Egészségügy

Innen: Politika
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Forrás: Facebook
Ha kevés a beteg (orvos, ápoló), bezárják a kórházat.

Ha kevés a néző, bezárják a stadiont?

Az alaptörvény szerint a nyugdíj és az egészségügy állami feladat, és nem biztosítás. Nem járulékot, hanem adót szednek ilyen néven, melyet a Kincstár kezel. Ez azt jelenti, hogy az állam másra költheti az egészségügyre ill. nyugdíjra beszedett adót.[1]

Az egészségügyben mindig kevés a pénz. Háromféleképpen lehet pénzt szerezni – Magyarországon egyik sincs.

  • pénzt vonok be a betegektől (vizitdíj)
  • magántőke (magán egészségügy)
  • az állam tesz pénzt a rendszerbe.

2025-ben és ′26-ban nem lesz béremelés az egészségügyben.[2]


Kórház: halni jár belé a lélek.
„ Egészségügyi kockázat magyarnak lenni. ”
– Kovács András Péter
„ Amíg az egészségügy egyik napról a másikra él, addig a betegek egyik napról a másikra meghalnak. ”
– Moldova György

Számok

2023-ban 2400 MFt-t költött a kormány egészségügyre, 9,4%-kal többet, mint 2022-ben. Ez jelentősen elmarad az inflációtól.[3]

  • közel 60000 kórházi ágy
  • 115,900 egészségügyi alkalmazott
    • 42000 orvos
    • 2000 intenzív terápiás orvos
    • 2000 intenzíves nővér
  • 1166 intenzív ágy (2019)

Gyurcsány alatt csak 10%-kal volt az egészségügyi dolgozók bére az átlag alatt, Orbán alatt ez 40%-ra csökkent le.[4]

2021. március 1-jével kb. 5000 dolgozó távozik az egészségügyből a megváltozott munkafeltételek miatt.[5] 2020 utolsó negyedévében 197.400 dolgozója volt a magyar egészségügynek. 2021 azonos időszakára ez 180.700 főre csökkent.[6]

2015-ben az ÁNTSZ felmérte a kórházak helyzetét, de a jelentést az Orbán-kormány titkosította, csak a 2026-os választás után adta ki az új vezetés. Egyetlen olyan kórház sem volt az országban, amely minden minimumfeltételnek maradéktalanul meg tudott felelni. 2022–26 között nem is készült ilyen felmérés.[7]

A Tisza-kormány 3,5 MFt-t szánt 2026-ban a kórházi klímák cseréjére/javítására, mert olyan rossz állapotban voltak, hogy már a működést veszélyeztették.[8]

2023

Május közepén végre megjelent a másfél éve ígért rendelet az egészségügyi szakdolgozók 18%-os béremeléséről. A kezdő fizetés még mindig nettó 200 eFt alatt van. A béremelés második lépcsője 2024-ben várható nyilván a választás előtt.[9]

A kormány megtiltotta az állami egészségügynek, hogy magáncégektől rendeljen MR-t és CT-t.[10] Nyilván az államosítás után a csókosoknak akarják átjátszani.

A kormány megszünteti – Müller Cecília és a Belügyminisztérium alá rendeli – az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézetet (OGYÉI).[11]

2022

Egészségügy GDP arányosan.png

December 7: az egészségügy átalakítása.

2020.

A koronavírus kapcsán a kormány nem tudta elodázni az egészségügyi fizetésemelést, viszont katonai jellegű intézkedéseket csempészett a fizetésemelésről szóló törvénybe: az orvosokat és más egészségügyi dolgozókat ide-oda lehet vezényelni az országban, akár 2 év időtartamra is. Az Orvosi Kamara által megkérdezett 8000 orvosból 6000 nem írja alá az új munkafeltételeket. 40%-uk azzal fenyeget, hogy akár a közegészségügyet is elhagyja, ha a kormány nem változtat a törvényen.[12]

A kormány beharangozta, hogy mindenki oltassa be magát influenza ellen. Az oltóanyagot pár nap múlva zárolták, és a körzeti orvosok sem tudják, hogyan lehet hozzájutni. A kormány túl keveset rendelt, és most már nemzetközi piacról sem lehet beszerezni.[13]

A kormány bevezette az e-recepteket, de szokás szerint megint nem gondolt egy csomó mindenre.[14]

Orbán Viktor évnyitó sajtóértekezletén azt mondta, hogy „minden három évnél régebben felújított minden kórtermet, minden várótermet és minden szociális teret fel kell újítani, és amíg ez nem történik meg, addig a kórházakban másfajta fejlesztéseket nem tud támogatni a kormány.”[15] Vagyis nem tudja támogatni például

  • a béremeléseket
  • a műszervásárlásokat
  • az új gyógyszereket.

Pedig ezek a legköltségesebbek. Karácsony szerint rossz irány megint betonról és festékről beszélni, helyette inkább a várólistákat kellene csökkenteni és modern eszközöket kellene beszerezni.[16]

Miután november közepén látszik, hogy az egészségügy nem bírja majd a terhelést, az orvosok és a nővérek is lázonganak, a kormány kórházi főigazgatóságot hozott létre, élén egy rendőrrel. Egyre inkább a rendőrök kezébe kerül az egészségügy.[17] Már az Operatív Törzsben is kisebbségben vannak az egészségügyiek.

2021.

Az egészségügyre költött pénz 2700 MFt, a GDP 5%-a. 2020-ban még 5,9% volt, igaz, kisebb GDP mellett.

A 2020 tavaszán – már a covid idején – tervezett költségvetésben a Nemzeti Népegészségügyi Központnak (NNK) betervezni 22 MFt-t terveztek. Ez év közben 241 MFt-re módosult. Költségvetés fidesz módra.[18]

Grafikonok

Az emberre élete során költött egészségügyi kiadások 80%-át 60 év felett kell kiadni.[19]

Orvosi Kamara

2019. november végén az Orvosi Kamara leváltotta a teljes korábbi vezetését. Új elnöke Kincses Gyula lett.

Egészségügyi járulék

Az egészségügyi járulék havi összege:[20]

Év Ft
2018 7320
2019 7500
2020 7710

Dél-budai Centrumkórház

A XI. kerület szélére tervezett kórház, amit 2022-ben kellett volna átadni. A kórház a Szent Imre kórház felújítása helyett épült volna egy olyan területen, ahol sem közművek, sem utak, sem tömegközlekedés nincs.

Az eredeti terv 330 MFt költséggel számolt, amiből 260 MFt EU-s helyreállítási pénz lett volna. Az építkezés határideje 2026-ra csúszott, ami a helyreállítási pénzek lehívásának határideje. Ráadásul Lázár minisztériuma leállíttatta a területre vezető út építését, ami 673 mFt-ből épült volna. Az útépítő cég 2018 óta létezik, az igazgatók milliós, a felügyelő bizottsági tagok – köztük Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezető felesége – félmillió forintos fizetést kapnak a semmiért.

Az el sem kezdett építkezést 2018 óta bizottság felügyeli, a tagok havi 300 eFt-os fizetést kapnak. Köztük van Kocsis Máté felesége is, aki Gulyás Gergely kérésére került a bizottságba. A HVG cikke nyomán megszüntetik a bizottságot.[21]

Lélegeztető gépek

Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEK) 2017-ben nem volt hajlandó a GE-vel szerződést kötni lélegeztető gépekről. Inkább viszonteladókkal szerződtek. akik háromszoros áron adták. Az egyik esetben pl. a 120 lélegeztetőt gépet a GE 300 mFt-ért adta volna, a pályázatot viszont 1 MFt-ért nyerte meg egy viszonteladó. A GE a Közbeszerzési Döntőbizottságon megtámadta a beszerzéseket. Mindhárom tendert megsemmisítették, és összesen 60 milliós bírságot szabtak ki az ÁEK-re.

Az állam bíróságon is megtámadta saját magát (a Döntőbizottság határozatát) azért, hogy háromszoros áron vehessen készüléket, de mindhárom pert elveszítette.

2020-ban ismét kiírtak egy pályázatot 160 lélegeztető gépre, ezúttal a GE-hez képest már „csak” kétszeres áron.[22]

A koronavírus elején Szijjártó beszerzett 16000 lélegeztetőgépet Kínából, háromszoros túlárazással.[23] Személyzet kb. 1100-hoz van.

Nem lehet tudni, hány lélegeztető gép van, azok hol vannak, mennyiért vették őket. 300 MFt-ért vették őket, ami közel a 8-szorosa az EU-s átlagnak. A kormány szerint világelsők vagyunk lélegeztető gépekben. A kormány nem kért adatokat az egészségügyi dolgozók működési nyilvántartásából, hogy kiderüljön, mekkora humánerőforrás-kapacitással rendelkezik az intenzív terápiás ellátás területén a magyar egészségügy. A bírósági ítélet még 2022 végén sincs meg, a szakértők 600 és 2000 közé teszik ezt a számot.[24]

A Tisza-kormány feljelentést tett az ügyben.[25] A 16 ezer lélegeztetőgépnek kb. a felét kórházi felhasználásra alkalmatlannak minősítette az átvételben részt vevő katonaorvos. Ezeket Szijjártóék utólag jónak, a használhatókat kiválónak minősíttette.[26]

2019. november

Kormányzati pánikkeltés. Először arról, hogy létszámstoppot rendeltek el az egészségügyben.[27] Ezt egy hét alatt úgy-ahogy cáfolták.[28] Utána kórházak bezárásáról.[29] A kormány hamukál: ő nem tárgyalt ilyet. Ettől persze még lehetnek ilyen tervek.[30]

Az Európai Bizottság lesújtó jelentést hozott nyilvánosságra a magyar egészségügyről.[31]

2019. szeptember

Magyarországon a legfontosabb kérdések az emberek szerint:[32]

  • egészségügy 45%
  • áremelkedés 32%
  • nyugdíj 17%
  • bevándorlás 17%

2018. november 21.

Világszínvonalú az egészségügyünk, de 4 év után még mindig Tesco-kocsiban tologatják a csecsemőket a szegedi Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Szemészeti Klinikáján. Forrás: 24.hu

Két hír, aminek semmi köze egymáshoz, de egy napon történt, és ez szíven ütött.

Jávor Bence: Már évi 500 milliót is kereshet majd nálunk egy futballista. index.hu (2018. nov. 21.) Megdupláznák a kedvező adózás hatálya alá eső jövedelem felső határát a hivatásos, első osztályban versenyző sportolók számára.

Elromlott a mosógép, otthon mosták a nővérek az újszülöttek ruháit. index.hu (2018. nov. 21.)

Utóbb kiderült, hogy az egyetem rektora – jegyezzük meg a nevét, mert érdemes: Merkely Béla – közben megrendelte az új mosógépet, viszont a hivatal malmai mindenütt lassan őrölnek. Közben a szülők az egyik édesanya kezdeményezésére több százezer forintot (!) gyűjtöttek össze a mosógépre. Ők (mi) arra vannak szocializálva, hogy a mi dolgunk megoldani a napi kérdéseket, mert „odafenn” tojnak a fejünkre. Ezúttal nem ez történt, de nálunk ki számít erre?

Az egyetem rektora nem tudott a gyűjtésről. Most egyeztet az alapítványokkal, a felajánlott összeget a szülők kérésének megfelelően az újszülött-ellátás segítésére fordítják.

Mibe is kerül egy mosógép? Egy nagyobb, ami egy kórházi osztályra kell, mondjuk 500 eFt. Egy ezrede annak, amit a kétfalábú futballistáink adómentesen kaphatnak. A havi átlagkereset kb. kétszerese. Az egyetem világszínvonalú (saját tapasztalat egy infarktus kapcsán), a nálunk első osztályú, nagyon-nagyon kiemelt keresetű profi focisták más országban (Málta, Izland) az amatőr szintet sem/alig érik el.

Államosítás

2011–13 között a fidesz államosította az önkormányzati kórházakat. Az eredmény 10 év után szembeszökő: megszűnő osztályok, orvoshiány.

Központosították a gyógyszer-, energia- és egyéb beszerzéseket, ami árcsökkenés helyett a beszerzések lassulását és a kórházak eladósodását okozta. A lassulás oka a bürökrácia növekedése, az eladósodás következménye pedig a beszállítók áremelése.

  • Létrejött a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI).
  • 2015-ben helyette létrejött az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK), aminek a működését az ÁSZ is kifogásolta. Hozzájuk köthető a lélegeztetőgép-beszerzés.
  • Az ÁEEK helyett létrejött az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ). Ők államosították a védőnői rendszert, a lombikbébi szektort.

A 112-es központi hívószám lassítja a mentést.

Pátyon felhúztak egy gigantikus raktárat, innen akarják ellátni az egész országot. Tapasztalat még nincs a logisztikai problémákról, a különböző hőmérsékleten tárolandó gyógyszerekről, az esetleges tűzesetről, az ellátási sebességről.

Privatizáció

A különleges(en drága) gyógyszerek egyedi elbírálását a kormány a Batthyány-Strattmann László Alapítvány a Gyógyításért (BSLAGY) szervezte ki. Az alapítvány képtelen feldolgozni a beérkezett igényeket, a működése átláthatatlan, nincs nyilvános szempontrendszer, ami alapján dolgoznak, nem tudni, kik a szakértők, akiket az ötfős kuratórium véleményezésre felkér. 45 MFt közpénzből működik. Személyes ügyfélfogadás nincs, e-mailekre ritkán válaszolnak, a telefont gyakran nem veszik fel.[33]

Az Uzsoki Kórházban a sorszámok kiadását privatizálták. Akik eleget fizetnek, soron kívül kapnak VIP-ellátást. Fizetni Papcsák Ferenc fideszes képviselő cégének kell – nagyon sokat, és gyakran még számlát sem adnak. A cég a sorszám kiadásán kívül semmit nem csinál, az orvosok normál munkaidőben látják el az így bejelentkezett betegeket.[34][35] Az ügyészség elutasította Hadházy Ákos feljelentését,[36] de a bíróság elrendelte az adatok kiadását.[37]

Idézetek

„ Több űrhajósunk van, mint 30 év alatti gyerekorvosunk.[38] ”
– Bod Péter Ákos

Jegyzetek

  1. ↑ Így lett a TB-járulékból adó. Mihályi Péter és Juszt László beszélgetése www.facebook.com (2013. máj. 13.) (videó)
  2. ↑ Takács Péter: 2027-ig nem kapnak béremelést az egészségügyi dolgozók. hvg.hu (2025. jún. 6.)
  3. ↑ Haász János: 400 milliárddal annál is több lett a költségvetés hiánya, mint amennyit utoljára becsült a Pénzügyminisztérium. 444.hu (2024. jan. 9.)
  4. ↑ Botos Katalin, Fidesz-Média. Idézi: Márki-Zay Péter: Élő bejelentkezés a hét eseményeiből. www.facebook.com (2020. dec. 6.) (videó) 1:33:30.
  5. ↑ Ötezer dolgozó távozhat az egészségügyből. www.klubradio.hu (2021. márc. 2.) Az új munkaszerződések miatt.
  6. ↑ Flachner Balázs: Majdnem 17 ezerrel dolgoznak kevesebben az egészségügyben, mint egy éve. telex.hu (2022. jan. 30.)
  7. ↑ Szopkó Zita: Itt a kórházakról szóló lesújtó jelentés, amelyet az Orbán-kormány tíz évig titkolt az emberek elől. www.direkt36.hu (2026. jún. 30.)
  8. ↑ Fülöp Zsófia: „A sebészeti szeptikán a betegek nagy melegben vannak, a bogarak beköpik a sebeket. Óriási a fertőzésveszély”. lakmusz.hu (2026. aug. 25.)
  9. ↑ Dienes Gábriel: Megjelent az egészségügyi szakdolgozók béremeléséről szóló rendelet, amit a kormány régóta ígérgetett. 444.hu (2023. máj. 17.)
  10. ↑ Vaskor Máté: Államosítják a CT- és MR-vizsgálatokat, kiszervezik a kórházi patikákat. 24.hu (2023. júl. 4.)
  11. ↑ Weiler Vilmos: Megszűnik a gyógyszerhatóság, beolvasztják őket Müller Cecília hivatalába. telex.hu (2023. júl. 20.)
  12. ↑ Neuberger Eszter: Közel hatezer orvos állította az orvosi kamara felmérésében, hogy nem írja alá az egészségügyi szolgálatról szóló új munkaszerződését. 444.hu (2020. okt. 28.)
  13. ↑ Az európai igények növekedése miatt nem jut elég influenza elleni védőoltás Magyarországra. index.hu (2020. okt. 29.) Az eredeti cikk a 24.hu-ról van, de az nem olvasható süti nélkül.
  14. ↑ =Danó Anna: Vényválsággal indult az év a patikákban, és még nincs vége. nepszava.hu (2020. jan. 20.)
  15. ↑ Vaskor Máté: Orbán Viktor: Sok helyütt az ellenfél jobb jelölteket állított, mint mi: Orbán Viktor évindító nemzetközi sajtótájékoztatója. 24.hu (2020. jan. 9.) Ezért veszített a fidesz, nem Borkai miatt. A saját melléfogását akarja leplezni, hogy nem léptette vissza.
  16. ↑ Karácsony értékelte Orbán mai szereplését: "Ez egy tíz milliárdos mondat". magyarnarancs.hu (2020. jan. 9.) Karácsony értékelte Orbán évnyitó beszédét. A cím a kukaholdingra vonatkozik..
  17. ↑ Kardos Ernő: Kökény: érthetetlen, hogy miért rendőrtisztek irányítják a hazai kórházakat! hirklikk.hu (2020. nov. 19.)
  18. ↑ Kovács Gábor: A kormány képtelen volt végrehajtani a 2021-es költségvetést, 4,7 ezermilliárd lett a hiány. hvg.hu (2022. nov. 11.)
  19. ↑ Szándékosan rohasztja le az egészségügyet a kormány - Durva beismerés egy fideszestől. civilhetes.net (2016. jan. 20.)
  20. ↑ Mennyire nő a havi szintű TB járulék összege 2020-ban? civilhetes.net (2020. jan. 1.)
  21. ↑ Bánk Evelin: Vége a sumákolásnak: Gulyás Gergely végre kitálalt a kormány füstbe ment tervéről. nyugatifeny.hu (2023. okt. 18.)
  22. ↑ Spirk József: Miután háromszoros áron nem sikerült, duplaáron vettek lélegeztetőgépket. Hadházy Ákos Facebook lapja alapján 24.hu (2020. márc. 4.)
  23. ↑ Lélegeztetőpanama. korrupcioinfo.hu (2020. dec. 7.) Orbánék még a tragédiával is a saját zsebüket tömik..
  24. ↑ Wiedemann Tamás: Nem érdekelte a kormányt, hogy van-e személyzet 17 ezer lélegeztetőgépre. www.szabadeuropa.hu (2022. nov. 4.)
  25. ↑ Pál Tamás: Orbán Anita feljelentést tett a Szijjártó Péter idején kötött Covid-beszerzések miatt. telex.hu (2026. aug. 25.)
  26. ↑ Czinkóczi Sándor: Előkerült egy dokumentum, amiből kiderült, hogyan minősítették jónak a kórházi használatra alkalmatlan lélegeztetőgépeket. 444.hu (2026. aug. 31.)
  27. ↑ Danó Anna: Beteges létszámstop a kórházakban. nepszava.hu (2019. nov. 12.)
  28. ↑ Benke Ágnes: Levelet kaptak a kórházak, hogy feloldják a létszámstopot. 24.hu (2019. nov. 15.)
  29. ↑ Danó Anna: Kórházreform: készülnek a nagy újraosztásra. nepszava.hu (2019. nov. 18.)
  30. ↑ Csanádi Dávid: Teljes zavar a Fidesz kommunikációjában a kórházbezárásokkal kapcsolatban. hirklikk.hu (2019. nov. 19.)
  31. ↑ Szepesi Anita: Itt a friss országjelentés a magyar egészségügyről - ezt nem tesszük ki az ablakba. www.napi.hu (2019. nov. 29.)
  32. ↑ Az egészségügy, az áremelkedés és a nyugdíj érdekli a magyarokat. 24.hu (2019. szept. 16.)
  33. ↑ Nagy Nikoletta – Halász Nikolett: „Fél éve várok a gyógyszerengedélyre, miközben a daganat terjed bennem” – több ezer egyedi kérelmen ül a Batthyány-Strattmann Alapítvány. telex.hu (2025. szept. 23.)
  34. ↑ Haász János: Hadházy Ákos megkapta az Uzsoki kórház VIP osztályáról szóló szerződést, amiből kiderül: a fideszes Papcsák Ferenc cége valójában nem csinál semmit a pénzéért. 444.hu (2025. feb. 6.)
  35. ↑ Facebook/Hadházy Ákos 2024. szept. 9.
  36. ↑ Fazekas Pálma: Nem nyomoz a rendőrség Hadházy Ákos feljelentése nyomán az Uzsoki VIP-ellátása ügyében. www.szabadeuropa.hu (2025. júl. 21.)
  37. ↑ Facebook/Hadházy Ákos 2025. ápr. 24.
  38. ↑ Bod Péter Ákos: Nem lehetetlen 2023-ban a kormányfőváltás. Riporter: Gulyás Balázs YouTube (2013. ápr. 14.) (videó) 39:00.

Források

Forrás: Facebook
Forrás: Facebook

Külföldi egészségügyi támogatások

Meddőségi központok

Korrupció az egészségügyben

További információk