Czeglédy Csaba

Innen: Politika
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Czeglédy Csaba. Forrás: HVG.hu

Czeglédy Csaba megnyerte a 2021-es előválasztást a szombathelyi választókerületben (Vas megye 1. vk.).

A 2019-es önkormányzati választás után a VII. kerület kettő, a XI. kerület három havi időtartamra kérte fel Czeglédy ügyvédi irodáját az előző ciklus szerződéseinek felülvizsgálatára. A Momentum ellenezte a megbízást, és a módot is, hogy nem tudott előre a megbízásról.

Néhány nappal a felkérés után a cég helyreigazítási pert nyert a XI. kerület számára a Pesti Srácokkal szemben. László Imrét vádolták meg azzal, hogy korábban erőszakoskodott az egyik beosztottjával.[1]

2006 előtt

Czeglédy Csaba ellen az ügyészség 2001-ben emelt vádat adócsalás, magánokirat-hamisítás és számviteli fegyelem megsértése miatt. A vád szerint Czeglédy egyedüli aláírásra jogosultként 8,3 millió forintnyi fiktív számlát fogadott be. A megyei APEH munkatársai 1999-ben bukkantak szabálytalanságra az iskolaszövetkezetnél, utána indult a nyomozás. 37 számlát kifogásoltak, ezeket „piackutatásról” állították ki, miközben nem volt mögöttük valós tevékenység, a számlákat más cég állította ki, az áfa-tartalmat rendre visszaigényelte a Rébusz.

A bíróság első fokon 2002. április 17-én 8 hónap börtönbüntetésre ítélte adócsalás, magánokirat-hamisítás és számviteli fegyelem megsértése miatt. Az ítélet végrehajtását két évre felfüggesztette. Másodfokon a Veszprém Megyei Bíróság ítélte el 1,4 évre, szintén felfüggesztve. Az ítélet részleteinek nem találni nyomát, így csak a Fidesz alelnökének, Rezsi Szilárdnak állítását találtuk ezzel kapcsolatban. 2006 nyarára viszont már büntetlen előéletűnek számított.[2]

2015

A parlament Kósa Lajos indítványára 2014-ben módosította az ÁFA-törvényt: fordított ÁFÁ-t vezetett be. A törvény ellentmondott az EU egyik irányelvének, ami alól csak 2015 végén kért felmentést a kormány. A NAV ennek ellenére 2015 januárjától kérte az ÁFÁ-t Czeglédy cégétől, a Humán Operátor Kft-től, majd feljelentette ÁFA-tartozás miatt. A szombathelyi bíróság az Európai Bírósághoz fordult állásfoglalásért, ami ki is mondta, hogy visszamenőlegesen nem lehet alkalmazni a törvényt, így a 800 mFt ÁFA-tartozás követelése jogtalan.[3]

Jegyzetek

Forrás

Hírek: