Nyugdíj

Innen: Politika
A lap korábbi változatát látod, amilyen Laci (vitalap | szerkesztései) 2021. február 1., 13:41-kor történt szerkesztése után volt.
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Utalási időpontok 2021-ben
január 12. (kedd)
február 12. (péntek)
március 12. (péntek)
április 12. (hétfő)
május 12. (szerda)
június 11. (péntek)
július 12. (hétfő)
augusztus 12. (csütörtök)
szeptember 10. (péntek)
október 12. (kedd)
november 12. (péntek)
december 2. (csütörtök)

Az alaptörvény szerint a nyugdíj és az egészségügy állami feladat, és nem biztosítás. Nem járulékot, hanem adót szednek ilyen néven, melyet a Kincstár kezel. Ez azt jelenti, hogy az állam másra költheti az egészségügyre ill. nyugdíjra beszedett adót.[1]

Magyarország az időskori megélhetés biztosítását a társadalmi szolidaritáson alapuló egységes állami nyugdíjrendszer fenntartásával és önkéntesen létrehozott társadalmi intézmények működésének lehetővé tételével segíti elő. Törvény az állami nyugdíjra való jogosultság feltételeit a nők fokozott védelmének követelményére tekintettel is megállapíthatja.
– Alaptörvény, XIX. cikk (4)

2019 végén a több mint 2 millió nyugdíjas 4 százaléka 60 ezer forintnál, 29 százaléka 100 ezer forintnál kevesebbet kap. A nyugdíjasok több mint fele 100–179 ezer forinthoz jut havonta, 8,5 százalékuk pedig több mint 220 ezer forintot. A budapesti átlag 161 eFt.[2]

A minimálnyugdíj még mindig 28,500 Ft a 168/1997. kormányrendelet alapján, azaz 22 éve. 2020 szilveszterén a kormány határidő nélkül határozta meg a nyugdíjminimum összegét 28500 Ft-ban. 707/2020. (XII. 30.) Korm. rendelet.[3]

A Magyar Szakszervezeti Szövetség alapnyugdíjat és a béreket követő nyugdíjemelést követel:[4]

  • A nyugdíjemelés ne alultervezett infláción alapuljon, mint például tavaly és idén is – ne kelljen emiatt a nyugdíjasoknak hitelezniük novemberig a kormánynak.
  • A nyugdíjemelésnél ne csak az inflációt vegyék figyelembe, hanem a bérek növekedését is (vegyes indexálás), hogy ne folytatódjon a nyugdíjak leszakadása a bérektől.
  • A helyettesítési aránynál (nyugdíj/legutolsó munkabér) legyen kiigazítás, ehhez pedig egy kiigazítási alap, és öt év alatt, azaz 2024-re zárkóztassák fel az átlagnyugdíjat az átlagbér 70 százalékára.
  • A kormány márciusig készítsen felmérést a nyugdíjasok helyzetéről, a nyugdíjak értékvesztéséről, és tegyen javaslatot a korrekcióra.
  • A kormány vezessen be alapnyugdíjat.
  • A kormány tekintse partnernek a nyugdíjasokat, döntéshozatal előtt egyeztessen érdekképviseleteikkel.

1%-os nyugdíjemelés 30 MFt-be kerül évente.

2010-ben 113.000 nyugdíjas (az összes nyugdíjas 4,6 %-a) élt a szegénységi küszöb alatt. 2020-ban ugyanez az adat 294.000 fő (az összes nyugdíjas 14,3%-a). Ezt a kormány uralta KSH írja.[5]

A svájci indexálást a fidesz szüntette meg. Ez felerészben az inflációtól, felerészben a bérek emelkedésétől tette függővé a nyugdíjakat.

Balra a fidesz 2010-es választási ígéretei, jobbra a tények.
A 13. havi nyugdíj első hetét fizetik 2021-ben.
Forrás: Facebook

13. havi nyugdíj

A 13. havi nyugdíjat a Medgyessy-kormány vezette be, és a Bajnai-kormány szüntette meg.

A bevezetését a Fidesz se 2002-ben, se 2003-ban nem szavazta meg, bár később 14. havit ígért, amit azóta se tartott be.

10 évvel később van képük azzal kampányolni, hogy 2021-ben 1 hetit adnak.

Jegyzetek

  1. Így lett a TB-járulékból adó. Mihályi Péter és Juszt László beszélgetése www.facebook.com (2013. máj. 13.) (videó)
  2. Csernátony Csaba: Mekkora a különbség a magyar nyugdíjak között? www.napi.hu (2019. nov. 23.)
  3. BRÉKING! Bebetonozták a nyugdíjminimum összegét. www.nyugdijguru.hu (2020. dec. 31.) 28500 Ft-ban, időkorlát nélkül.
  4. Tamásné Szabó Zsuzsanna: Számolják fel a nyomort, adjanak alapnyugdíjat! – követelik a szakszervezetek. 24.hu (2020. jan. 29.)
  5. Facebook/Vadai Ágnes.

Források

További információk

Kapcsolódó szócikkek