Parlamenti választás 2022/Gy. Németh Erzsébet

Innen: Politika
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Gy. Németh Erzsébet

Gy. Németh Erzsébet vagyok, tanár, politikus. Régóta dolgozom Magyarországért, benne – szeretett városomért – Budapestért, korábban országgyűlési képviselő voltam, jelenleg fővárosi képviselő vagyok.

Egy igazságos, esélyteremtő, tisztességes intézményeket működtető országban hiszek, mint minden baloldali demokrata. Olyan országban, ahol, aki akar, az tanul, megél a munkájából, vállalkozásából, aki beteg, gyógyulhasson és ahol egy átdolgozott élet után méltó nyugdíjas évek várnak ránk.

Budapesti vagyok, itt születtem, itt tanultam, itt dolgozom, itt élek a férjemmel, aki saját kereskedelmi cégét vezeti. Felnőtt fiunk nemrég kezdte meg önálló életét. Örömünkre még édesapám és férjem szülei is velünk vannak, tevékenyen nyugdíjasok. Fontos számomra a velük töltött idő, a közös élmények.

A gimnázium után tanítói, földrajz tanári, majd kulturális menedzser diplomát szereztem. 1994 óta vagyok politikus. A Fővárosi Közgyűlés és a Magyar Országgyűlés képviselőjeként önkormányzati és területfejlesztési, kulturális és budapesti ügyekkel foglalkoztam, vezettem közgyűlési frakciót, országgyűlési bizottságot. Hivatásom a politika, amit egy női politikus empátiájával, szakmai elkötelezettséggel és nagy munkabírással végzek. Várospolitikusként megtanultam, hogy csak az foglalkozzon politikával, aki jobban szereti az embereket, mint önmagát, segíti őket a mindennapokban, meghallgat minden hozzáfordulót. Alaposan elmélyedtem Budapest ügyeiben, a közlekedés, a költségvetés, a színházak, az iskolák, a turizmus szakkérdéseiben, de a legfontosabb mindig az volt, hogy jobb legyen a városnak, az itt lakóknak, az ide utazóknak. Később az ország házában is ez vezetett: olyan törvényeket hozni, amelyek a magyar emberek életét segítik, Magyarország érdekeit és értékeit szolgálják.

Pont fordítva gondolom, mint a jelenlegi hatalom: számomra a politika szolgálat és nem uralkodás!

„A politikában, ha azt akarod, hogy valamiről beszéljenek, szólj egy férfinak, ha azt, hogy valamit elvégezzenek, egy nőnek.” (Margaret Thatcher)

Forrás