Hibrid demokrácia

Innen: Politika
A lap korábbi változatát látod, amilyen Laci (vitalap | szerkesztései) 2019. október 12., 07:19-kor történt szerkesztése után volt. (→‎Források)
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

Attól hibrid, hogy formailag demokrácia, tartalmilag diktatúra. Más nevei: illiberális demokrácia, versengő autoriter rezsim (Steven Levitskyen és Lucan Way), irányított demokrácia, féldemokrácia. Az Európai Unióban Magyarországon kívül Lengyelország ilyen.

Az autokraták új felismerése, hogy a demokratikus intézményeket nem kell feltétlenül megsemmisíteni: meg is lehet „hekkelni” azokat. A hatalmon lévők rendszerszinten megsértik a törvények uralmát, a hatalmi ágak szétválasztását, a kiegyensúlyozott pártverseny követelményeit, a nemzeti, vallási és életmódbeli kisebbségek jogait, vagy éppen a sajtó- és szólásszabadságot. Ezek az „illiberális demokráciák”.

Az új autokraták minden lehetséges módon megszegik a joguralom szellemét és informális szabályait, folyamatosan kiskapukkal élnek, de amíg lehet, ragaszkodnak a formális törvényességhez, és kerülik a nyílt elnyomást. A demokrácia jelszavai és intézményei a leghatékonyabb fegyverek a demokrácia ellen.

A hibrid demokráciában az ellenzék meghatározó gyakran kooptálnak, vagyis zsarolás, megvesztegetés hatására, esetleg egyszerűen a „kibekkelés” szándékától vezérelve a rendszer díszleteivé, passzív vagy akár aktív támogatóivá válnak.

Választások

A demokrácia legegyszerűbb definíciója: egy olyan rendszer, ahol békésen leváltható a kormány. Az illiberális demokrácia célja viszont, hogy olyan szabályokat hozzon, amelyeket betartva képtelenség a békés váltás.[1]

A hatalom elvileg békésen leváltható, mert rendszeres időközönként választásokat tartanak, de az intézményi környezet szinte behozhatatlan előnybe hozza a hatalmon lévőket (egyenlőtlen játéktér):

  • az elvileg semleges állami intézmények pártos megszállása
  • diszkriminatív jogalkalmazás
  • az állami forrásokhoz való egyenlőtlen hozzáférés
  • a hatalom médiatúlsúlya.

A hibrid demokráciát a fentiek ellenére meg lehet buktatni a választásokon. Európai példák: Ukrajna (1994), Albánia (1997), Horvátország (2000), Macedónia (2016). (És Fehér-Oroszország 1994-ben, de ott az új hatalom is diktatúrát vezetett be.) A megbuktatáshoz azonban kevés a parlamenti felszólalás és a sajtótájékoztató-politizálás.

Jegyzetek

  1. Zoltai Ákos: „Megszületett az ellenzéki választó”. nepszava.hu (2019. okt. 12.) Interjú Haraszti Miklóssal.

Források