Parlamenti választás 2022/Dr. Kertész Ottó

Innen: Politika
A lap korábbi változatát látod, amilyen Laci (vitalap | szerkesztései) 2021. május 16., 23:37-kor történt szerkesztése után volt.
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
A nyomtatható változat már nem támogatott, és hibásan jelenhet meg. Kérjük, frissítsd a böngésződ könyvjelzőit, és használd a böngésző alapértelmezett nyomtatás funkcióját.

Dr. Kertész Ottó állatorvos vagyok, születésem óta – kisebb megszakítással -Jászberénynek, ennek a csodálatos városnak a lakójaként élek feleségemmel együtt, aki szintén jászberényi születésű.

Öröm számomra, hogy három gyermekünk közül egy ma is jászberényi lakos, feleségével és gyermekével.

Életem úgy hozta, hogy megismerhettem az egész Jászságot és élhettem és dolgozhattam nemcsak Jászberényben, hanem Jászkiséren is.

Így hát otthon vagyok az Alsó- és a Felső Jászságban is.

Az állatorvosi hivatásom gyakorlása mellett mindig részt vettem a közéletben, voltam alpolgármester Jászberényben, képviselő Jászkiséren.

Jelenleg két kuratóriumot vezetek, amelyek fontos szerepet töltenek be a Jászság kulturális életében: a Jászság Népi Együttest fenntartó Folklór Kulturális Közalapítványt és a Jászsági Évkönyv Alapítványt.

Szakmai-közéleti feladataim közé tartozik a Magyar Állatorvosi Kamara Jász-Nagykun-Szolnok megyei Szervezetének vezetése is.

Azt tapasztaltam az elmúlt esztendőkben, hogy a társadalomban nagy a feszültség, igazságtalanság és azt is, hogy a mi választókörzetünk lakossága is erősen polarizálódik.

Romlik a morális helyzet, a helyben lakók között sokan munkanélkülivé válnak, a fiatalok elvándorolnak, rossz a közlekedés, az egészségügyi ellátás.

Sorolhatnék még számtalan égető problémát, melyekkel a mindennapi munkám során találkozom, hallgatva az emberek panaszait.

Lokálpatriótaként tenni akarok szülőföldemért, ezért vállaltam el a Magyar Szocialista Párt és a Párbeszéd Magyarországért közös felkérését, hogy induljak az országgyűlési képviselő választáson. Családom némi tanakodás után támogatta döntésemet megértve, hogy tenni akarok egy igazságosabb Magyarországért és benne az itt élő emberekért.

A demokrata választási szövetség pártjai – a jelenlegi ellenzéki pártok - megállapodtak, hogy a legesélyesebb jelöltet támogatják közösen, és őt a szeptember 18-án kezdődő előválasztáson a választópolgárok szavazatai alapján jelölik ki.

Bízom abban, hogy Önök szavazatukkal támogatni fognak, hogy a 2022-es országgyűlési korszakváltó választáson a Jászságban, Újszászon és Tiszasülyön élők érdekében indulhassak a demokrata választási szövetség közös jelöltjeként.

Lelkiismereti kérdés számomra, hogy vállaljam az indulást a választáson szülőföldem közösségének boldogulásért.

Bízom abban, hogy velem együtt Önök a választópolgárok is változást akarnak, kiszámítható fejlődést és boldogabb életet.

Hivatásomhoz híven érvényesnek tartom az Egészségügyi Világszervezet állítását, hogy az

egészség = testi, lelki és szociális jólét

Ennek elérése érdekében szeretnék Önökkel vállvetve dolgozni.

Forrás