárával nem lehet nyerni. Ezzel szemben a valóság az, hogy a friss Závecz-kutatás szerint Dobrev Klárának nagyobb esélye van legyőzni Orbán Viktort, mint Márki-Zay Péternek.
  • Márki-Zay Péter azt hazudta, hogy a DK zsarolással kényszeríti az ellenzéki politikusokat Dobrev Klára támogatására. Ezzel szemben a valóság, hogy Márki-Zay Péter egyetlen példát sem tud erre mondani, Trump módra csak a hazugsága változik, azaz először kettő ilyen esetről beszélt, aztán már négyről, de egyet sem nevezett meg.
  • Márki-Zay Péter azt hazudta, hogy már DK-s alapszervezet is támogatja őt. Ezzel szemben a valóság, hogy nincs ilyen szervezet, Márki-Zay Péter sem tudott ilyet mondani, sőt az ATV-ben bele is keveredett a saját hazugságába.
  • Márki-Zay Péter azt hazudta, hogy ő nem hazaárulózott. Ezzel szemben a valóság az, hogy azt mondta, azok, akik először Karácsony Gergelyt, majd most Dobrev Klárát támogatják, azok “elárulják a hazát”. Ami ugye pontosan ugyanaz. Senki nem veheti komolyan, hogy aki elárulja a hazát, az nem hazaárulót jelent.
  • Márki-Zay Péter azt hazudta, hogy a Fidesz Dobrev Klárára való szavazásra mozgósít. Ezzel szemben a valóság, hogy egyetlen ilyen példát sem tudott mondani Márki-Zay Péter, egyetlen ilyen ügy nem merült fel az elmúlt hetekben.
  • Márki-Zay Péter azt hazudta, hogy Gyurcsány Ferenc vétózta meg, hogy részt vehessen Márki-Zay Péter az ellenzéki hatpárti szövetségben. Ezzel szemben a valóság az, hogy Gyurcsány Ferenc nyilvánosan, jegyzőkönyvvel bizonyította, hogy ebből egy szó sem igaz.

7. frakció

Az előválasztáson MZP aláírta, hogy az Új Világ Néppártba, ha az nem tud frakciót alakítani, a Párbeszédbe ül. Miután megnyerte az előválasztást, önálló frakciót akar, felrúgva az előválasztási megállapodást.[10] Ettől kezdve a 6 párt ígérete sem érvényes, hogy ő az egységes miniszterelnök-jelölt.

A Momentum – attól félve, hogy Márki-Zay az ő tagjait is el akarja szippantani – kötelezővé tette a tagjainak, hogy engedélyt kérjenek a pártvezetéstől, ha Márki-Zay-val együttműködnek.[11]

Jobbik

A Jobbikot azért kritizálta, hogy nem vállalt elég költséget az előválasztáson. Jakab Péter szerint pedig kétszer annyit fizettek, mint a többi párt. Jakab szerint a „mindig felfelé” Márki-Zay nagyravágyását fejezi ki.[12] A Jobbik nem felfelé néz, hanem előre.

Elképzelhető, hogy lecserélik

Márki-Zay maga is úgy nyilatkozott, hogy elképzelhető, hogy lecserélik.[13] Nem csoda:

  • „felháborítónak tartom, ha valakinek van egy egyéniben nyerésre esélyes körzete, mégis befutó helyre rakják a listán”
  • a hetedik frakció fidesz-szavazók megnyerésére kell. Ha valamit nem tud indokolni, ez a jolly joker
  • ha látható helyen szerepelne Gyurcsány neve, akkor a választást elveszítettük. Megint belerúg Gyurcsányba.
  • a Jobbik „egyelőre százmilliót sem tud beletenni a kampányba, vagy nem akar.” A Jobbikba is belerúg.
  • „Személyes visszajelzésekből nagyon sokakat látok a Fidesztől el és ide, hozzánk jönni.” Závecz szerint nem a fidesz-árvák mentek el az előválasztás 2. fordulójában rá szavazni. De ő jobban hisz a személyes tapasztalatainak, és azt meri állítani, konyít a statisztikához. Tiszta dilettantizmus.
  • „ a választások után én magam is frakciót kell hogy válasszak, és nekem sem mindegy, hogy létezik-e olyan frakció, amibe szívesen beülnék.” Nem, a frakciót már kiválasztotta az előválasztáson induláskor, csak nem akar rá emlékezni. Ez a Párbeszéd. Oda nem ül be szívesen? Megint össze-vissza beszél.
  • Szeptemberben MZP vezetett a Google-keresések listáján. Az előválasztás lezárulta után Orbán visszavette az első helyet. MZP nem tudja, miért. Miért nem tudja? Elég fontos, és elég sok idő eltelt.
  • A pártok nem kampányolnak. Miért nincs központi kampány is? Talán nem csoda, hogy a DK és a Jobbik nem lelkes a történtek után. „ha a pártok kampányolnak, elbátortalanítják a saját táborukat, akkor azzal Orbán Viktornak lehet kétharmada. Megint a jolly joker: ijesztgetés a fidesszel. A ⅔-ra Orbánnak esélye sincs. MZP-nek fogalma sincs a választási matematikáról. Vagy „csak” hazudik.
  • „Hát a Péter nem hozza a számokat, és a kormányváltás mindennél, még az előválasztásnál, annak eredményénél is fontosabb, ezért miniszterelnök-jelöltet kéne cserélni.” (Donáth Anna) Bizony.

Egyéb hazugságok

Márki-Zay szerint az ellenzék nyert volna 2018-ban, ha összefog.[14]. Pedig nem.

Márki-Zay a Madách téri beszédében azt állította, hogy a Jobbik őt támogatja „Keszthelytől Kisvárdáig”. A valóság viszont az volt, hogy a kisváradi Jobbikosok nem is voltak ott a rendezvényen.[15]

Márki-Zay a Karácsony visszalépését bejelentő sajtótájékoztatón azt állította,hogy Karácsony Gergelyt a DK-ból is megkeresték, hogy Dobrev Klára javára lépjen vissza, Karácsony ezt azonban elutasította. A DK cáfolta az állítást.[16]

Ismeretlenek Márki-Zayra szavazásra buzdítottak azzal, hogy a fidesz Dobrevre szavazásra mozgósít.[17]

Egy újságírói vélemény:

Márki-Zay Péter … nagyon is hajlamos hibázni. Hiányzik az arányérzék, a tapasztalat és taktikai képesség, mintha a szavak helyiértékét sem fogná még fel. Ezek mind életveszélyesek egy éles kampányban. Facebook-kommenteket böngészget személyesen, mint egy kezdő nárcisztikus influencer, és lélegzetvétel nélkül csapkod, ha idegállapotba jön vagy fáradt. Kelleni fog mellé, mögé a csapat és a segítség, a hideg borogatás.[18]
– Tóta W. Árpád

Márki-Zay szerint az ellenzéki sajtó nem számolt be a Szájer-ügyről. Pedig de. Össze-vissza beszél.[19]

Fidesz-árva

Márki-Zay még 2010-ben is a fideszre szavazott.[20]

Vélemény

MZP nem egy ravasz politikus, hanem egy marketinges, aki eladja az elitellenességét és közben megpróbálja a saját világképét az ellenzékre erőltetni.
Facebook/Értelmiségi Proletár

A frissen Momentum-elnöknek választott Donáth Anna is beszólt Márki-Zaynak a gyűlöletkampány miatt.[21]

Jegyzetek

  1. Jabronka Richárd: Ceglédi Zoltán egy befogadóbb és higgadtabb kommunikációval rendelkező nőt javasolna Márki-Zay Péter helyettesének. ellenszel.hu (2022. jan. 7.)
  2. Itt a videó Márki-Zay legelborultabb gyurcsányozásáról: Leszámolni készül Gyurcsánnyal. nyugatifeny.hu (2021. okt. 9.)
  3. Facebook/Gyurcsány Ferenc
  4. Gyurcsány: azt kérte a kapitány, hogy ne kampányoljak. Így fogok tenni! – Forrnak a komment-indulatok, célkeresztjükben: Márki-Zay. varosikurir.hu (2021. dec. 11.)
  5. Márki-Zay halad a kijelölt útján: már megtalálta a vereség okát, hogy ne ő legyen a hibás. nepszava.us (2021. dec. 19.)
  6. Facebook 2021. dec. 15.
  7. Haász János: Márki-Zay: Ha bárki vezércserét szeretne az ellenzék élén, az a Fidesz beépített árulója. telex.hu (2021. dec. 22.)
  8. Spirk József: A DK bekeményített, „hazugsággyűjteményt” szedett össze Márki-Zay Pétertől. 24.hu (2021. okt. 13.)
  9. A Demokratikus Koalíció közleménye (2. rész). os.mti.hu (2021. okt. 13.)
  10. Harkai Péter: Önálló frakciót tervez az Új Világ Néppárt Márki-Zay Péterrel és Gémesi Györggyel összefogva. Interjú Pálinkás Józseffel hirklikk.hu (2021. dec. 14.)
  11. Jabronka Richárd: A Momentum vezetősége aggódik Márki-Zay Péter szervezkedése miatt. ellenszel.hu (2022. jan. 6.)
  12. Márki-Zay-nak ilyen keményen még nem szóltak be. olkt.net (2021. dec. 20.)
  13. Kerényi György: „Vannak eszközök ahhoz, ha valaki meg akarja buktatni belülről az ellenzéket” – Márki-Zay Péter. www.szabadeuropa.hu (2021. dec. 17.)
  14. Horváth Bence: Jakab Péter gyakorlatilag lehülyézte Márki-Zay Pétert, majd pénzt kért tőle a kampányra. 444.hu (2022. jan. 4.)
  15. Petróczi Rafael: A kisvárdai jobbikos jelölt szerint hiába állítja Márki-Zay, ők nem voltak ott a budapesti kampányrendezvényén. azonnali.hu (2021. okt. 12.)
  16. Petróczi Rafael: A DK tagadja, hogy megkeresték volna Karácsony Gergelyt azért, hogy Dobrev javára lépjen vissza. azonnali.hu (2021. okt. 8.)
  17. Jabronka Richárd: Mutatjuk, melyik telefonszámról mozgósítanak Márki-Zay Péterre, becsapós szöveggel. ellenszel.hu (2021. okt. 14.)
  18. Jabronka Richárd: Tóta W: Márki-Zay Péter mintha a szavak helyiértékét sem fogná még fel. ellenszel.hu (2021. okt. 14.)
  19. Márki-Zay Péter elnézést kért azért, amit Szájer-ügyben mondott a sajtóról. 444.hu (2021. okt. 15.)
  20. Hollós János: Márki-Zay Péter: Orbán Viktor szerint én vagyok az esélyes. mfor.hu (2021. dec. 15.)
  21. Donáth Anna beszólt Márki-Zaynak, hogy a közös kampány nem lehet fideszes, uszító, populista és gyűlöletkeltő. nepszava.us (2021. nov. 23.)

Forrás

Események, vélemények

7. frakció

Második forduló (október 4–10.)

További információk

Kapcsolódó lapok