Előválasztás 2021/Egyéni jelöltek

Innen: Politika
A lap korábbi változatát látod, amilyen Laci (vitalap | szerkesztései) 2021. április 9., 08:41-kor történt szerkesztése után volt. (→‎Pest megye)
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

2020. december 20-án hat ellenzéki párt – DK, Jobbik, LMP, Momentum, MSZP, Párbeszéd – megállapodott[1]

  • közös jelölt indításában mind a 106 egyéni választókörben
  • közös miniszterelnök-jelölt indításában
  • közös lista indításában
  • a közös program alapelveiben[2] (lásd alább).

Megállapodtak abban is, hogy a miniszterelnök-jelöltet és a közös listát előválasztáson választják meg. 2021. február végén eldöntötték azt is, hogy mind a 106 egyéni választókerületben legyen előválasztás.[3]

A közös listaállítást a választási törvény 2020. december 15-i – az ellenzék által ezúttal sem támogatott – módosítása tette szükségessé, mert lehetetlenné tette két ellenzéki lista indulását azzal, hogy a listaállításhoz a 106 egyéni választókerület közül 71-ben jelölt indítását írta elő.[4] A módosítás előtt ez a szám 27 volt, azaz akár 3 ellenzéki listára is lehetőség volt anélkül, hogy egymás ellen kelljen indulniuk.

Előválasztás

2021. február második feléig négyen jelentkeztek be közös miniszterelnök-jelöltnek:

  • Márki-Zay Péter[5]
  • Pálinkás József[6]
  • Jakab Péter[7]
  • Fekete-Győr András[8]

A részvételi szándékát korábban jelző Szanyi Tibor úgy döntött, hogy önállóan indul, a Kétfarkú Kutyapárthoz hasonlóan.

Összesítés az egyéni jelöltekről
Jelöltszám választókerületenként
Jelölt Szám Össz.
0 0 0
1 9 9
2 43 86
3 33 99
4 17 68
5 3 15
6 1 6
Össz. 106 283
A jelöltek száma pártok szerint
Párt Jelölt Támogatott Összesen
DK 61 37 98
Jobbik 34 55 89
LMP 12 67 79
MMM 26 75 101
Momentum 54 34 88
MSZP-Párbeszéd 45 46 91
Új Világ 28 2 30
független 23 0 23
Összesen 283 316 599


Budapest

Egyéni választókerületekben indulók
Választókerület[9] Jelölt Támogatók További információk a jelöltről
001. Budapest 01.

(V. kerület)

Csárdi Antal
LMP[10] Az LMP parlamenti képviselője.

Facebook, Wikipédia-lap, parlament.hu

Gelencsér Ferenc
Momentum[11] Az I. kerület alpolgármestere.

Facebook, Wikipédia-lap, valasztas.hu 2019

Nagypál Anikó
DK Facebook, Bemutatkozás
002. Budapest 02.

(XI. kerület)

Gy. Németh Erzsébet
DK Budapest főpolgármester-helyettese.

Bemutatkozás, Wikipédia-lap, Facebook, parlament.hu

Orosz Anna
Momentum[11] Újbuda alpolgármestere és a Momentum alelnöke.

Wikipédia-lap, Facebook, valasztas.hu 2019

003. Budapest 03.

(XII. kerület)

Hajnal Miklós
Momentum[11] A Momentum elnökségi tagja.

Wikipédia-lap, Facebook, valasztas.hu 2018

Káncz Csaba
MMM Nemzetközi politikai szakértő, hegyvidéki lokálpatrióta.

Önéletrajz, Facebook

Dr. Komáromi Zoltán
DK Bemutatkozás, Facebook, valasztas.hu 2014
004. Budapest 04.

(II. kerület)

Berg Dániel
Momentum[11] A II. kerület alpolgármestere, az ALDE európai pártcsalád alelnöke.

Facebook, Wikipédia-lap, valasztas.hu 2019

Kálmán Olga
DK Bemutatkozás, Wikipédia-lap, Facebook
Tordai Bence
Párbeszéd[12] Országgyűlési képviselő, nagycsaládos pesthidegkúti apuka, zöld szociológus-közgazdász, a Párbeszéd frakcióvezető-helyettese, elnökségi tagja.

Facebook, Wikipédia-lap, parlament.hu

005. Budapest 05.

(VII. kerület)

Almási Kecskés Gusztáv
MMM Jogász-közgazdász, erzsébetvárosi lokálpatrióta.

Életrajz, Facebook, valasztas.hu 2014 2010 2006

Dr. Oláh Lajos
DK Bemutatkozás, Wikipédia-lap, Facebook, parlament.hu, valasztas.hu 2018 2014
Tompos Márton
Momentum Facebook, Wikipédia-lap
006. Budapest 06.

(VIII. kerület)

Csordás Anett
MMM, C8 VIII-IX. kerületi civil aktivista.

Facebook

Jámbor András
Szikra Mozgalom[13] A Mérce alapítója, volt főszerkesztője.

Weblap, Facebook, Wikipédia-lap

Mannhalter Dániel
DK Facebook, Bemutatkozás
007. Budapest 07.

(XIII. kerület)

Keszthelyi Dorottya
DK Önkormányzati képviselő.

Facebook, Bemutatkozás, valasztas.hu 2019

Naszádos Zsófia
Momentum Facebook
008. Budapest 08.

(XIV. kerület)

Hadházy Ákos
Momentum,[14] MMM, CivilZugló Egyesület[15] független képviselő, az MMM alapító tagja.

Életrajz, Wikipédia-lap, korrupcioinfo.hu, Facebook, parlament.hu, valasztas.hu 2018

009. Budapest 09.

(X. kerület)

Arató Gergely
DK A DK parlamenti képviselője.

Bemutatkozás, Facebook, Wikipédia-lap, parlament.hu

Paróczai Anikó
Momentum[16] Kispesti önkormányzati képviselő.

Wikipédia-lap, Facebook, valasztas.hu 2019

010. Budapest 10.

(III. kerület)

Szabó Tímea
Párbeszéd[17] A Párbeszéd társelnöke és parlamenti frakcióvezetője.

Facebook, Wikipédia-lap, parlament.hu, valasztas.hu 2018

Turgonyi Dániel
Momentum[11] A III. kerület alpolgármestere.

Facebook, valasztas.hu 2019

011. Budapest 11.

(IV. kerület)

Varju László
DK A DK parlamenti képviselője.

Bemutatkozás, Facebook, Wikipédia-lap, parlament.hu

012. Budapest 12.

(XV. kerület)

Barkóczi Balázs
DK Isaszegi önkormányzati képviselő.

Bemutatkozás, Facebook, Wikipédia-lap, valasztas.hu 2019

Palocsai Béla
Momentum Facebook
013. Budapest 13.

(XVI. kerület)

Hollai Gábor
Momentum[18] XVI. kerületi önkormányzati képviselő.

Facebook, valasztas.hu 2019 2018

Nemes Gábor
DK Budapest XVI. kerület önkormányzati képviselője.

Bemutatkozás, Facebook, Wikipédia-lap, valasztas.hu 2019 polgármester, 2019. egyéni 2018

Vajda Zoltán
MMM XVI. kerületi önkormányzati képviselő, KK alelnök, a 60ezren a magánnyugdíjukért csoport alapítója.

Önéletrajz, Weblap, Facebook, valasztas.hu 2019, 2018, 2014.

014. Budapest 14.

(XVII. kerület)

Gergely Bálint
Momentum Facebook
015. Budapest 15.

(XVIII. kerület)

Ferencz István
DK XVIII. kerületi alpolgármester.

Bemutatkozás, Facebook, valasztas.hu 2019

016. Budapest 16.

(XX. kerület)

Nemes László
DK Pesterzsébet alpolgármestere.

Bemutatkozás, Facebook

017. Budapest 17.

(XXI. kerület)

Komjáthi Imre
MSZP[19] A Magyar Szocialista Párt elnökhelyettese. A Munkát,Kenyeret,Tisztességes Béreket Egyesület elnöke. Radnóti Miklós antirasszista díjjal kitüntetett.

Facebook, Wikipédia-lap

Paál Géza Ferenc
DK Facebook, Bemutatkozás
Szabó Szabolcs
Momentum[20] Független országgyűlési képviselő.

Wikipédia-lap, Facebook, parlament.hu, valasztas.hu 2018 2014

018. Budapest 18.

(XXII. kerület)

Bollók Istvánné
DK 2002–2006 között Budapest XXII. kerületének polgármestere.

Bemutatkozás, Wikipédia-lap, valasztas.hu 2002

Tóth Endre
Momentum[11] Budafoki önkormányzati képviselő és a Momentum elnökségi tagja.

Facebook, valasztas.hu 2019

Bács-Kiskun megye

Egyéni választókerületekben indulók
Választókerület[9] Jelölt Támogatók További információk a jelöltről
019. Bács-Kiskun 01.

(Kecskemét)

Bíró Barna
Momentum A kecskeméti Momentum alelnöke.

Facebook

Szőkéné Kopping Rita
DK Kecskemét önkormányzati képviselője.

Bemutatkozás, Facebook, valasztas.hu 2019

020. Bács-Kiskun 02.

(Kecskemét)

Bodrozsán Alexandra
Momentum Kecskemét önkormányzati képviselője.

Facebook, Wikipédia-lap, valasztas.hu 2018

021. Bács-Kiskun 03.

(Kalocsa)

Dr. Magóné Tóth Gyöngyi
DK A DK Bács-Kiskun megyei képviselője, a párt Bács-Kiskun 3. sz. választókerületének elnöke.

Bemutatkozás, Facebook

022. Bács-Kiskun 04.

(Kiskunfélegyháza)

Kis-Szeniczey Kálmán
LMP[21] Az LMP Bács-Kiskun megyei elnöke. Kiskunfélegyháza város önkormányzati képviselője.

Facebook, Wikipédia-lap, valasztas.hu 2018

023. Bács-Kiskun 05.

(Kiskunhalas)

Horváth Roland Károly
DK Érsekhalma korábbi polgármestere.

Bemutatkozás, valasztas.hu 2014 2010

Papp Dénes
Momentum Facebook
024. Bács-Kiskun 06.

(Baja)

Kiss László
Momentum Fejlesztéspolitikus, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés tagja.

Önéletrajz, Facebook

László Károly
DK Bemutatkozás, Facebook
Preininger Rozália
MMM Bajai önkormányzati képviselő, KK elnök.

Önéletrajz, Facebook, valasztas.hu 2019

Baranya megye

Egyéni választókerületekben indulók
Választókerület[9] Jelölt Támogatók További információk a jelöltről
025. Baranya 01.

(Pécs)

Auth István
DK Pécs önkormányzati képviselője.

Bemutatkozás, Facebook valasztas.hu 2019

Mellár Tamás
MMM Közgazdász, országgyűlési képviselő, az MMM alapító tagja.

Wikipédia-lap, Facebook-oldal, parlament.hu

Nemes Balázs
Momentum Wikipédia-lap, Facebook, valasztas.hu 2018
026. Baranya 02.

(Pécs)

Keresztes László Lóránt
LMP[22] Az LMP frakcióvezetője.

Facebook, Wikipédia-lap, valasztas.hu 2018

Péderi Tamás
Momentum Baranya megyei önkormányzati képviselő.

Facebook

Simon Gábor Imre
MMM Az MMM Baranya megyei koordinátora, a Pannónia Rádió (Pécs) alapítója, PVSE NB I. férfi kézilabda csapat marketing igazgatója.

Önéletrajz, Facebook

Zag Gábor
DK Pécs önkormányzati képviselője.

Bemutatkozás, Facebook, valasztas.hu 2019

027. Baranya 03.

(Mohács)

Frey Benjámin
Momentum Biológus, kultúraszervező, méhész. A Momentum Mozgalom Mohácsi Helyi Szervezetének elnöke.

Facebook

Páger Ferenc
DK Bemutatkozás, Facebook
028. Baranya 04.

(Szigetvár)

Alpár György
MMM Drávaszerdahely polgármestere.

Facebook, valasztas.hu 2019, 2018 2014, 2010

Szarkándi Lajosné
DK Bemutatkozás, Facebook

Békés megye

Egyéni választókerületekben indulók
Választókerület[9] Jelölt Támogatók További információk a jelöltről
029. Békés 01.

(Békéscsaba)

Boldis Katalin
DK Bemutatkozás, Facebook
031. Békés 03.

(Gyula)

Mikóné Hirth Beáta
Momentum Facebook
032. Békés 04.

(Orosháza)

Sebők Éva
Momentum[23] Orosháza egyéni önkormányzati képviselője.

Weblap, Wikipédia-lap, Facebook, valasztas.hu 2019 2018

Papp Róbert
DK Orosházi önkormányzati képviselő.

Bemutatkozás, Facebook

Borsod-Abaúj-Zemplén megye

Egyéni választókerületekben indulók
Választókerület[9] Jelölt Támogatók További információk a jelöltről
033. Borsod-Abaúj-Zemplén 01.

(Miskolc)

Hegedűs Andrea
DK Miskolci önkormányzati képviselő.

Bemutatkozás, Facebook, valasztas.hu 2019

Jakab Péter
Jobbik[24] A Jobbik elnöke és frakcióvezetője.

Facebook, Wikipédia-lap, parlament.hu, valasztas.hu 2018

035. Borsod-Abaúj-Zemplén 03.

(Ózd)

Kovács József
Momentum A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés tagja, a Jogi és Ügyrendi Bizottság tagja, Bánréve Önkormányzati Képviselő-testület tagja, alpolgármester, a Momentum Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöke..

Facebook

036. Borsod-Abaúj-Zemplén 04.

(Kazincbarcika)

Hornyák Evelin
Momentum A Momentum kazincbarcikai alapszervezetének kommunikációs vezetője.

Facebook

Sólyom Sándor
DK Berentei önkormányzati képviselő.

Bemutatkozás, Facebook, valasztas.hu 2019

038. Borsod-Abaúj-Zemplén 06.

(Tiszaújváros)

Pelek Dávid
Momentum Másodéves szociológia szakos hallgató.

Facebook

039. Borsod-Abaúj-Zemplén 07.

(Mezőkövesd)

Sermer Ádám
DK Bemutatkozás, Facebook, Wikipédia-lap
Szépvölgyi Gergő
Momentum Facebook

Csongrád-Csanád megye

Egyéni választókerületekben indulók
Választókerület[9] Jelölt Támogatók További információk a jelöltről
041. Csongrád-Csanád 02.

(Szeged)

Mihálik Edvin
Momentum[23] A Momentum szegedi elnöke, frakcióvezetője. Újszeged - Odessza önkormányzati képviselője, Zöld Város Programért felelős tanácsnok.

Facebook, valasztas.hu 2019

Dr. Binszki József
DK Bemutatkozás, Facebook
042. Csongrád-Csanád 03.

(Szentes)

Borsik Viktor
Momentum A Momentum TizenX országos elnökségi tagja és a szegedi Momentum szóvivője.

Facebook

Fehér Attila
LMP[25] Az LMP Csongrád-Csanád megyei elnöke.

Facebook

Mészáros Gábor
MMM Kisteleki önkormányzati képviselő.

Önéletrajz, Facebook, valasztas.hu 2019 polgármester, 2019 önkormányzati képviselő, 2014, 2002

043. Csongrád-Csanád 04.

(Hódmezővásárhely)

Márki-Zay Péter
MMM Hódmezővásárhely polgármestere, az MMM alapító elnöke.

Életrajz, Wikipédia-lap, Facebook, YouTube-csatorna, valasztas.hu 2019 2018

Mucsi Tamás
DK Bemutatkozás, Facebook

Fejér megye

Egyéni választókerületekben indulók
Választókerület[9] Jelölt Támogatók További információk a jelöltről
044. Fejér 01.

(Székesfehérvár)

Barlabás András
Momentum[26] Közgazdász

Weblap, Facebook, Wikipédia-lap

Ráczné Földi Judit
DK Székesfehérvár önkormányzati képviselője.

Bemutatkozás, Facebook, valasztas.hu 2019

045. Fejér 02.

(Székesfehérvár)

Strasszer József
DK Bemutatkozás, Facebook
046. Fejér 03.

(Bicske)

ifj. Bogdán János
MMM Roma politikus, közéleti szereplő

valasztas.hu 2014

Balázs Péter
DK Bicske önkormányzati képviselője.

Bemutatkozás, Facebook

047. Fejér 04.

(Dunaújváros)

Dr. Huszti Zsolt
DK Bemutatkozás, Facebook, valasztas.hu 2014
048. Fejér 05.

(Sárbogárd)

Gottlóz Tibor
MMM Az MMM Fejér megyei koordinátora.

Facebook, valasztas.hu 2014 2010

Kertész Éva
DK Bemutatkozás, Facebook

Győr-Moson-Sopron megye

Egyéni választókerületekben indulók
Választókerület[9] Jelölt Támogatók További információk a jelöltről
049. Győr-Moson-Sopron 01.

(Győr)

Urbán Tibor
MMM Vállalkozó, az MMM tagja.s

Önéletrajz

Jancsó Zita
DK Bemutatkozás, Facebook
050. Győr-Moson-Sopron 02.

(Győr)

Dr. Gasztonyi László
DK Ügyvéd.

Bemutatkozás, Facebook

051. Győr-Moson-Sopron 03.

(Csorna)

Orbán Krisztián
Momentum Facebook
Szabó Zoltán
DK Bemutatkozás, Facebook
052. Győr-Moson-Sopron 04.

(Sopron)

Simon Zoltán
DK Tanár és kisvállalkozó.

Bemutatkozás, Facebook

Supka-Kovácsné Holzhofer Tünde
Momentum Sopron önkormányzati képviselője.

Facebook

053. Győr-Moson-Sopron 05.

(Mosonmagyaróvár)

Ábrahám Tivadar
DK Bemutatkozás, Facebook
Balázs Endre
Momentum Okleveles közgazdász.

Facebook

Szabó Miklós
MMM Mosonmagyaróvár volt polgármestere, 2019-es polgármesterjelölt.

Önéletrajz, valasztas.hu 2019 polgármester, 2019 egyéni, 2014 2010 2006 2002 egyéni 2002 megyei 1998 1994

Hajdú-Bihar megye

Egyéni választókerületekben indulók
Választókerület[9] Jelölt Támogatók További információk a jelöltről
054. Hajdú-Bihar 01.

(Debrecen)

Szabó Bence
Momentum A Momentum debreceni elnökségi tagja, valamint a Momentum önkormányzati képviselője.

Facebook

Varga Zoltán
DK A DK parlamenti képviselője.

Bemutatkozás, Facebook, parlament.hu, Wikipédia-lap

055. Hajdú-Bihar 02.

(Debrecen)

Jármi Péter
LMP[27] A Lehet Más a Politika Hajdú-Bihar megyei elnöke.

Facebook

Mándi László
Momentum A Momentum országos elnökségi tagja, Debrecen önkormányzati képviselője.

Facebook

Vaszkó Imre
DK Debreceni önkormányzati képviselő.

Bemutatkozás, Facebook

056. Hajdú-Bihar 03.

(Debrecen)

Kosztin Mihály
Momentum Vámospércs Város Önkormányzati képviselője, a Hajdú-Bihar megyei közgyűlés tagja.

Facebook

057. Hajdú-Bihar 04.

(Berettyóújfalu)

Szabó Patrik
DK Bemutatkozás, Facebook
058. Hajdú-Bihar 05.

(Hajdúszoboszló)

Kiss László
Momentum Önéletrajz, Facebook
059. Hajdú-Bihar 06.

(Hajdúböszörmény)

Tóth József
DK Bemutatkozás, Facebook

Heves megye

Egyéni választókerületekben indulók
Választókerület[9] Jelölt Támogatók További információk a jelöltről
060. Heves 01.

(Eger)

Jánosi Zoltán
Momentum[26] Egri lokálpatrióta, aki nyolc éven keresztül az önkormányzatban az ifjúsági- és sportügyekért felelt önkormányzati képviselőként.

Facebook

Berecz Mátyás
DK Eger önkormányzati képviselője.

Bemutatkozás, Facebook, valasztas.hu 2019

061. Heves 02.

(Gyöngyös)

Beraxa Krisztina
Momentum Facebook
062. Heves 03.

(Hatvan)

Basa Zoltán
DK Önkormányzati képviselő.

Bemutatkozás, Facebook

Lőcsei Lajos
Momentum Agrármérnök.

Facebook

Jász-Nagykun-Szolnok megye

Egyéni választókerületekben indulók
Választókerület[9] Jelölt Támogatók További információk a jelöltről
063. Jász-Nagykun-Szolnok 01.

(Szolnok)

Tóth Áron
LMP[28] Facebook, Wikipédia-lap
064. Jász-Nagykun-Szolnok 02.

(Jászberény)

Dr. Gedei József
DK Bemutatkozás, Facebook, parlament.hu, valasztas.hu 2010 2006 2002
066. Jász-Nagykun-Szolnok 04.

(Törökszentmiklós)

Mészáros Dávid
DK Bemutatkozás, Facebook

Komárom-Esztergom megye

Egyéni választókerületekben indulók
Választókerület[9] Jelölt Támogatók További információk a jelöltről
067. Komárom-Esztergom 01.

(Tatabánya)

dr. Popovics Judit
MMM Jogász, választott bíró Genfben és itthon. Tatán közös polgármesterjelölt volt 2019-ben, és most is egyéni képviselő.

Önéletrajz, Facebook, valasztas.hu 2019 egyéni 2019 polgármesterjelölt

Dr. Konczer Erik
DK A Komárom-Esztergom megyei közgyűlés ellenzéki frakcióvezetője. Az EU Régiók Bizottságának magyar póttagja. A Demokratikus Koalíció választókerületi elnökhelyettese.

Bemutatkozás, Facebook

068. Komárom-Esztergom 02.

(Esztergom)

Nyíri Attila
DK Bemutatkozás, Facebook
069. Komárom-Esztergom 03.

(Komárom)

Dr. Nemes Andrea
DK Bemutatkozás, Facebook

Nógrád megye

Egyéni választókerületekben indulók
Választókerület[9] Jelölt Támogatók További információk a jelöltről
070. Nógrád 01.

(Salgótarján)

Godó Beatrix
DK Bemutatkozás, Facebook
Horváth Ferenc
Momentum Facebook
071. Nógrád 02.

(Balassagyarmat)

Gyenes Szilárd
MMM Agrármérnök, Gödöllő volt alpolgármestere, az ellenzék balassagyarmati közös polgármester-jelöltje, az Új kezdet párt alelnöke.

Facebook, valasztas.hu 2019

Szedlák Sándor
DK Bemutatkozás, Facebook

Pest megye

Egyéni választókerületekben indulók
Választókerület[9] Jelölt Támogatók További információk a jelöltről
072. Pest 01.

(Érd)

Bősz Anett
DK A Magyar Liberális Párt elnöke, a Demokratikus Koalíció parlamenti képviselőcsoportjának tagja és frakcióvezető-helyettese.

Bemutatkozás, Facebook, Wikipédia-lap, parlament.hu

Ollero Marco
Momentum A Momentum Mozgalom törökbálinti elnöke. A Törökbálint Holnap Egyesület önkormányzati képviselője, ifjúságpolitikai tanácsnok.

Facebook

Tetlák Örs
LMP[29] Érd alpolgármestere és a 7. sz. választókerület önkormányzati képviselője.

Facebook, Wikipédia-lap

073. Pest 02.

(Budakeszi)

Szél Bernadett
Momentum,[30] MMM Független országgyűlési képviselő.

Wikipédia-lap, Facebook-oldal, parlament.hu

Hegyesi Beáta
DK A Párbeszéd elnökségi tagja.

Bemutatkozás, Facebook

074. Pest 03.

(Szentendre)

Béres András
Párbeszéd[31] Óbuda-Békásmegyer párbeszédes alpolgármestere, országos elnökségi tagja.

Facebook, valasztas.hu 2019

Buzinkay György
Momentum Facebook, Wikipédia-lap
Király Miklós
DK A DK Pest Megyei Közgyűlési képviselője.

Bemutatkozás, Facebook

Pál Gábor
Jobbik[32] Szentendrei önkormányzati képviselő.

Facebook, valasztas.hu 2019

075. Pest 04.

(Vác)

Juhász Béla
Momentum Sződliget polgármestere.

Facebook

076. Pest 05.

(Dunakeszi)

Tonzor Péter
DK Befektetési tanácsadó.

Bemutatkozás, Facebook

Vajda Viktória
Momentum Önéletrajz, Facebook
077. Pest 06.

(Gödöllő)

Hohn Krisztina
MMM Országgyűlési képviselő, az Új Kezdet párt alelnöke, 2006–2018 között Mánfa polgármestere.

Facebook, Wikipédia-lap, parlament.hu, valasztas.hu 2014 2010 2006

078. Pest 07.

(Vecsés)

Farag Alexandra
Momentum[33] 29 éves, gyógypedagógus.

Facebook

Kemény Ádám
DK Bemutatkozás, Facebook
079. Pest 08.

(Szigetszentmiklós)

Gyurcsik József
Momentum A Momentum Szigetszentmiklósi Szervezetének alelnöke, önkormányzati képviselő.

Facebook

Jószai Teodóra
DK Bemutatkozás, Facebook
Kendernay János
LMP[34] Weblap, Facebook, Wikipédia-lap
080. Pest 09.

(Nagykáta)

Gyüre Károlyné
DK Nagykátai önkormányzati képviselő.

Bemutatkozás, valasztas.hu 2019

Schmuck Erzsébet
LMP[35] Az LMP női társelnöke.

Facebook, Wikipédia-lap

081. Pest 10.

(Monor)

Magdics Máté
DK Bemutatkozás, Facebook
082. Pest 11.

(Dabas)

Andrejka Zombor
Momentum Facebook
Jánosi-Lesi Ágota
DK Bemutatkozás, Facebook
083. Pest 12.

(Cegléd)

Kollár Zoltán
Momentum A Momentum ceglédi szervezetének elnöke.

Facebook

Kökény Gábor
DK Bemutatkozás, Facebook

Somogy megye

Egyéni választókerületekben indulók
Választókerület[9] Jelölt Támogatók További információk a jelöltről
084. Somogy 01.

(Kaposvár)

Bereczki Dávid
Momentum A Momentum Mozgalom kaposvári és Somogy megyei elnöke, a Momentum ifjúsági szervezetének a TizenX-nek az alelnöke.

Facebook

Dr. Varga István
DK Bemutatkozás
085. Somogy 02.

(Barcs)

Remes Gábor
DK Bemutatkozás, Facebook
087. Somogy 04.

(Siófok)

Dr. Kovács Miklós
DK A Demokratikus Koalíció siófoki szervezetének ügyvezető alelnöke.

Bemutatkozás, Facebook

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

Egyéni választókerületekben indulók
Választókerület[9] Jelölt Támogatók További információk a jelöltről
088. Szabolcs-Szatmár-Bereg 01.

(Nyíregyháza)

Dr. Csipkés József
Momentum A Momentum Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnöke.

Facebook

Lövei Csaba
MMM Nyíregyházi MMM-es önkormányzati képviselő.

Önéletrajz, Facebook, valasztas.hu 2019 2018

Fodor István
DK A DK választókerületi elnöke.

Bemutatkozás, Facebook

089. Szabolcs-Szatmár-Bereg 02.

(Nyíregyháza)

dr. Kiss Krisztián
MMM Tiszavasvári önkormányzati képviselő.

Önéletrajz, Facebook, valasztas.hu 2019

091. Szabolcs-Szatmár-Bereg 04.

(Vásárosnamény)

dr. Sápi Mónika
MMM Jogász, a Vásárosnaményi Kossuth Kör elnöke, volt polgármester-jelölt.

valasztas.hu 2010 2006

092. Szabolcs-Szatmár-Bereg 05.

(Mátészalka)

Jármi László
Momentum Facebook
093. Szabolcs-Szatmár-Bereg 06.

(Nyírbátor)

Czirják Alexandra
DK Védőnő.

Bemutatkozás, Facebook

Pradlik Milán
Momentum Politológia szakos egyetemi hallgató.

Facebook

Tolna megye

Egyéni választókerületekben indulók
Választókerület[9] Jelölt Támogatók További információk a jelöltről
094. Tolna 01.

(Szekszárd)

dr. Bozsolik Róbert
MMM[36] Bátaszék polgármestere.

Facebook, valasztas.hu 2019 2014 2010

Takács László
DK Bemutatkozás
095. Tolna 02.

(Dombóvár)

Szabó Loránd
DK Bemutatkozás, Facebook
Száraz Zoltán
Momentum Vállalkozó, politológus, a Momentum Mozgalom Tolna megyei koordinátora.

Facebook

Vas megye

Egyéni választókerületekben indulók
Választókerület[9] Jelölt Támogatók További információk a jelöltről
097. Vas 01.

(Szombathely)

Bana Tibor
MMM Vas megye országgyűlési képviselője, a Közösen Vas Megyéért Egyesület elnöke, politológus-közgazdász.

Wikipédia-lap, Facebook, parlament.hu, mailto:bana.tibor@parlament.hu

valasztas.hu 2018 egyéni 2014. egyéni

Dr. Czeglédy Csaba
DK Konzervatív baloldali, vidéki ügyvéd és közéleti szereplő. Szombathelyi önkormányzati képviselő.

Bemutatkozás, Facebook, valasztas.hu 2019

Ungár Péter
LMP[37] Az LMP országgyűlési képviselője.

Facebook, Wikipédia-lap

098. Vas 02.

(Sárvár)

Bányai-Németh Gábor
Momentum A Momentum Kőszegi Helyi Szervezetének elnöke.

Facebook

Szilágyi Tamás
DK Hegyfalui önkormányzati képviselő.

Bemutatkozás, Facebook, valasztas.hu 2019

099. Vas 03.

(Körmend)

Dr. Ipkovich György
DK Ügyvéd.

Bemutatkozás, Facebook

Pleva Dániel
Momentum A Momentum Körmendi Helyi Szervezetének alapító elnöke, Vas megyei koordinátora.

Facebook

Veszprém megye

Egyéni választókerületekben indulók
Választókerület[9] Jelölt Támogatók További információk a jelöltről
100. Veszprém 01.

(Veszprém)

Csonka Balázs
DK Bemutatkozás, Facebook
101. Veszprém 02.

(Balatonfüred)

Szecsődi Andrea
Momentum[26] Balatonalmádi mérnök, aki a környéken született, már 21 éve ott dolgozik, és civil aktivistaként is tett a fejlődésért.

Facebook, valasztas.hu 2019

Dr. Hajba Csaba
DK Ügyvéd, balatonfüredi önkormányzati képviselő.

Bemutatkozás, Facebook, valasztas.hu 2019

102. Veszprém 03.

(Tapolca)

Sibak András
DK Bemutatkozás, Facebook, parlament.hu,

valasztas.hu 1998 1994 Tapolca polgármester 1994 Veszprém megyei lista

103. Veszprém 04.

(Pápa)

Benedek Szilveszter
DK Agrármérnök és -politikus, a Veszprém megyei önkormányzat képviselője.

Bemutatkozás, Facebook, valasztas.hu 2019

Dr. Jádi István
Momentum Facebook

Zala megye

Egyéni választókerületekben indulók
Választókerület[9] Jelölt Támogatók További információk a jelöltről
104. Zala 01.

(Zalaegerszeg)

Dr. Csidei Irén
DK Nyugalmazott orvos, a Zala Megyei Kórház volt igazgatója.

Bemutatkozás, Facebook

Plesz Dóra
Momentum Facebook
105. Zala 02.

(Keszthely)

Elekes István
Momentum[26] Cserszegtomaj polgármestere.

Önéletrajz, Facebook, valasztas.hu 2019 polgármester

Molnár Tibor
MMM Tanár, zenész, keszthelyi MMM-es önkormányzati képviselő.

Életrajz, Facebook, molnar.tibor.janos@gmail.com, Önkormányzati képviselői lap

valasztas.hu 2019

106. Zala 03.

(Nagykanizsa)

Horváth Jácint
DK Önkormányzati képviselő Nagykanizsán.

Bemutatkozás, Facebook, valasztas.hu 2019

A kormányzás alapelvei

Hat ellenzéki párt bejelentette azokat az együtt megfogalmazott alapelveket, amelyeket közös kormányzásuk során alkalmazni kívánnak. Az erről szóló dokumentumot egy közös online sajtótájékoztató keretében írták alá, 2021. január 5-én.[38]

2022-ben nem csak kormányváltásra, hanem korszakváltásra is szükség van. Minden magyar embert szolgáló kormányt fogunk alakítani – egyúttal nem térhetünk vissza a 2010 előtti időszakhoz! Meggyőződésünk, hogy az új kormánynak részrehajlás nélkül, az igazságosság elve alapján minden magyar szabadságán, biztonságán és jólétén kell munkálkodnia. Ezért fektettük le már most a 2022 utáni közös kormányzásunk hat alapelvét:

1. Önmagával békében élő nemzet

Valljuk, hogy a magyar nemzet része Magyarország minden polgára, és mindazok, akiket bárhol is éljenek, saját választásuk, kultúrájuk, anyanyelvük köt a nemzet többi részéhez. A nemzet közösségének alapja minden ember méltóságának és jogainak tisztelete. A kormány feladatának és felelősségének tartjuk, hogy összekösse a nemzetet, hogy társadalmi békét teremtsen, a magyar társadalomban máig elevenen élő történelmi traumák begyógyításán dolgozzon, és hogy a külhoni magyarokat az általuk meghatározott célok mentén szolgálja.

2. Demokratikus jogállam

Olyan köztársaságot akarunk, ahol a polgárok ellenőrzik a kormányt, és nem a kormány a polgárokat. Olyan jogállamot, ahol a hatalom szolgálja a törvényt, és nem a törvény a hatalmat. Olyan szabad országot, ahol szabad a sajtó, szabad a szólás és a gondolat, szabad a tudomány, az oktatás és a művészet, ahol szabad a vallás és a lelkiismeret, de ahol nincs szabadrablás és korrupció. Olyan demokráciát, ahol a polgárok értelmes vitákban, eleven civil és helyi közösségekben, a politikai részvétel különböző fórumain, és szabad, tisztességes és egyenlő feltételeket biztosító választásokon maguk alakítják az ország jövőjét. Az államnak a lehető legtöbb szinten intézményesíteni kell az érdekegyeztetést a politikai hatalmaskodás kordában tartására, védenie kell a családokat és a helyi önkormányzatok autonómiáját, a nemzeti kultúrát és az ezeréves hagyományainkat. Véget vetünk az oligarchák hatalmának, az uram-bátyám világnak, leszámolunk a korrupcióval és megteremtjük a számonkérés jogszerű és hatékony rendszerét; nem félünk csatlakozni az Európai Ügyészséghez. A törvényes rend államát hozzuk létre, amelyben minden magyar polgárt azonos jogok és kötelezettségek illetnek meg.

3. Jövőbe tekintő kormányzás

A kormánynak a jelen érdekei mellett, az ország és a bolygó jövőjét is szem előtt kell tartania. Felismertük az ökológiai és klímaválság jelentőségét, és értjük annak a felelősségét, hogy a jelen generáció az utolsó, amelynek még saját kezében van a sorsa, ezért gátat vetünk a természet kizsákmányolásának. Olyan kormányzásra van szükség, amely minden egyes döntését úgy hozza meg, hogy azt megvizsgálja fenntarthatósági szempontból is. Olyan környezettudatos társadalom kialakítása a célunk, ahol a gazdaság és a hétköznapi életünk szervezése is figyelembe veszi a környezeti fenntarthatóság feltételeit. Megvédjük a természeti és az épített örökségünket, a közös kincseinket, a velünk és a vadon élő állatokat. Célunk a magyar demográfiai válság kezelése, a népesség-fogyás megállítása, azáltal, hogy minél több család számára legyen reális lehetőség a felelős gyermekvállalás. A migráció kihívását csak a kiváltó okok, köztük a klímaválság okozta katasztrófák és az erőszakos konfliktusok megszüntetésével lehet kezelni. Ebben számítunk az európai együttműködésre, de a bevándorlással kapcsolatos döntéseket továbbra is csak a nemzeti kormányok hozhatják meg. Megvédjük a határainkat, fellépünk az illegális migráció, és az embercsempészet, emberkereskedelem minden formája ellen.

4. Gondoskodó társadalom

Olyan társadalomért dolgozunk, amely nem hagyja magukra az időseket, a betegeket, a szegényeket; ahol minden ember fontos és minden gyermek érték. Igazságos elosztási rendszert teremtünk, amely az oktatás, a kultúra, az egészségügy és a szociális rendszerben mindenki számára elérhető szolgáltatásokat, közjavakat tesz hozzáférhetővé, egyenlő esélyekkel. Kiutat kínálunk az egészségügy válságából, minden magyar polgár számára színvonalas ellátást biztosítunk. Olyan társadalmat teremtünk, amelyben nincsenek kiváltságosok, ahol a jobb helyzetben lévők hozzájárulnak ahhoz, hogy az elesetteknek bővebbek legyenek a lehetőségeik. Olyan Magyarországért dolgozunk, ahol a dolgozók megélnek a munkájukból, a nőknek a férfiakkal azonos fizetés és megbecsülés jár, az idősek tisztességes nyugdíjat kapnak és az állam mindenki számára garantálja a minimális létfeltételeket; ahol a legkisebb faluban is hozzá lehet férni az alapvető szolgáltatásokhoz és ahol az emberek a szülőföldjükön boldogulni tudnak: ahol senki nem kényszerül Magyarországot a kilátástalan életkörülményei miatt elhagyni, és ahová érdemes hazajönni.

5. Igazságos gazdaság

Magyarország legfontosabb nemzeti kincse az emberi tudás és kreativitás. Az ország gazdasági fejlődése, polgárai gyarapodása csak ezen alapulhat. Ehhez garantálni kell a tisztességes versenyt, a környezetre vagy társadalomra káros gazdasági tevékenységeket visszaszorító szabályozást és a jó minőségű, mindenki számára hozzáférhető állami szolgáltatásokat. Bevonjuk a felső tízezret és a nagyvállalatokat a méltányos közteherviselésbe, támogatjuk a szolidáris gazdaság térnyerését, a gazdaság demokratizálását, a szociális partnerek bevonását a döntésekbe. Tisztességes munkáért tisztességes bér, tisztességgel ledolgozott életért tisztességes nyugdíj jár: a magyar bérszínvonalnak meg kell közelítenie a nyugat-európai szintet. Meg kell szüntetni az ország kettészakítottságát, támogatni a leszakadó térségek, régiók gyorsabb növekedését. Az új munkahelyek teremtése, az ország fejlődése érdekében a kis- és középvállalkozásokat ugyanúgy stratégiai partnernek tekintjük, mint a gazdaság többi szereplőjét. A munkaügyi törvényeket úgy alakítjuk át, hogy azok mindig a gyengébb fél, a dolgozók biztonságát erősítsék, és vállaljuk a munkavállalói jogok erősítését, az azt csorbító szabályok (többek közt a „rabszolgatörvény”) eltörlését.

6. Európai Magyarország

Magyarországot Szent István óta a történelmi, kulturális és gazdasági kapcsolatai egyaránt Nyugat felé húzzák: ott a helyünk, az európai népek egyenragú közösségében. Tudjuk, hogy hazánk csak egy európai együttműködés keretei között, a többi nemzettel közösen lehet sikeres a változó világban. Ez azonban nem kritikátlan alkalmazkodást jelent: egyenrangú, a saját érdekeit és értékeit határozottan képviselő, konstruktív és kompromisszumkész partnerként kell közreműködnünk az Unió jövőjének alakításában, az ellentétek feloldásában, egy új európai kiegyezés kialakításában. Az európai értékeken alapuló élet lehetőségét teremtjük meg az ország állampolgárainak. Nem leszünk „másodrendű európaiak”: európai béreket, európai jólétet és európai jogokat akarunk minden honfitársunknak.

Mi, a demokrata ellenzéki szövetség alapítói vállaljuk, hogy a demokratikus, szociálisan igazságos, egyben környezet- és klímatudatos, összetartó Magyarországért fogunk dolgozni.

Demokratikus Koalíció
Jobbik Magyarországért Mozgalom
LMP – Magyarország Zöld Pártja
Magyar Szocialista Párt
Momentum Mozgalom
Párbeszéd Magyarországért

Ellenzéki program

2020. december 20-án az ellenzéki pártok az alábbiakban állapodtak meg:[39]

1. A 2022-es országgyűlési választásokon az ellenzéki pártok közös miniszterelnök-jelöltet állítanak, akinek személyéről a választópolgárok döntenek az előválasztásokon.

2. Az együttműködésben részt vevő ellenzéki pártok megállapodtak abban, hogy mind a 106 választókerületben közös egyéni képviselőjelöltet állítanak. A közös képviselőjelöltek kiválasztásába a pártok bevonják a választókat is, akik az előválasztások során dönthetnek arról, hogy a választókerületükben ki képviselje őket az országgyűlési választásokon.

Személyi garanciák

3. A közös listát állító pártok kizárólag olyan képviselőjelöltek indulását támogatják, akik átesnek az ellenzéki pártok által közösen megszervezett szigorú átvilágításon, aláírják a jelölti feddhetetlenségi nyilatkozatot és a közös kormányzás alapelveit leíró értéknyilatkozatot, írásban vállalják a közös kormányprogram végrehajtását, továbbá elfogadják azt az elvet, mely szerint megválasztásuk esetén a teljes magyar nemzet érdekében végzik képviselői feladatukat.

4. A közös listát állító pártok határozottan elutasítják olyan képviselőjelöltek támogatását, akik emberi méltóságot sértő kijelentéseik, Fidesszel való elvtelen összejátszásuk, korrupciós cselekményekben való bizonyított részvételük vagy egyéb törvénysértő tevékenységük miatt nem méltók a korszakváltást akaró választópolgárok bizalmára.

Tartalmi garanciák

5. A közös listát állító pártok vállalják, hogy kormányzásuk során megtisztítják Magyarország közéletét az azt hosszú ideje mérgező rendszerszintű korrupciótól, véget vetnek az oligarchák gátlástalan vagyonszerzésének, és megteremtik a feltételeit annak, hogy a NER korrupciós cselekményeinek elkövetői a független igazságszolgáltatás előtt feleljenek a tetteikért. Ennek érdekében a pártok vállalják, hogy visszaállítják az ügyészség és a bíróságok függetlenségét, csatlakoznak az Európai Ügyészséghez, valamint egy széles körű átláthatósági csomag elfogadásával transzparenssé teszik a kormányzat közpénzfelhasználását és a pártfinanszírozási rendszert.

6. A közös listát állító pártok helyreállítják a sajtószabadságot, a tekintélyelvű rezsimekben tapasztalt hazug és gyűlöletkeltő pártpropagandát sugárzó közmédia helyett kiegyensúlyozott, minőségi közszolgáltatást teremtenek, illetve vállalják az állami hirdetések és közpénzből fizetett kampányok törvényi szintű korlátozását.

7. A közös listát állító pártok vállalják, hogy minden valós társadalmi támogatottságú politikai párt és a civil társadalom bevonásával új alkotmányt hoznak létre, amit népszavazással erősítenek meg. A közös listát állító pártok eltökéltek abban, hogy az Alkotmánybíróságot újra az alkotmány és minden magyar ember alkotmányos jogainak megbízható őrévé tegyék, visszaállítva ezzel korábbi tekintélyét, függetlenségét, és visszaadva a regnáló kormány féktelen hatalomvágyának áldozatul esett jogköreit.

8. A közös listát állító pártok vállalják, hogy új választási törvényt alkotnak, amely az arányosság és igazságosság elvein alapul, nem kedvez egyoldalúan egyetlen politikai szervezetnek sem, viszont képes megakadályozni a kamupártok közpénzrablását.

9. A köztársasági elnök nem lehet többé egy egyszerű báb, erős legitimitással és személyes integritással kell rendelkeznie, hogy a nemzet egységét szimbolizálva, valódi hatalmi ellensúlyt képezve tölthesse be a feladatát. A közös listát állító pártok ezért vállalják, hogy a köztársasági elnök megválasztását közvetlenül a választópolgárok kezébe helyezik.

10. A közös listát állító pártok vállalják, hogy bepótolják az 1989-1990-es rendszerváltás fájó mulasztását, és nyilvánosságra hozzák az ügynökaktákat.

11. A közös listát állító pártok vállalják, hogy a fenntarthatóság elvei szerint kormányoznak, szembenéznek az ökológiai és klímaválság jelentette kihívással, és központi kérdésként kezelik a természet- és klímavédelem, a klímaalkalmazkodás és az igazságos átmenet ügyét.

12. A közös listát állító pártok vállalják, hogy összetartó, igazságos és biztonságos társadalmat építenek, ahol a jogaikban megerősített dolgozók tisztességgel megélnek a munkájukból, a nőknek a férfiakkal azonos fizetés és megbecsülés jár, az idősek méltányos nyugdíjat kapnak, az állam mindenki számára garantálja a minimális létfeltételeket és a minőségi közszolgálatatásokat, és kiemelten támogatja a leszakadó térségek, régiók gyorsabb fejlődését.

13. A közös listát állító pártok vállalják, hogy a megosztás és gyűlöletkeltés helyett társadalmi békét teremtenek, és azon fáradoznak, hogy begyógyítsák a magyar társadalomban máig elevenen élő történelmi sebeket.

Kampány

2021 elején Orbán SZJA-mentességet ígért a 25 éven aluliaknak. Ők a munkavállalók 6,4%-át alkotják. Utóbb Varga Judit helyesbített: csak az átlag alatti jövedelem után. A focisták évi 500 millió (!) forintig SZJA-mentesek, miközben az átlagjövedelem évi 5 millió Ft..[40]

Ellenzéki kampánytémák

  • rezsicsökkentés
  • víruskezelés
  • önkormányzatok ellehetetlenítése, a védekezési alap elszórása
  • ukrán nyugdíjak, az 1962-es szerződés felmondása
  • a kormány gyakran a saját szavazóira sem hallgat.

Jegyzetek

  1. Nótin Tamás: Megszületett a teljes ellenzéki összefogás 2022-re. index.hu (2020. dec. 20.)
  2. Közös ellenzéki program a 2022-es választásokra. mindenkimagyarorszaga.hu (2020. dec. 20.)
  3. Itt a menetrend, augusztusban indul az ellenzéki előválasztás. index.hu (2021. feb. 28.)
  4. Szalai Szabolcs: Megszavazta a parlament a választási törvény módosítását. index.hu (2020. dec. 15.)
  5. Márki-Zay Péter vállalná a miniszterelnök-jelöltséget 2022-ben. hvg.hu (2020. júl. 1.)
  6. Millei Ilona: Az Új Világ Néppárt együttműködne az Összefogással. hirklikk.hu (2021. jan. 26.)
  7. Az összefogás a nemzet igazi tartaléka. www.facebook.com (2021. jan. 25.)
  8. Fekete-Győr András a Momentum miniszterelnök-jelöltje. hvg.hu (2021. feb. 21.)
  9. 9,00 9,01 9,02 9,03 9,04 9,05 9,06 9,07 9,08 9,09 9,10 9,11 9,12 9,13 9,14 9,15 9,16 9,17 9,18 9,19 Zárójelben a választókerület székhelye.
  10. Csele Gizella: Az LMP bejelentette első országgyűlési képviselőjelöltjét 2022-re. borsod24.hu (2020. okt. 17.)
  11. 11,0 11,1 11,2 11,3 11,4 11,5 Íme 2022-es jelöltjeink a hat budai választókerületben. momentum.hu (2021. jan. 14.)
  12. Komoly ellenzéki verseny várható a II. kerületi előválasztáson. telex.hu (2021. jan. 14.)
  13. A Mérce volt főszerkesztője is elindul az előválasztáson. hang.hu (2021. márc. 13.)
  14. Hadházy Ákost Zuglóban indítja a Momentum. hvg.hu (2021. feb. 15.)
  15. Almási B. Csaba: Kemény harcok várhatóak az előválasztásokon az esélyes választókerületekben. mandiner.hu (2021. márc. 29.)
  16. Paróczai Anikó a budapesti 9-es választókerület képviselőjelöltje. momentum.hu (2021. jan. 18.)
  17. Petróczi Rafael – Dercsényi Dávid: Szabó Tímea: Esett mellém rakéta, fogtak rám Kalasnyikovot, ez azért segített megedződni. azonnali.hu (2021. feb. 22.)
  18. Hollai Gábor a XVI. kerület és Alsórákos 2022-es képviselőjelöltje. momentum.hu (2021. jan. 16.)
  19. Bangóné: teljes mellszélességgel fogom támogatni Komjáthi Imrét. hirklikk.hu (2021. márc. 12.)
  20. Szabó Szabolcs a Momentum színeiben indul 2022-ben. momentum.hu (2021. jan. 26.)
  21. Horváth Péter: Bejelentette jelöltjét az LMP Kiskunfélegyházán. www.baon.hu (2021. jan. 15.)
  22. Nótin Tamás: Az LMP Keresztes László Lórántot indítja Baranya 2. számú választókerületében. index.hu (2020. okt. 22.)
  23. 23,0 23,1 Bemutattuk 2022-es szegedi és orosházi jelöltünket. momentum.hu (2021. jan. 14.)
  24. Pál Tamás: Jakab Péter: Nem én csináltam kampányt a parizerből, hanem a Fidesz. telex.hu (2021. márc. 23.)
  25. Facebook
  26. 26,0 26,1 26,2 26,3 Újabb négy képviselőjelöltünket mutattuk be. momentum.hu (2021. jan. 31.)
  27. Jármi Péter az LMP jelöltje Hajdú-Bihar megye 2. számú egyéni választókerületében. lehetmas.hu (2021. márc. 2.)
  28. Facebook videó
  29. Érd LMP-s alpolgármestere is indul az előválasztáson. jovotv.hu (2021. jan. 7.)
  30. A Momentum színeiben indul Szél Bernadett is az előválasztáson. momentum.hu (2021. feb. 18.)
  31. Facebook
  32. Nótin Tamás: Ilyen a boksz: új és régi nevek a csatatéren. index.hu (2021. jan. 15.)
  33. Farag Alexandra a Pest 7-es választókerület momentumos jelöltje. momentum.hu (2021. feb. 17.)
  34. Facebook
  35. Vági Márton: Schmuck Erzsébet lesz az LMP jelöltje Nagykátán. bahir.hu (2021. jan. 27.)
  36. Márki-Zay Péter: Facebook-bejegyzés. www.facebook.com (2021. feb. 27.)
  37. Ungár Péter nyerhet Szombathelyen. lehetmas.hu (2020. nov. 4.)
  38. Így kormányozzuk 2022 után magyarországot. momentum.hu (2021. jan. 5.)
  39. Hatpárti döntés született a közös listáról és annak garanciáiról. momentum.hu (2020. dec. 20.)
  40. Csurgó Dénes: SZJA-mentesség: havi 45-50 ezer forint maradhat a fiataloknál. 444.hu (2021. jan. 15.) Az összes foglalkoztatott 6,4%-áról beszélünk. Az átlagkereset alatti jövedelem lesz SZJA-mentes..

Forrás

Cikkek az előválasztásról:

Kapcsolódó lapok

További információk