„Politika:Önkormányzati választás 2024.” változatai közötti eltérés

Innen: Politika
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
5. sor: 5. sor:
 
„Hivatalos” jelölt azután lesz valaki, ha a párt letárgyalta az indulást a többi párttal. Vagyis csak egy „hivatalos” ellenzéki polgármesterjelölt lesz településenként.
 
„Hivatalos” jelölt azután lesz valaki, ha a párt letárgyalta az indulást a többi párttal. Vagyis csak egy „hivatalos” ellenzéki polgármesterjelölt lesz településenként.
   
A párt számára kétféle szimpatizáns van. A párt tagjának megmondják, mit csináljon. A többieknek semmi közük hozzá, mit csinál a párt. Az MSZP XXII. kerületi polgármesterjelöltje szerint<ref>Pajin Bálint, aki már nem is jelölt, mert az MSZP–DK megállapodás miatt az MSZP is a DK-s Perlai Zoltánt támogatja.</ref> szándékosan titkolják, nehogy a fidesz megtudja, és elinduljon a lejáratás. Nem tőle hallom először: ugyanez a porhintés folyt az előválasztás előtt, mert az ellenzék nem tudott idejekorán miniszterelnök-jelöltet állítani.
+
A párt számára kétféle szimpatizáns van. A párt tagjának megmondják, mit csináljon. A többieknek semmi közük hozzá, mit csinál a párt. Az MSZP XXII. kerületi polgármesterjelöltje szerint<ref>Pajin Bálint, aki – bár „hivatalosan” nem vonták vissza a jelöltségét – már nem is jelölt, mert az MSZP–DK megállapodás miatt az MSZP is a DK-s Perlai Zoltánt támogatja.</ref> szándékosan titkolják, nehogy a fidesz megtudja, és elinduljon a lejáratás. Nem tőle hallom először: ugyanez a porhintés folyt az előválasztás előtt, mert az ellenzék nem tudott idejekorán miniszterelnök-jelöltet állítani.
   
Tényleg a fidesz nem fogja megtudni, nem a választó? Akkor én a fidesznek dolgozom, amikor [https://www.gyimesilaszlo.hu/cgi-bin/val24part.cgi gyűjtöm a polgármesterjelölt(-jelölt)eket] (nemcsak az ellenzékieket)? A választás után a fidesz majd lemond a lejáratásról?
 
A lap 2023. december 8., 12:52-kori változata

A pártok titkolják, kik a jelöltjeik. A sajtóban ugyan meg-megjelennek jelöltek, a pártok lapján alig. Vagyis a sajtónak megmondják, az egyszerű földi halandónak nem.

„Hivatalosan” akkor lesz jelölt valaki, ha a párt megfelelő fóruma erre rábólint. Addig csak jelölt-jelölt. A választónak pedig semmi köze hozzá, kit indít a párt. A választónak annyi dolga van, hogy a bölcsek tanácsának füstös szobákban eldöntött jelöltje mellé tegye az X-et.

„Hivatalos” jelölt azután lesz valaki, ha a párt letárgyalta az indulást a többi párttal. Vagyis csak egy „hivatalos” ellenzéki polgármesterjelölt lesz településenként.

A párt számára kétféle szimpatizáns van. A párt tagjának megmondják, mit csináljon. A többieknek semmi közük hozzá, mit csinál a párt. Az MSZP XXII. kerületi polgármesterjelöltje szerint[1] szándékosan titkolják, nehogy a fidesz megtudja, és elinduljon a lejáratás. Nem tőle hallom először: ugyanez a porhintés folyt az előválasztás előtt, mert az ellenzék nem tudott idejekorán miniszterelnök-jelöltet állítani.

Tényleg a fidesz nem fogja megtudni, nem a választó? Akkor én a fidesznek dolgozom, amikor gyűjtöm a polgármesterjelölt(-jelölt)eket (nemcsak az ellenzékieket)? A választás után a fidesz majd lemond a lejáratásról?

Az ellenzék a fidesz szavazóit birkáknak tekinti, mert nem gondolkoznak, miközben a saját szavazóit is így kezeli.

Jegyzetek

  1. Pajin Bálint, aki – bár „hivatalosan” nem vonták vissza a jelöltségét – már nem is jelölt, mert az MSZP–DK megállapodás miatt az MSZP is a DK-s Perlai Zoltánt támogatja.

Kapcsolódó lapok