Politika:Előválasztás, jelöltek és támogatások

Innen: Politika
A lap korábbi változatát látod, amilyen Laci (vitalap | szerkesztései) 2021. október 1., 09:54-kor történt szerkesztése után volt.
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
A jelöltek és támogatások száma 2021 áprilisától. Minden támogatás külön számít, így a piros vonal a jelöltszám fölé is mehet.

A jobb oldali ábrán ugyan nincs feltüntetve, de az előválasztás jelöltjeinek bejelentése lényegében január 27-én, az MMM 17 jelöltjének bejelentésével kezdődött, bár az LMP már 2020 végén bejelentett néhány indulót. Mint az ábrán már látható, április végére a jelöltek száma már 208 volt, lényegében 3 hónap alatt.

Ezután lelassult a jelöltszám növekedése, több mint egy hónap kellett az újabb 50 jelölthöz, míg júniusban már alig változott a számuk, június végére 264 lett. Ezzel egyidőben meredeken kezdett nőni a más pártoknak ígért támogatás, ami egyúttal azt is jelenti, hogy a támogató párt nem indít jelöltet az adott választókerületben, sőt, ha van már jelöltje, őt is visszalépteti.

Mindez annak ellenére történt, hogy az Új Világ Néppárt június 4-én jelentette be első jelöltjeit (ez az ábrán is látható), azóta összesen 28-at, és egy-egy jelöltje más pártnak is volt. Vagyis mondhatjuk, hogy a pártok elég sok jelöltjüket visszaléptették, bár a visszalépések száma azért nem nevezhető tömegesnek.

A Civil Bázis július 8-án 5 jelöltet nevezett meg, és várhatóan összesen kb. 15 jelöltje lesz. Ezzel a 8. jelölő szervezetté válik (a függetlenek nélkül). Az a probléma velük, hogy egyelőre nem fogadják el az indulás feltételeit: két fordulós előválasztást és két X-es szavazást szeretnének. Ha ragaszkodnak ehhez, akkor nem fognak tudni elindulni.

Támogatások, megállapodások, visszalépések

A lavinát az MMM indította el 18 pártjelölt bejelentésével május 7-én.[1] Ez még „békés” (visszalépéssel nem járó) támogatás volt. Ezután a támogatások száma lassan nőni kezdett.

A legnagyobb ugrás június 10-én van ugyan, de az két „békés” támogatás véletlen egybeesése: az MMM 19 párt-[2], az LMP 8 független induló támogatását[3] jelentette be. 1–2 nappal korábban volt 6 visszalépés, de az nincs összefüggésben a két bejelentéssel. Mind a hat visszalépő DK-s, korábbi DK–Jobbik megállapodás miatt léptek vissza.

A június 15-i ugrás ugyancsak két egybeeső esemény következménye: az LMP újabb civileket támogat,[4] és a DK és az MSZP-Párbeszéd újabb megállapodást kötött,[5] ami 2–2 visszalépéssel járt. Az MSZP a megállapodás alapján és attól függetlenül is indított új jelölteket. Az egyik DK-s jelölt végül másik választókerületben mégiscsak elindul.

A június 23-i Momentum–Jobbik megállapodás[6] során két Momentumos lépett vissza, Jobbikos nem. Az egyenlőtlenséget valószínűleg az indokolja, hogy a Momentum nem tartotta elég esélyesnek a jelöltjeit.

A június 29-i „békés” LMP–MSZP-Párbeszéd megállapodás[7] miatt nem lépett vissza senki.

A pártok erősorrendje

Az előválasztási jelentkezések alapján kellő óvatossággal megbecsülhetjük a pártok erőviszonyait.

Az alábbi táblázat folyamatosan frissül, így elképzelhetőek a szövegbelitől némileg eltérő számok.

Kereszt-támogatások
DK Jobbik LMP MMM Momentum MSZP-Párbeszéd Új Világ független Összesen
[/cgi-bin/elopart.cgi?DK DK] 61 14 2 3 5 10 1 3 38
[/cgi-bin/elopart.cgi?Jobbik Jobbik] 16 34 4 10 11 10 5 56
[/cgi-bin/elopart.cgi?LMP LMP] 9 31 12 8 17 2 67
[/cgi-bin/elopart.cgi?MMM MMM] 10 25 3 26 18 9 7 4 76
[/cgi-bin/elopart.cgi?Momentum Momentum] 6 11 1 2 56 13 1 34
[/cgi-bin/elopart.cgi?MSZP-Párbeszéd MSZP-Párbeszéd] 10 8 5 5 17 50 1 46
[/cgi-bin/elopart.cgi?Új%20Világ Új Világ] 2 28 2
[/cgi-bin/elopart.cgi?független független] 24 0
Összesen 51 89 15 28 53 59 8 16 319

A párt sorában a más pártnak adott támogatások száma. A párt oszlopában a más párttól kapott támogatások száma. Az átlóban a párt saját jelöltjeinek a száma pirossal.

Az Összesen sor és oszlop a saját jelöltek nélkül értendő.

Ha egy jelölt több párttól kapott támogatást, az Összesen sorban többször vesszük számításba.

A támogatások név szerinti listája itt található.

A jelöltek száma alapján

  1. DK
  2. Momentum
  3. MSZP-Párbeszéd
  4. Jobbik
  5. Új Világ
  6. LMP

Itt különösen indokolt az óvatosság, hiszen ez a szám semmit nem mond a jelöltek esélyeiről még az előválasztáson sem, nemhogy 2022-ben, ahol számításba kell venni a választókerületben a fideszes jelölt esélyeit is. A sok billegő körzetbeli nyerés esélye nyilván kisebb, mint néhány erős körzetéé, és a párt erejét végső soron a választás utáni frakció nagysága szabja majd meg.

A táblázatba nem vettük bele a függetleneket, és az ugyancsak függetleneket indító MMM-et, hiszen ők nem alakítanak majd frakciót.

Az Új Világ esélyeinek megítélésénél nem szabad elfelejteni, hogy gyakorlatilag ők is civilek, nagypolitikai gyakorlat nélkül.

A jelöltek és a támogatások száma alapján

  1. Jobbik (118)
  2. DK (106)
  3. MSZP-Párbeszéd (103)
  4. Momentum (102)
  5. Új Világ (33)
  6. LMP (26)

Minél nagyobb ez a szám, várhatóan annál több győzelmet szerez a jelölt az előválasztáson. A sorrend jól mutatja Jakab Péter törekvését, hogy minél több támogatást szerezzen a többi párttól még azon az áron is, hogy kevesebb jelöltet indít. A Momentum és az LMP támogatók híján erősen lemarad az előző sorrendhez képest.

A támogatásoknál az MMM-et is figyelembe vettük, hiszen a ő véleményük is erősíti egy jelölt esélyeit.

A kapott és adott támogatások száma alapján

  1. Jobbik (28)
  2. Momentum (14)
  3. DK (9) és MSZP-Párbeszéd (9)
  4.  
  5. Új Világ (5)
  6. LMP (-51)

Ha egy párt kevesebb támogatásért kap többet a többiektől, akkor a többiek elismerik, hogy ő az erősebb az előválasztáson. A kettő különbsége alapján a Jobbik fölényesen vezet, az LMP pedig nagyon lemaradt. A középső négy helyezett között nem nagy a különbség.

Választókerületenkénti esélyszámok összegét meg sem próbáltunk keresni. Ez majd az előválasztás után lesz érdekes, a fideszes jelölt, a 2018-as eredmény és a győztes eddigi választási szerepléseinek ismeretében.

A fenti három mérőszám alapján az első négy helyezett között nehéz sorrendet megállapítani. Mind a négynek mások az előnyei és a hátrányai. Az utolsó két helyezett egyértelműnek tűnik. A három sorrend helyezésszámainak összege alapján a sorrend:

  1. Jobbik (6)
  2. DK (6,5)
  3. Momentum (8)
  4. MSZP-Párbeszéd (9,5)
  5. Új Világ (15)
  6. LMP (18)

A táblázatból nem derül ki, és a Jobbikot erősíti, hogy a 2. és 3. szempontban jelentősen vezet a második helyezettel szemben, míg a DK, a Momentum és az MSZP-Párbeszéd ugyanitt holtversenyben vagy ahhoz közeli helyzetben van.

Mindenesetre érdekes lesz, hogy mi a hasznosabb: a sok jelölt (DK) vagy a sok támogatás (Jobbik). A kérdés eldöntése a választókra vár.

Jegyzetek

Kapcsolódó lapok