NATO

Innen: Politika
A lap korábbi változatát látod, amilyen Laci (vitalap | szerkesztései) 2023. február 26., 14:45-kor történt szerkesztése után volt. (→‎Forrás)
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

Az EBESZ 1999-es Isztambuli Chartája felhatalmazza a tagországokat, hogy szabadon válasszák meg a szövetségi szerződéseiket.

A magyar kormány nem tekinti az egész országot érintő kérdésnek a védelmi döntéseket, ugyanis novembertől kezdve a NATO-döntésekbe csak a miniszterelnöknek lesz beleszólása, a parlament felhatalmazása nélkül.[1]

1999-ben a már akkor is mérhetetlenül kicsi Munkáspárt orosz támogatással csináltak NATO-ellenes népszavazási kampányt.[2]

Törökország és Magyarország blokkolja Svédország NATO-csatlakozását, ezért ők az USA-val kétoldali szerződést fognak kötni.[3] Vagyis nem kapunk tőlük segítséget, ha bennünket támadnak meg. A háború egyéves évfordulóján a fidesz-frakcióban ellenállás volt mindkét országgal szemben, ezért parlamenti delegáció utazik Svédországba és Finnországba, kivizsgálni az ottani helyzetet.[4] Játsszák az eszüket.

A NATO és Oroszország

Határozottan kell fellépni az Ukrajnára támadó orosz elnökkel, Vlagyimir Putyinnal szemben. Az orosz államfőnek ki kell vonnia csapatait a szomszédos ország területéről, beleértve a nemzetközi jogot megsértve elcsatolt Krím félszigetet. Ugyanakkor el kell kerülni, hogy a NATO közvetlen összeütközésbe kerüljön Oroszországgal.[5]
Olaf Scholz

Február 8-án Putyin – Macron jelenlétében – 3 dolgot követelt:

  1. nem lehet több NATO-bővítés
  2. határai közelében nem történhet rakétatelepítés
  3. a NATO európai katonai infrastruktúráját az 1997-es szintre kell visszaállítani.

Magyarország 1999-ben lett a NATO tagja több más országgal együtt, Svédország és Finnország pedig éppen az orosz támadás miatt akar a NATO tagja lenni. Az USA azt válaszolta, hogy ez nem vitaalap.[6]

USA

A 2022. márciusban megjelent amerikai Nemzeti Védelmi Stratégia (NDS) Kínát nevezi az Egyesült Államok első számú stratégiai kihívójának, míg Oroszországot bajkeverő, akut fenyegetéseket jelentő stratégiai ellenfélként értékeli. Az NDS szerint a Kínai Népköztársaság az USA számára „a legjelentősebb stratégiai versenytárs, amely állandó kihívást jelent.” Az Egyesült Államok önállóan és a NATO-val együttműködésben arra törekszik, hogy gyengítse a két revizionista nagyhatalom közötti stratégiai partnerséget, egymás kölcsönös támogatását.[7]

A NATO (USA?) koszovói és az iraki beavatkozására nem volt ENSZ felhatalmazás.[8]

Ukrajna

A NATO 2008-ban, a bukaresti NATO-csúcstalálkozón mondta ki először, hogy Ukrajnát és Grúziát fel fogja venni a NATO-ba. Akkoriban azonban még igen kicsi volt a támogatottság: 2007-ben a lakosság 15, Grúzia orosz megszállása után is csak az ukránok 30%-a, a politikai eliten belül pedig egyedül Viktor Juscsenko elnök támogatta. A Viktor Janukovics vezette orosz orientációjú erők egyértelműen ellenezték, de még a sokak által szintén nyugati orientációjúnak kikiáltott, pragmatikus miniszterelnök, Julija Timosenko sem áll ki egyértelműen a tagság mellett.

2010-ben az oroszbarát Janukovics lesz az elnök, ezzel a csatlakozás lekerül a napirendről egészen a Krím elfoglalásáig. 2010-ben az ukrán parlament ki is mondta, hogy Ukrajna a NATO-n kívüli szövetségi státust kapjon.

A Krím elfoglalása után változott az ország véleménye, és 2017-ben az ukrán parlament célként jelölte meg a NATO-tagságot. 2020-ban Ukrajna a NATO kiemelt esélyű partnerévé vált. A NATO azonban nem vesz fel olyan országot, aminek területi vitája van más országgal, és a NATO-tagoknak egyhangúan meg kell szavazniuk az új tag felvételét (hiszen garanciát vállalnak, hogy megvédik az új tagot, ha támadás éri).[9] Ez azt jelenti, hogy Oroszország blokkolni tudja Ukrajna NATO-tagságát, amíg nincs megállapodást Ukrajna határairól.

Miután az oroszok 4 ukrán megyét álnépszavazás után a sajátjuknak tekintenek, Ukrajna hivatalosan is kérte felvételét a NATO-ba.[10]

Jegyzetek

Forrás

Hírek: