Bíróság

Innen: Politika
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

Vádhoz kötöttség elve: a bíró csak olyan ügyben járhat el, amit az ügyész elé terjeszt. Vagyis az ügyészség blokkolni tud ügyeket.

Bírói igazgatás

Az igazságszolgáltatás hatékonyságában a kormánynak és a parlamentnek is van szerepe, hiszen az igazságszolgáltatás közpénzt költ, és a jogbiztonság, a hatékonyság közvetlenül érinti az állampolgárokat.

2010-től a fidesz két szervezetet hozott létre:

2010-ben mind a Velencei Bizottság, mind az Európai Bizottság sérelmezte az Országos Bírói Hivatal elnökének túl nagy, a Bírói Tanács túl kis hatáskörét. Ekkor módosították a törvényt, és a Bírói Tanácsnak több jogkört adtak.

A két szervezet közötti konfliktusok megmaradtak, ui. az alsóbb bíróságok élére kiírt pályázatokokról a Hivatal elnöke dönt, és Handó Tünde többször megtette, hogy a legtöbb pontot kapott pályázót nem nevezte ki, hanem érvénytelenítette a pályázatot, és egy évre ideiglenes vezetőt jelölt ki.

Az Európai Unió jogállamisági jelentésében vétójogot szeretne a Bírói Tanács számára a Bírósági Hivatal vezetőjének személyére, és a Kúria elnökének személyére is, akit az Országgyűlés választ ⅔-dal 9 évre, és a jelenlegi elnököt Varga Zsolt Andrást személyre szabott jogalkotással választottak meg.

A Bírói Tanács a bírák érdekeit képviseli, a Hivatal feladata lenne az ügyfelek érdekeinek képviselete (az ügyek elbírálásának felgyorsítása).

Szabó Gabriella

Szabó Gabriella

Magyar bíró, aki 2018-ban az Európai Bírósághoz fordult azzal a kérdéssel, hogy a Stop Soros! törvénycsomag megfelel-e az uniós szabályozásnak,[1] ami miatt kötelezettség szegési eljárás is indult Magyarország ellen.[2] Ezután leálltak a menekültek elleni perek.

Az EU Bíróság megállapította, hogy a törvény nem felel meg az EU jogszabályainak.[3]

Ezután alkalmatlanság miatt eljárást indítottak a bíró ellen, és az elsőfokú ítélettel elbocsátották. Ő panaszt tett az Európai Bíróságnál, ami kimondta, hogy bármelyik bíró fordulhat az EU Bírósághoz, és ezt a jogát nem lehet korlátozni.[4] Másodfokon a Kúria új eljárást rendelt el.[5]

Jegyzetek

  1. Teczár Szilárd: Egy magyar bíró szerint is uniós jogot sérthet a Stop Soros. magyarnarancs.hu (2018. szept. 2.)
  2. Vaskor Máté: Keresetet indít Magyarország ellen az Európai Bizottság. 24.hu (2019. júl. 25.)
  3. Judgment Of The Court. curia.europa.eu (2020. márc. 19.)
  4. Szalai Bálint: Igaza volt a bírónőnek menekültügyben, most kitennék a szűrét a testületből. www.szabadeuropa.hu (2021. júl. 6.)
  5. Facebook/Szepesházi Péter 2022. dec. 9.

Forrás

Hírek:

További információk