Parlamenti választás 2022/Csák László

Innen: Politika
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Csák László

Nevem Csák László, Kemecsén születtem, 1963. október 27-én. Már több mint 30 éve Debrecen egyik kertvárosi övezetében élek, a Csapókertben.

Jelenlegi munkahelyemen a Nyírmártonfalvai Általános Iskolában negyedik éve dolgozok matematika-fizika szakos tanárként, mindkét tantárgyamat tanítom, mellette a felzárkóztatásban és a tehetséggondozásban szoktam aktív szerepet vállalni. Előző munkahelyemen a Debreceni Bocskai István Általános Iskolában 10 évig dolgoztam intézményvezetőként. Ezt megelőzően a Kinizsi Pál Általános iskolában tanítottam Debrecenben, 1993-tól 2007-ig. Pedagógusi pályafutásomat 1988-ban kezdtem Hajdúhadházon a Földi János Általános Iskolában, mellette utolsó éves főiskolai hallgatóként levelező tagozaton fejeztem be a tanulmányaimat.

Az általános iskolai és középiskolai tanulmányaimat lakóhelyemen, egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei faluban (jelenleg kisváros), Demecserben végeztem, ahol 1982-ben érettségiztem a Váry Emil Gimnáziumban. A sorkatonai szolgálat után a MÁV Debreceni Építési Főnökség tuzséri építésvezetőségén dolgoztam 1985-ig, amikor megkezdtem a főiskolai tanulmányaimat Nyíregyházán a Bessenyei György Tanárképző Főiskolán. 1989-ben szereztem diplomát, matematika és fizika szakos tanárként. 2002 és 2004 között a Debreceni Egyetemen mélyítettem az ismereteimet és szakvizsgáztam mérés-értékelés területen, majd 2014-ben ismét ugyanott szakvizsgáztam közoktatási vezetőként. Az idegen nyelvi ismereteimet az iskolai tanulmányaim alatt szereztem orosz, illetve angol nyelvből.

Pedagógusi pályafutásom során, az oktató-nevelő munkán túlmenően több területen is bőségesen szereztem tapasztalatot. Szaktanári tevékenységem mellett folyamatosan láttam el osztályfőnöki, munkaközösségvezetői, iskolaszék elnöki, közalkalmazotti tanács elnöki és igazgatói/intézményvezetői feladatokat.

Családi állapotom nős, feleségem szintén pedagógus. 1988-ban született első gyermekünk Orsolya, majd 1990-ben Szilvia és 1998-ban László.

Szabadidőmben szívesen kertészkedek, ezen belül kedvenc területem a szőlőtermesztés. A fennmaradó időmet a sakkozás és túrázás tölti ki.

Forrás