„Parlamenti választás 2022/Szalai László” változatai közötti eltérés

Innen: Politika
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
(Új oldal, tartalma: „bélyegkép|jobbra|Szalai László Szalai László vagyok, a II. és III. kerület civil képviselőjelöltje Budapest 4. számú ország…”)
 
6. sor: 6. sor:
   
Jelöltségemmel három célom van, ezek sorrendben:
 
Jelöltségemmel három célom van, ezek sorrendben:
# Normális feltételeket kiharcolni az előválasztáson induló civil jelölteknek. Mindenki tudja, hogy 2019-ben milyen módszerekkel vegzálta, és próbálta meg ellehetetleníteni a civil jelölteket a jelenlegi hatpárti összefogás két pártja, a Demokratikus Koalíció és a Magyar Szocialista Párt. Az újbudai civil polgármester-jelöltet beperelték a DK jogászai, mert a jelölt egy DK-s politikus korrupt ügyeiről beszélt. A civil főpolgármester-jelöltet pedig Fidesz-bérenc álcivilnek hazudta az óbaloldal propagandasajtója és propagandaplakátjai. Mindez nem ismétlődhet meg 2021-ben. Ha bármilyen okból kifolyólag nem indulhatok az előválasztáson, vagy nem vehetek részt az előválasztási vitán, akkor kénytelen leszek az előválasztás eredményétől függetlenül ráindulni az azt megnyerő ellenzéki jelöltre. A hatpárti összefogás sajtóközleményei alapján ki akarják szűrni a “fideszes álcivileket” az előválasztáson való részvételből. A félreértések elkerülése végett: nem vagyok “fideszes álcivil”.
+
# Normális feltételeket kiharcolni az előválasztáson induló civil jelölteknek. Mindenki tudja, hogy 2019-ben milyen módszerekkel vegzálta, és próbálta meg ellehetetleníteni a civil jelölteket a jelenlegi hatpárti összefogás két pártja, a Demokratikus Koalíció és a Magyar Szocialista Párt. Az újbudai civil polgármester-jelöltet beperelték a DK jogászai, mert a jelölt egy DK-s politikus korrupt ügyeiről beszélt. A civil főpolgármester-jelöltet pedig Fidesz-bérenc álcivilnek hazudta az óbaloldal propagandasajtója és propagandaplakátjai. Mindez nem ismétlődhet meg 2021-ben. Ha bármilyen okból kifolyólag nem indulhatok az előválasztáson, vagy nem vehetek részt az előválasztási vitán, akkor kénytelen leszek az előválasztás eredményétől függetlenül ráindulni az azt megnyerő ellenzéki jelöltre. A hatpárti összefogás sajtóközleményei alapján ki akarják szűrni a „fideszes álcivileket” az előválasztáson való részvételből. A félreértések elkerülése végett: nem vagyok „fideszes álcivil”.
 
# Az előválasztási és a választási kampány során beemelni a közbeszédbe a programomban megfogalmazott célokat, és az előválasztási illetve a választási (feltéve, hogy a kormánypárti jelölt is hajlandó vitázni) vitán megmutatni, hogy ezek a célok megvalósíthatóak, reálisak, és hogy a programpontjaim ellen megfogalmazott érveket néhány mondatban szét lehet szedni.
 
# Megválasztásom esetén a célok megvalósítása.
 
# Megválasztásom esetén a célok megvalósítása.
15. sor: 15. sor:
 
=== A politikusok hatalmának csökkentése ===
 
=== A politikusok hatalmának csökkentése ===
 
* Term limit bevezetése. Magyarul: legyen egy időkorlátja a politikusok hatalmának. Maximum két ciklusig lehessen valaki önkormányzati illetve parlamenti képviselő, polgármester, miniszterelnök.
 
* Term limit bevezetése. Magyarul: legyen egy időkorlátja a politikusok hatalmának. Maximum két ciklusig lehessen valaki önkormányzati illetve parlamenti képviselő, polgármester, miniszterelnök.
* Transzparens adóforint-költés. Azaz: a politikusok ne zárt szobákban döntsenek a közbeszerzések sorsáról és költségeiről, hanem nyílt, civilek által is látogatható üléseken. Ennek önkormányzati verziója már létezik, és bevezetésre vár (Ez a minimum!), ennek átírása kormányköltésekre egy kezdő ügyvédi irodának is maximum egy hétvégéjébe telne. A politikusok kifogásai elfogytak - cselekedni kell.
+
* Transzparens adóforint-költés. Azaz: a politikusok ne zárt szobákban döntsenek a közbeszerzések sorsáról és költségeiről, hanem nyílt, civilek által is látogatható üléseken. Ennek önkormányzati verziója már létezik, és bevezetésre vár (Ez a minimum!), ennek átírása kormányköltésekre egy kezdő ügyvédi irodának is maximum egy hétvégéjébe telne. A politikusok kifogásai elfogytak cselekedni kell.
   
=== Az egészségügy vezetőinek lecserélése ===
 
=== Az egészségügy vezetőinek lecserélése ===
* A kórházak működése TELJESEN független kell hogy legyen a napi politikától! Az adott kórház orvosai kéne maguk közül válasszák az őket "igazgató" vezetőt - nem egy vagy több random politikus.
+
* A kórházak működése '''teljesen''' független kell hogy legyen a napi politikától! Az adott kórház orvosai kéne maguk közül válasszák az őket „igazgató” vezetőt nem egy vagy több random politikus.
* A Magyar Orvosi Kamara elnöksége választási szabálytalanságok miatt illegitimnek tekinthető. A következő elnökség az egy orvos - egy szavazat elv betartása mellett kell hogy megválasztódjon.
+
* A Magyar Orvosi Kamara elnöksége választási szabálytalanságok miatt illegitimnek tekinthető. A következő elnökség az „egy orvos egy szavazat” elv betartása mellett kell hogy megválasztódjon.
   
Mindkét pont megvalósítható Fideszes, illetve hatpárti összefogásos kormánnyal is.
 
Mindkét pont megvalósítható Fideszes, illetve hatpárti összefogásos kormánnyal is.
   
== Eddigi politikához köthető aktivitásom ==
 
== Eddigi politikához köthető aktivitásom ==
Két évig pártolói tag voltam a Momentum Mozgalomban (A 2018. évi országgyűlési választások, a 2019. évi európai parlamenti választások és a 2019. évi önkormányzati választások alatt aktivista is), valamint jelenleg is regisztrált szavazójuk vagyok.
+
Két évig pártolói tag voltam a Momentum Mozgalomban (a 2018. évi országgyűlési választások, a 2019. évi európai parlamenti választások és a 2019. évi önkormányzati választások alatt aktivista is), valamint jelenleg is regisztrált szavazójuk vagyok.
   
Amíg a Momentum Mozgalom nem állt be hivatalosan Karácsony Gergely 2019-es főpolgármesteri kampánya mögé, a Sétáló Budapest kampány aktivistája voltam. Az előválasztás lezárulta után a Karácsony-kampány aktivistája voltam 2019. szeptember 22-ig.
 
30. sor: 30. sor:
 
A 2019-es Budapest Pride felvonulás egyik rendezője voltam.
 
A 2019-es Budapest Pride felvonulás egyik rendezője voltam.
   
Tagja vagyok a Budapest ELTE-Corvinus-CEU politikai vitaklubnak, és versenyeztem a “2019 Budapest Open” politikai vitaversenyen.
+
Tagja vagyok a Budapest ELTE-Corvinus-CEU politikai vitaklubnak, és versenyeztem a „2019 Budapest Open” politikai vitaversenyen.
   
== Eddigi politikához köthető interjúim, cikkeim ==
 
== Eddigi politikához köthető interjúim, cikkeim ==
* “A Momentumos; vendég: Szalai László - Huszárvágás #45”
+
* „A Momentumos; vendég: Szalai László - Huszárvágás #45”
 
* https://www.youtube.com/watch?v=9QLZqanXTNo
 
* https://www.youtube.com/watch?v=9QLZqanXTNo
* “ÉLET A MOMENTUM UTÁN?! | Huszárvágás #61”
+
* „ÉLET A MOMENTUM UTÁN?! | Huszárvágás #61”
 
* https://www.youtube.com/watch?v=sjPym4knqwI
 
* https://www.youtube.com/watch?v=sjPym4knqwI
* “Ez az ellenzék csak egy évre kérjen felhatalmazást! – a 2022-es stratégia lehetséges alapjai”
+
* „Ez az ellenzék csak egy évre kérjen felhatalmazást! – a 2022-es stratégia lehetséges alapjai”
 
* https://www.valaszonline.hu/.../ellenzek-2022-valasztas.../
 
* https://www.valaszonline.hu/.../ellenzek-2022-valasztas.../
   
Ahogy a programomból is látszik, egy parlamenti képviselő véleményem szerint MAXIMUM két ciklusig maradhasson hatalomban. Ép ésszel nem lehet kibírni évtizedekig a képviselőséggel járó stresszt. Elég ránézni azokra a magyar parlamenti képviselőkre, akik a rendszerváltás óta (!!) politizálnak. Én csak egy ciklust szeretnék végigszolgálni, de nagyon bízom benne, hogy már a ciklusom első évének vége után rögtön visszatérhetek a civil életbe. Ha a hatpárti összefogás miniszterelnök-jelölti előválasztásán egy olyan miniszterelnök-jelölt nyerne, akinek a programja alkotmánymódosítás, majd egy évvel későbbre új választások kiírása lenne (2023: pont 175 évvel 1848 után!), akkor csak egy évig kéne elviseljem a karrierpolitikusok társaságát a Parlamentben. Egy ilyen miniszterelnök-jelölt nyerhetne 2022-ben ezzel a programmal választást. Mivel egy ilyen programmal simán legyőzhető a Fidesz.
+
Ahogy a programomból is látszik, egy parlamenti képviselő véleményem szerint '''maximum''' két ciklusig maradhasson hatalomban. Ép ésszel nem lehet kibírni évtizedekig a képviselőséggel járó stresszt. Elég ránézni azokra a magyar parlamenti képviselőkre, akik a rendszerváltás óta (!!) politizálnak. Én csak egy ciklust szeretnék végigszolgálni, de nagyon bízom benne, hogy már a ciklusom első évének vége után rögtön visszatérhetek a civil életbe. Ha a hatpárti összefogás miniszterelnök-jelölti előválasztásán egy olyan miniszterelnök-jelölt nyerne, akinek a programja alkotmánymódosítás, majd egy évvel későbbre új választások kiírása lenne (2023: pont 175 évvel 1848 után!), akkor csak egy évig kéne elviseljem a karrierpolitikusok társaságát a Parlamentben. Egy ilyen miniszterelnök-jelölt nyerhetne 2022-ben ezzel a programmal választást. Mivel egy ilyen programmal simán legyőzhető a Fidesz.
   
{{idézet|Only people who hate politics should run for politics.|John Adams}}
 
{{idézet|Only people who hate politics should run for politics.|John Adams}}

A lap 2021. május 16., 11:33-kori változata

Szalai László

Szalai László vagyok, a II. és III. kerület civil képviselőjelöltje Budapest 4. számú országgyűlési egyéni választókerületében. Közel hat éve dolgozok itt Budán, egészségügyi területen.

A 2021-es, hatpárti összefogás által szervezett előválasztáson részt tervezek venni. Mivel az előválasztás szabályai megkövetelik, hogy az előválasztás győztese a hatpárti frakciók egyikét erősítse majd szavazatával a Parlamentben, nyilatkozom, hogy a Momentum Mozgalom frakciójába tervezek beülni. Center-right klasszikus liberálisként ez a párt áll értékrendemhez a legközelebb.

Jelöltségemmel három célom van, ezek sorrendben:

  1. Normális feltételeket kiharcolni az előválasztáson induló civil jelölteknek. Mindenki tudja, hogy 2019-ben milyen módszerekkel vegzálta, és próbálta meg ellehetetleníteni a civil jelölteket a jelenlegi hatpárti összefogás két pártja, a Demokratikus Koalíció és a Magyar Szocialista Párt. Az újbudai civil polgármester-jelöltet beperelték a DK jogászai, mert a jelölt egy DK-s politikus korrupt ügyeiről beszélt. A civil főpolgármester-jelöltet pedig Fidesz-bérenc álcivilnek hazudta az óbaloldal propagandasajtója és propagandaplakátjai. Mindez nem ismétlődhet meg 2021-ben. Ha bármilyen okból kifolyólag nem indulhatok az előválasztáson, vagy nem vehetek részt az előválasztási vitán, akkor kénytelen leszek az előválasztás eredményétől függetlenül ráindulni az azt megnyerő ellenzéki jelöltre. A hatpárti összefogás sajtóközleményei alapján ki akarják szűrni a „fideszes álcivileket” az előválasztáson való részvételből. A félreértések elkerülése végett: nem vagyok „fideszes álcivil”.
  2. Az előválasztási és a választási kampány során beemelni a közbeszédbe a programomban megfogalmazott célokat, és az előválasztási illetve a választási (feltéve, hogy a kormánypárti jelölt is hajlandó vitázni) vitán megmutatni, hogy ezek a célok megvalósíthatóak, reálisak, és hogy a programpontjaim ellen megfogalmazott érveket néhány mondatban szét lehet szedni.
  3. Megválasztásom esetén a célok megvalósítása.

Program

Programom két fő pontból áll:

A politikusok hatalmának csökkentése

  • Term limit bevezetése. Magyarul: legyen egy időkorlátja a politikusok hatalmának. Maximum két ciklusig lehessen valaki önkormányzati illetve parlamenti képviselő, polgármester, miniszterelnök.
  • Transzparens adóforint-költés. Azaz: a politikusok ne zárt szobákban döntsenek a közbeszerzések sorsáról és költségeiről, hanem nyílt, civilek által is látogatható üléseken. Ennek önkormányzati verziója már létezik, és bevezetésre vár (Ez a minimum!), ennek átírása kormányköltésekre egy kezdő ügyvédi irodának is maximum egy hétvégéjébe telne. A politikusok kifogásai elfogytak – cselekedni kell.

Az egészségügy vezetőinek lecserélése

  • A kórházak működése teljesen független kell hogy legyen a napi politikától! Az adott kórház orvosai kéne maguk közül válasszák az őket „igazgató” vezetőt – nem egy vagy több random politikus.
  • A Magyar Orvosi Kamara elnöksége választási szabálytalanságok miatt illegitimnek tekinthető. A következő elnökség az „egy orvos – egy szavazat” elv betartása mellett kell hogy megválasztódjon.

Mindkét pont megvalósítható Fideszes, illetve hatpárti összefogásos kormánnyal is.

Eddigi politikához köthető aktivitásom

Két évig pártolói tag voltam a Momentum Mozgalomban (a 2018. évi országgyűlési választások, a 2019. évi európai parlamenti választások és a 2019. évi önkormányzati választások alatt aktivista is), valamint jelenleg is regisztrált szavazójuk vagyok.

Amíg a Momentum Mozgalom nem állt be hivatalosan Karácsony Gergely 2019-es főpolgármesteri kampánya mögé, a Sétáló Budapest kampány aktivistája voltam. Az előválasztás lezárulta után a Karácsony-kampány aktivistája voltam 2019. szeptember 22-ig.

A 2019-es Budapest Pride felvonulás egyik rendezője voltam.

Tagja vagyok a Budapest ELTE-Corvinus-CEU politikai vitaklubnak, és versenyeztem a „2019 Budapest Open” politikai vitaversenyen.

Eddigi politikához köthető interjúim, cikkeim

Ahogy a programomból is látszik, egy parlamenti képviselő véleményem szerint maximum két ciklusig maradhasson hatalomban. Ép ésszel nem lehet kibírni évtizedekig a képviselőséggel járó stresszt. Elég ránézni azokra a magyar parlamenti képviselőkre, akik a rendszerváltás óta (!!) politizálnak. Én csak egy ciklust szeretnék végigszolgálni, de nagyon bízom benne, hogy már a ciklusom első évének vége után rögtön visszatérhetek a civil életbe. Ha a hatpárti összefogás miniszterelnök-jelölti előválasztásán egy olyan miniszterelnök-jelölt nyerne, akinek a programja alkotmánymódosítás, majd egy évvel későbbre új választások kiírása lenne (2023: pont 175 évvel 1848 után!), akkor csak egy évig kéne elviseljem a karrierpolitikusok társaságát a Parlamentben. Egy ilyen miniszterelnök-jelölt nyerhetne 2022-ben ezzel a programmal választást. Mivel egy ilyen programmal simán legyőzhető a Fidesz.

Only people who hate politics should run for politics.
– John Adams

Forrás