Szociális kérdések

Innen: Politika
A lap korábbi változatát látod, amilyen Laci (vitalap | szerkesztései) 2020. január 20., 11:55-kor történt szerkesztése után volt.
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Forrás: HVG

Jobboldali vagyok: konzervatív liberális. Nem szeretek szociális kérdésekkel foglalkozni, ellenben örülök, hogy vannak akik szeretnek. Helyettem. Mert én is tudom, hogy kell.

Ha az Orbán-kormány így folytatja, lehet, hogy baloldali leszek. Pedig nem akarom.

2017-ben az EuroStat úgy mérte, hogy magyarok 31,9 százaléka él súlyos nélkülözésben. Ez kétszer akkora szám, mint amit a KSH publikált. Ezzel az EU-ban hátulról a negyedik helyen állunk, épp csak megelőzve Görögországot, és jóval Románia és Bulgária előtt.[1]

2013 és 2017 között egy háztartás átlagosan 70 ezer forinttal többet spórolhatott volna, mint a rezsicsökkentéssel befagyasztott árakon, mert a gázár csökkent a világpiacon. Volt is egy magyar cég, amelyik a rezsiár alatt akarta adni a gázt, de a fidesz nekiment, és visszakozott.[2]

Az Orbán-kormány még a rászorultaktól is lop: a vörösiszap-katasztrófa áldozatai az összegyűjtött pénznek mindössze 13%-át kapta meg, a többit a fidesz „közcélokra” fordította.[3]

2019-ben december közepéig 37-en fagytak meg, január 5-ig 74-en, január 20-ig 95-en. Sokan nem is szabad ég alatt, hanem fűtetlen lakásokban.[4]

Létminimum

Forrás: Facebook/Architektúra

Az Eurostat és a KSH más módszertannal számolja a létminimum alatt élőket. Az Eurostat létminimum alattinak tekinti, aki az alábbi 13 tételből legalább 5-öt nem engedhet meg magának:

  1. váratlan kiadások finanszírozása
  2. évente egy hét nyaralás
  3. minden törlesztőrészlet, lakbér és rezsi befizetése időre
  4. hús, hal, vagy ezekkel azonos tápértékű vegetáriánus étel kétnaponta
  5. az otthona melegen tartása
  6. egy autó
  7. az elhasznált bútorok cseréje
  8. az elhordott ruhák lecserélése újakra
  9. két pár cipő, a saját méretében
  10. hetente egy kevés pénz nem létszükségleti kiadásokra
  11. rendszeres kikapcsolódás
  12. havonta egyszer egy étel vagy ital elfogyasztása barátokkal, családdal
  13. internet-hozzáférés

A KSH szerint Magyarországon az emberek 14,5%, az Eurostat szerint 31,9% él létminimum alatt. Ez az EU-ban hátulról a 4. Görögország, Bulgária és Románia előtt. Görögországot kevéssel előzzük meg, az utolsó két országban 50%-nál többen élnek létminimum alatt.

A magyar helyzet javul: 2014-ben még 41% élt súlyos nélkülözésben. A mienknél nagyobb javulást egyedül Máltán mértek.

Demográfia

Forrás: Facebook/Csillag Tamás
Az új családvédelmi programot népszerűsítő plakát, melynek fotója két éve nyertes mém volt Spanyolországban. Forrás: Euronews

A munkaképes (25–64 éves) lakosság a teljes népesség 55,3%-a, a nyugdíjasok (65 éven felüliek) aránya 19,7%.[5]


Orbán Viktor az Országházban, az Idősügyi Tanács alakuló ülésén kitért az európai demográfiai válságra is, amelyről szerinte az „európai politikai gondolkodást béklyóba szorító politikai korrektség” miatt nem lehet „kellő kendőzetlenséggel” beszélni.

Álláspontja szerint az a közösség, amely biológiailag nem képes fenntartani magát, nem méltó arra, hogy létezzen, márpedig Európának ez jelenleg nem megy, ám többségben vannak az erre a helyzetre adott rossz válaszok, mint például a bevándorlás politikája, amit a kormányfő rossz dolognak, kockázatosnak, nehézségeket hozónak tart.

Az „erkölcsileg helyes magatartás” ehelyett a családpolitika alkalmazása, valamint az, hogy ha kevés a munkaerő, akkor meg kell nézni, hogy az adott közösségeken belül hol vannak rejtett munkaerő-tartalékok, akik nem elég képzettek.[6]

A vastagon szedett rész náci gondolkodásmód.


Orbán 7 éve alatt nem nőtt a gyerekszülés hajlandóság az előtte levő 7 évhez képest. Sőt, némileg csökkent.[7]

2019. márciusában – a Soros-Juncker plakátokról a figyelmet elterelendő – előálltak egy új „családvédelmi programmal”, ami ugyanabból indul ki, amiből a fidesz mindig. Azt hiszik, hogy csak megfelelő helyre kell tenni megfelelő összeget. Tenyészhitellel akarják megoldani a demográfiai kérdést.[8] Közben nincs elég gyermekorvos, az iskolai oktatás mélyponton van, a lakásárak nőnek. A CEU gendertudománnyal foglalkozó tanszékének Bécsbe kellett költöznie, pedig ez a tudomány mondhatná meg a tennivalókat.

Az állami egészségügy mai működésével nem lehet népesedési fordulatot elérni.[9]
– Matolcsy György

Jegyzetek

  1. Kétszer annyi súlyosan nélkülöző magyart talált az Eurostat, mint a KSH. hvg.hu (2017. dec. 12.)
  2. Lehúzza az állam a gázfogyasztókat. index.hu
  3. Oros Bence: Elvették az adományokat a tragédia áldozataitól – hiába adakoztak az emberek. pestibulvar.hu (2019. júl. 20.)
  4. Tíz nap alatt 21 ember fagyott halálra, már 95-re emelkedett az áldozatok száma. 168ora.hu (2020. jan. 20.)
  5. Portfólió, 2020. január 17.
  6. A kormány ezentúl is megőrzi a nyugdíjak értékét. Miniszterelnöki Kabinetiroda (2014. okt. 1.)
  7. Eredménytelen az orbáni demográfia. hvg.hu (2019. jan. 31.) Nem nőtt a gyerekvállalási kedv az Orbán előtti időszakhoz képest.
  8. Ésik Sándor: Tenyészhitelekkel nem lehet megállítani a népességcsökkenést. azonnali.hu (2019. márc. 10.)
  9. Matolcsy György kritizálta a kormány népesedési politikáját. magyarnarancs.hu (2019. aug. 6.)

Források

Kapcsolódó szócikkek