Számoljunk együtt

Innen: Politika
A lap korábbi változatát látod, amilyen Laci (vitalap | szerkesztései) 2021. november 20., 12:38-kor történt szerkesztése után volt. (→‎További információk)
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

Civil szervezet a számlálóbizottságok pártok (indulók, résztvevők) által küldött számlálóbizottsági tagok szervezésére.

Bárki jelentkezhetik szavazatszámlálónak. A szervezet továbbítja őt az egyik, a választáson induló szervezethez (párthoz). A cél, hogy a (képviselő)választáson minden számlálóbizottságban legyen ellenzéki tag. A jelentkező kiválaszthatja, melyik szervezetekhez (nem) akar kerülni.

Szervezés

Két menetben történik.

Az első menet azután kezdődik, hogy kitűzték a választás időpontját. A Számoljunk együtt egy weblapon összegyűjti a jelentkezőket.

A második menet akkor indul, amikor kiderült, kik indulhatnak a választáson (a megfelelő számú aláírást összegyűjtötték, és azt az Országos Választási Bizottság el is fogadta). Ennek törvényben meghatározott határideje van. Ennek lejártával küldenek egy körlevelet a jelentkezőknek, hogy egy weblapon válasszák ki, melyik induló nevében szeretnének ill. nem szeretnének számlálni, és azt is, hogy vállalnak-e számlálást a saját szavazókörüktől távol.

Új jelentkezőket a második fázis ideje alatt is fogadnak: ez esetben az első menetre válaszoló levélben azonnal küldik a második kérdőívet.

A Számoljunk együtt megállapodik a vele együttműködő pártokkal (akik fogadnak általuk delegált számlálókat), milyen határidővel adja át a hozzájuk továbbított jelentkezőket. Az időpontot a lehető legkésőbbre célszerű megállapítani, hogy minél több idő legyen jelentkezni, viszont korlátot szab a pártok delegálásának törvényben meghatározott határideje: a választás előtti hétfői munkaidő vége.[1] A jelentkezők elosztására a 2019-es EP-választáson két hét kellett (először a Számoljunk együtt, aztán a delegáló párt számára, és bele kellett férjen a jelentkező értesítése is). Saját tapasztalat: két héttel a választás előtti vasárnap értesítettek emailben, hogy a DK színeiben melyik választókörzetbe jelöltek.

Ezután alá kell írni a delegáló pártnál, hogy a jelentkező vállalja a számlálást. A párt ennek alapján jelenti be a helyi választási bizottságnál a delegáltját.

A választás előtti héten esküt kell tenni a helyi választási bizottság előtt. Ezáltal válik a jelentkező számlálóbizottsági taggá, és itt kapja meg a megbízólevelet, amit majd a választás napján, még annak megkezdése előtt be kell mutatnia a számlálóbizottság elnökének.[2]

Ha valakit nem a saját szavazókörébe delegálnak, célszerű átjelentkeznie, hogy a szavazás idejére se kelljen elhagynia a szavazókört. Ennek határideje a választás előtti szerdai munkanap vége.[3]

2018. április

A jelentkezők 40%-a nem ment el. A Számoljunk együtt szerint a szavazókörök 30%-ában nem volt ellenzéki számláló.

2019. május 26.

A XXII. kerület 13. szavazókörében voltam számláló a Számláljunk együtt szervezésében, a DK delegáltjaként.

A Számoljunk együtt 1532 jelentkezőből 1365 szavazatszámlálót delegált a pártokhoz, ebből 6-ot a fideszhez.

2019. október 13.

Staudt Csaba (Jobbik) vette fel velem a kapcsolatot október 2-án, hogy menjek a XXIII. kerületbe számlálni. Aláírtam, hogy vállalom, aztán se kép, se hang. Október 10-én kerestem, hogy miker kell esküt tenni, de nem vette fel a telefont. Végül a Jobbikos polgármesterjelöltet értem el, aki rászólt Staudt-ra, hogy hívjon vissza.

Kiderült, hogy nem adta le a nevemet a XXIII. kerületi Választási Bizottságnál.

Jegyzetek

  1. A választásokat vasárnapi napon tartják.
  2. A számlálóbizottság elnökét és helyettesét nem párt, hanem a helyi választási önkörmányzat delegáltjai közül választják ki. Ettől eltekintve a számlálóbizottság tagjai egyenlőek
  3. A XXII. kerületben az eskütétel szokásos ideje a választás előtti kedd, ahol egyúttal átjelentkezni is lehetett a 2019-es EP-választáson.

Források

További információk