Politika:Gyimhu

Innen: Politika
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

Magamról

Felhasználói nevem Gyimhu. 2010. december 8-án regisztráltam. Programozó matematikus vagyok, ennek megfelelően szerves kémiai, biokémiai, orvosi tárgyú cikkeket olvasok a Wikiben. Elsősorban angolul, mert a magyar nagyon szegényes. Saját magamnak géppel jegyzetelek, az adatbázisomban több mint ezer (szinte kizárólag szerves) anyag és több mint száz kategória van. Azért íratkoztam fel, hogy ezeket másokkal is megosszam.

Mivel az érdeklődésem a szakértelemmel fordított arányban áll, egy darabig csak fordítani merek az angol Wikiből, azt is csak rövidítve, és remélem, hogy a szakmai szerkesztők sasszeműek lesznek. Ellenkező esetben ugyanis fel fogok bátorodni.

Miután az angol Wikiben három apró elírást javítottam, és nem jött el a világvége, 2010. december 9-én elküldtem első önálló (angolból fordított) lapomat, a koniint. Aztán még aznap a másodikat, a konhidrint.

December 12-én megírtam az első önálló (nem angolból fordított) lapomat, a pszeudokonhidrint.

2011. február 15-én megerősített szerkesztő lettem, 2014. február 13-án pedig járőr.

2011. augusztus 22-én felbátorodtam, és beléptem a kémiai műhelybe.

A magyar Wikipédián dúló fogalmi téveszmékről írtam egy szösszenetet. A jogi téveszmék tisztázására fórumot indítottam a vitalapomon.

2013 decemberében nekiláttam a kémiai infóboxok átalakításának. Az volt a cél, hogy a különböző kémiai és gyógyszerész infoboxok a paraméterek tekintetében egységesek legyenek: mindegyik értse a többi paraméterét, és egységes legyen a kód. Ennek érdekében megtanultam luában (nem negyed, hanem négy óra alatt írtam meg az első programot). Az átalakítás előtt dokumentáltam a meglevő sablonokat, majd két lépésben alakítottam át őket (köztük hosszú szünettel, hogy a hibák kiderüljenek). 2014 nyarára lett kész.

Nem sokkal ezután felfedeztem, hogy a wikinek van lilypond pluginja. És azt is, hogy a magyar Wikiben van Stille Nacht, de nincs Mennyből az angyal. Van egy csomó külföldi dalról szócikk, a magyar nép(ies) dalokról alig. Így a kémia egy időre háttérbe szorult, és több mint harminc év szünet után újra aktívan kezdtem zenével foglalkozni. 2016. április 29-én csatlakoztam a Zenei műhelyhez.

2018. április 20-án elértem a nyugdíjkorhatárt. Ezzel a szakma is hobbivá vált. Itt nem szeretik a túlságosan technikai jellegű szócikkeket, így az elméletibbeket ide, a technikaiakat a Wikikönyvek-be írom. Az ottani holnapomra írtam a szakmai dolgokat.

Sok problémám van itt a wikin a vitarendezéssel. Ha az ember javasol valamit, két társaság jelentkezik:

  • aki ellenzi
  • aki unatkozik. És persze nem ért hozzá. (Ha értene, nem unatkozna, hanem szócikket írna. De nem tud.) Ahogy Hofi Géza mondta: van balf... és jobbf... Mind a kettő feláll, de a balf... hozzá is szól.

Az eredmény: a kőkorban berögzült, sokszor már az elfogadáskor is elavult szabályokat nem lehet megváltoztatni. Néhány ilyen probléma. Néhány agresszív admin megtiltotta, hogy bizonyos dolgokat a vitalapra tegyek. Pedig közérdekű. Különösen az, hogy mindig ugyanaz a néhány admin csinálja. Informális hatalmi centrum alakult ki, mely elnyomja a véleményeket, és fütyül a közösségi döntésekre. Pl. [[Bartók Béla]] az előbbi lapon.

2019. január 14-én elvették a megerősített szerkesztői jogomat a rabszolgatörvényről szóló szócikkem miatt. (Az eredeti szócikk megtalálható a honlapomon.) Ezzel befejeztem a magyar wikipédia szerkesztését. A botokat folytatom a saját honlapomon, és csak akkor javítok itt a Wikipédián, ha valamelyik botnak van szüksége rá. Ez a kémiai nevek, összegképletek és SMILES-ok témájában várható. Új cikket pedig már nem írok.

Remélem, hogy ezzel sokkal jobbá válik a magyar Wikipédia működése.

Saját lapjaim listájaKottát és midifáljt tartalmazó lapokAz összes kottaBotokÖsszegképlet bot a saját honlapomon.

Vita a szerkesztői háborúrólVita a botjogom megvonásáról

Magán emailA honlapom a magán email-címmel


Sablon:User debian Sablon:Userbox Sablon:Userbox/Windows-ellenes
Sablon:User Politikamentes Sablon:Koncz Zsuzsa rajongó
Sablon:Teakedvelő Sablon:User Sudoku Sablon:User horoszkóp:Semmilyen
Sablon:Userbox/ELTE-hallgató Sablon:User html-3 Sablon:User c-3
Sablon:User Vim
Sablon:Userbox/Nyelvtudás/programozás
Sablon:Userbox/Nyelvtudás/programozás
Ez a szerkesztő középszinten tud kottát szedni a lilypond programmal.
Sablon:Userbox/Szócikkek száma Sablon:Userbox/Szerkesztések száma Sablon:Userbox/Szócikknévtérben
Sablon:Userbox/Saját wikije van

Eszköztár

Vista-folder.png Saját lapok
Vista-advancedsettings.png Saját GYIK
Crystal Clear app Login Manager.png Viták a szócikkek felépítéséről
Vista-folder.png Smiley-k
Vista-wp.png Saját linkek


Sablon:Díj

Sablon:Díj

Sablon:Díj

Sablon:Díj