„Vita:Gyöngyöspata” változatai közötti eltérés

Innen: Politika
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
19. sor: 19. sor:
   
 
Bűnük annál súlyosabb, minél magasabban állnak a ranglétrán, és annál aljasabb,
 
Bűnük annál súlyosabb, minél magasabban állnak a ranglétrán, és annál aljasabb,
minél rafináltabban teszik. Mint mondjuk éppen a miniszterek elnöke.
+
minél rafináltabban teszik. Mint mondjuk éppen a miniszterek elnöke. Ő azt mondja,
 
hogy a pénzért a gyöngyöspataiaknak is meg kell dolgozni, hogy az
 
 
ingyen pénz bántja az emberek igazságérzetét. Ő jogot végzett nem mondanám
Az mondja, hogy a pénzért így a gyöngyöspataiaknak is meg kell dolgozni, hogy az
 
 
jogásznak, mert soha, egy percig nem dolgozott a szakmában , de így is tudnia kell,
ingyen pénz bántja (?) az emberek igazságérzetét. Ő jogot végzett - nem mondanám
 
jogásznak, mert soha, egy percig nem dolgozott a szakmában -, de így is tudnia kell,
 
 
hogy megdolgozni a munkabérért kell. A kártérítés annak jár, akinek a bíróság
 
hogy megdolgozni a munkabérért kell. A kártérítés annak jár, akinek a bíróság
megállapítja, és ezt senki nem bírálhatja felül - a miniszterelnök sem.
+
megállapítja, és ezt senki nem bírálhatja felül a miniszterelnök sem.
   
 
De ha már a megdolgozásnál meg az igazságérzetnél tartunk, szerintetek Mészáros
 
De ha már a megdolgozásnál meg az igazságérzetnél tartunk, szerintetek Mészáros

A lap 2020. február 26., 12:34-kori változata

  • milyen törvény alapján kapták a kártérítést?
  • idézni a miniszterelnöki esküből?

A videón Kaltenbach beszéde -1:01:23-kor kezdődik.

Kaltenbach beszéde

Barátaim!

Először is köszönöm, hogy eljöttetek.

Én nem voltam (érthetetlen).

Amint ez elhangzott, azért is jöttünk ma itt össze, hogy emlékezzünk a rasszista gyűlölködés, roma honfitársaink elleni merényletsorozat áldozatairól.

A bűnösöket, akik fegyverrel a kezükben gyilkoltak, utolérte az igazságszolgáltatás, a felbujtók, akiknek a szó a fegyverük, akik a gyűlölködés szításáért, a rasszista hangulatkeltésért felelősek, azonban büntetlenek maradtak, és ez bátorítja, ez bátoríthatja őket, hogy tettüket újra elkövessék.

Bűnük annál súlyosabb, minél magasabban állnak a ranglétrán, és annál aljasabb, minél rafináltabban teszik. Mint mondjuk éppen a miniszterek elnöke. Ő azt mondja, hogy a pénzért a gyöngyöspataiaknak is meg kell dolgozni, hogy az ingyen pénz bántja az emberek igazságérzetét. Ő jogot végzett – nem mondanám jogásznak, mert soha, egy percig nem dolgozott a szakmában –, de így is tudnia kell, hogy megdolgozni a munkabérért kell. A kártérítés annak jár, akinek a bíróság megállapítja, és ezt senki nem bírálhatja felül – a miniszterelnök sem.

De ha már a megdolgozásnál meg az igazságérzetnél tartunk, szerintetek Mészáros Lőrinc, a miniszterelnök barátja, aki a semmiből néhány év alatt az ország leggazdagabb embere lett, vagy Tiborc István, aki beházasodott a családba, és szintén többszörös milliárdossá vált - ők megdolgoztak ezért? A következő kérdést már föl sem teszem, mert azt akartam kérdezni, hogy ez nem zavarja az igazságérzeteteket?

Szerintetek a fidesz képviselők? a folyamatos gombnyomogatásokkal megdolgoznak a milliós fizetésekért?

A német szociáldemokraták egykori elnöke az elszabadult egyenlőtlenséget bírálva egyszer azt mondta: "Én el tudom képzelni, hogy valaki tízszer jobb mint a másik. Azt is el tudom képzelni, hogy valaki százszor jobb, kivételesen talán még ennél is sokszor. De hogy egymilliószor jobb, azt nem tudom elképzelni.

Szerintetek Mészáros Lőrinc vagy Tiborc István, vagy a gombnyomogatók milliószor jobbak, mint ti?

A jogvégzett miniszterelnöknek a saját alaptörvényét is ismernie kellene. Annak C cikk első bekezdését hadd idézzem: "A magyar állam működése a hatalom megosztásának elvén alapszik. Senkinek a tevékenysége nem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetve kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és köteles fellépni."

Az már eddig is világos volt, hogy nem a parlament ellenőrzi a kormányt, hanem fordítva. A miniszterelnök most szembehelyezkedik a bíróság ítéletével: kell-e ennél nagyobb bizonyíték a hatalom kizárólagos birtoklására való törekvésre? Ez az alaptörvény nyílt megsértése, brutális támadás az igazságszolgáltatás függetlensége ellen. No de ne csodálkozzunk, hogyha itt ideidézem Parti Nagy Lajosnak, a Kossuth-díjas költőnek egyszer elhangzott, leírt mondatát, amely a következőképpen hangzik: "A hazámat cégéres gazemberek és könyörtelen brigantik vezetik ki éppen Európából egy hibbant és életveszélyes nemzetvezetővel az élükön."

Itt az ideje, hogy a tisztességes demokraták hallassák a hangjukat, és megfogalmazzák a követeléseiket. Miután március 15-éhez közeledünk - alig három hét van hátra -, úgy gondoltam, mi lenne, ha ma megfogalmaznánk a 12 pontot, a mi 12 pontunkat? Amit leírtam, az az én 12 pontom, de ha egyetértetek vele, akkor mindnyájunk 12 pontja lesz.

1. Követeljük a sajtószabadság visszaállítását! Propagandista lakájok helyett független újságírókat a közmédiába!

2. Követeljük a törvény előtti egyenlőséget, az alapvető jogok garantálását!

3. (Mindjárt elfújja a szél.) Határozottan fel kell lépni a korrupció minden formája ellen, haladéktalanul csatlakozni kell az Európai Ügyészséghez!

4. Tisztességes, diszktriminációmentes oktatást akarunk, hogy a gyerekeink versenyképes tudást szerezzenek!

5. Fel kell számolni a szükséghelyzetet az egészségügyben. Szégyenteljes, hogy tízezrek halnak bele évente az elégtelen orvosi ellátásba.

6. Tisztességes közteherviselést, igazságosabb adórendszert akarunk! Fel kell számolni a mélyszegénységet, meg kell akadályozni a bérek és a nyugdíjak elértéktelenedését!

7. Vissza kell állítani az önkormányzati autonómiát, abba kell hagyni az esztelen centralizációt!

Itt álljunk meg egy pillanatra, mert valaki 2009 októberében - akkor polgármester volt az illető - megfogalmazott néhány passzust, ő is egy ilyen 12 pont félét. Ezeket gyorsan felolvasnám. Meg fognak lepődni, hogy ki volt az illető. Ő azt írja, hogy "Minden önkormányzatnak joga van az élethez, sorsáról csak lakói dönthetnek. A magyarok legfontosabb városa a főváros, Budapest. Minden településnek joga van az iskolához, minden településnek joga van a vagyonához, minden településnek joga van a jövedelméhez. Az önkormányzatnak joga van ellenállásra a törvény keretei között, ha az állam a létét, törvényességét vagy alkotmányosságát veszélyezteti."

Mit gondolnak, ki volt ? ez? Kósa Lajos! Akkor éppen Debrecen polgármestere volt.

Megyünk tovább.

8. Követeljük az Alkotmánybíróság, a Számvevőszék, a NAV és az Ügyészség pártatlan, befolyástól és részlehajlástól mentes működését és személyi összetételét!

9. (Ez ma nagyon sokszor elhangzott, én inkább csak megismétlem.) Fel kell számolni a független igazságszolgáltatás kormányzati ellenőrzés alá vonásának kísérletét!

10. Követeljük, hogy szűnjön meg a népképviselet, azaz az országgyűlési képviselők a parlamenten belüli és azon kívüli jogainak önkényes csorbítása! Az ellenük elkövetett jogsértéseket ki kell vizsgálni, a felelősöket meg kell büntetni!

11. Az esélyegyenlőség elvén alapuló tisztességes választási törvényt kell elfogadni, abba kell hagyni a közpénz kormányzati propagandára fordítását!

Végül az utolsó, de nem kevésbé fontos pont.

12. Európai Magyarországot akarunk! Barátaink a jogállami európai demokráciák, és nem Putyin, nem a türkök, nem Erdogan. Szűnjön meg a hazug Brüsszelezés, és az EU-támogatások elherdálása!