Vita:Gyöngyöspata

Innen: Politika
A lap korábbi változatát látod, amilyen Laci (vitalap | szerkesztései) 2020. február 26., 11:29-kor történt szerkesztése után volt. (→‎Kaltenbach beszéde)
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
  • milyen törvény alapján kapták a kártérítést?
  • idézni a miniszterelnöki esküből?

A videón Kaltenbach beszéde -1:01:23-kor kezdődik.

Kaltenbach beszéde

Barátaim!

Először is köszönöm, hogy eljöttetek.

Én nem voltam ?

Amint ez elhangzott, azért is jöttünk ma itt össze, hogy emlékezzünk a rasszista gyűlölködés, roma honfitársaink elleni merényletsorozat áldozatairól.

A bűnösöket, akik fegyverrel a kezükben gyilkoltak, utolérte az igazságszolgáltatás, a felbujtók, akiknek a szó a fegyverük, akik a gyűlölködés szításáért, a rasszista hangulatkeltésért felelősek, azonban büntetlenek maradtak, és ez bátoríthatja őket, hogy tettüket újra elkövessék.

Bűnük annál súlyosabb, minél magasabban állnak a ranglétrán, és annál aljasabb, minél rafináltabban teszik. Mint itt éppen a miniszterek elnöke.

Az mondja, hogy a pénzért így a gyöngyöspataiaknak is meg kell dolgozni, hogy az ingyen pénz bántja (?) az emberek igazságérzetét. Ő jogot végzett - nem mondanám jogásznak, mert soha, egy percig nem dolgozott a szakmában -, de így is tudnia kell, hogy megdolgozni a munkabérért kell. A kártérítés annak jár, akinek a bíróság megállapítja, és ezt senki nem bírálhatja felül - a miniszterelnök sem.

De ha már a megdolgozásnál meg az igazságérzetnél tartunk, szerintetek Mészáros Lőrinc, a miniszterelnök barátja, aki a semmiből néhány év alatt az ország leggazdagabb embere lett, vagy Tiborc István, aki beházasodott a családba, és szintén többszörös milliárdossá vált - ők megdolgoztak ezért?

A következő kérdést már föl sem teszem, mert azt akartam kérdezni, hogy ez nem zavarja az igazságérzeteteket? Szerintetek a fidesz a folyamatos ? hatásokkal megdolgoznak a milliós fizetésekért?

A német szociáldemokraták egykori elnöke az elszabadult egyenlőtlenséget bírálva egyszer azt mondta: "Én el tudom képzelni, hogy valaki tízszer jobb mint a másik. Azt is el tudom képzelni, hogy valaki százszor jobb, kivételesen talán még ennél is ? De hogy egymilliószor jobb, azt nem tudom elképzelni.

Szerintetek Mészáros Lőrinc vagy Tiborc István, vagy a gombnyomogatók milliószor jobbak, mint ti?

A jogvégzett miniszterelnöknek a saját alaptörvényét is ismernie kellene. Annak C cikk első bekezdését hadd idézzem: "A magyar állam működése a hatalom megosztásának elvén alapszik. Senkinek a tevékenysége nem irányulhat a hatalom erőszakos megszer- zésére vagy gyakorlására, illetve kizárolagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és köteles fellépni."

Az már eddig is világos volt, hogy nem a parlament ellenőrzi a kormányt, hanem fordítva. A miniszterelnök most szembehelyezkedik a bíróság ítéletével: kell-e ennél nagyobb bizonyíték a hatalom kizárólagos birtoklására való törekvésre? Ez az alaptörvény nyílt megsértése, brutális támadás az igazságszolgáltatás függetlensége ellen. No de ne csodálkozzunk, hogy itt ideidézem Parti Nagy Lajosnak, a Kossuth-díjas költőnek az egysze ? elhangzott, leírt mondatát, amely a következőképpen ?: "A hazámat cégéres gazemberek és könyörtelen brigantik vezetik ki éppen Európából egy hibbant és életveszélyes nemzetvezetővel az élükön."

Itt az ideje, hogy a tisztességes demokraták hallassák a hangjukat, és megfogalmazzák a követeléseiket. Mivel ? ezelőtt alig három hét van hátra, úgy gondoltam, mi lenne, ha ma megfogalmaznánk a 12 pontot, a mi 12 pontunkat? Amit leírtam, az az én 12 pontom, de ha egyetértetek vele, akkor mindnyájunk 12 pontja lesz.

1. Követeljük a sajtószabadság visszaállítását! Propagandista lakájok helyett független újságírókat a közmédiába!

2. Követeljük a törvény előtti egyenlőséget, az alapvető jogok garantálását!

3. (Mindjárt elfújja a szél.) Határozottan fel kell lépni a korrupció minden formája ellen, haladéktalanul csatlakozni kell az Európai Ügyészséghez!

4. Tisztességes, diszktriminációmentes oktatást akarunk, hogy a gyerekeink versenyképes tudást szerezzenek!

5. Fel kell számolni a szükséghelyzetet az egészségügyben. Szégyenteljes, hogy tízezrek halnak bele évente az elégtelen orvosi ellátásba.