Ukrajna története

Innen: Politika
A lap korábbi változatát látod, amilyen Laci (vitalap | szerkesztései) 2023. május 12., 04:15-kor történt szerkesztése után volt. (→‎Kereszténység)
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Forrás: Portfolio.hu

Az első világháború előtt

Kozák Hetmanátus 1648–1709.jpg

Ukrajna területe a XVI. században a lengyel–litván kettős államhoz tartozott. A népesség katolikus volt, és a saját nyelvét beszélte.

Az ellenségeskedések a XVII. század elején kezdődtek, miután a Breszti unió következtében a terület a Konstantináplyi Patriarchátustól Rómához csatlakozott a pravoszláv egyház egy részével, míg az ortodox hitű „ruszok”, más néven „rutének” Rómától függetlenek maradtak. A nemességük viszont beolvadt a lengyelbe, lengyelül beszélt, katolikus lett, ezért a ruszok érdekképviseletét a kozákok vállalták fel.

A kozákok különböző területekről és társadalmi rétegekből gyűltek a kevéssé ellenőrzött peremvidékre. Megtagadtak mindenféle feudális szolgálatot, magukat szabadnak nyilvánították, és egyedüli törvényes uruknak a lengyel királyt ismerték el. Nagyobb részük a Dnyeper menti zuhogóknál alapította meg katonaállamát, a Zaporozsjei Szicset, amig a hatalom megtűrt, bár hivatalosan nem ismerte el.

A kozákok egy része hivatalos állami szolgálatba került. A szabad és szici kozákok az 1590-es évektől kezdve mozgalmakat indítottak, hogy a társaik jogállásába kerüljenek. Az állami szolgálata (hadseregbe) került kozákok is egyre inkább szimpatizáltak szabad társaikkal, mivel csak segédszolgálatokat kaptak. Az 1637-es kozák felkelés után a lengyel kormányzat 1638-ban kiadta a Zaporozsjei kozák had ordinációja elnevezésű rendeletet, amely a regisztrált kozákságot megfosztotta valamennyi korábban megszerzett privilégiumától. A kiújuló harcokban a lengyelek fölénybe kerültek, és az ukránok 1654-ben az orosz cár védelmét kérték, amivel az ukránok az orosz cár fennhatósága alá kerültek.

Ezután az ukrán területek részei többször cseréltek gazdát az orosz, lengyel, svéd és török uralkodó között. Lengyelország 1772–1795 közötti felosztását követően közel 150 évig az ukrajnai területek mintegy 80%-a az Orosz Birodalomhoz, míg 20%-a (Galícia) a Habsburg Monarchiához tartozott.

Az első világháború

Ukrajna 1922-91.jpg

Az első világháború, majd az 1917-es októberi orosz forradalom után Ukrajna 1918-ban kikiáltotta a függetlenségét, amit a Breszt-litovszki béke szentesített. A szerződésben nem határozták meg Ukrajna határait. A világháború után az ukránok háromfelé húztak, aminek eredménye az ország kettészakadása lett: a nyugati rész Lengyelországhoz, a keleti a Szovjetunióhoz került.

A Szovjetunió az 1922-es alkotmánya szerint 4 SZSZK-ból áll: Oroszország, Ukrajna, Fehéroroszország, Transz-Kaukázusi területek. Az alkotmány szerint népszavazással bármelyik SZSZK kiléphet a Szovjetunióból, és önálló állammá válhatik. (Ez történt 1991-ben.) Ez az alkotmány hivatalosan is elismeri Ukrajnát, és meghatározza a határait is. (A Krím ebben az alkotmányban még az orosz SZSZK-hoz tartozott.) A kilépés lehetősége benne maradt az 1936-os bucharini, majd az 1977-es brezsnyevi alkotmányban is, bár formalitás maradt.

Holodomor

1929–33 között az ukrán népesség ötöde éhenhalt. A piacokon emberhúst árultak. Az oroszok szerint nem az ukránokat irtották, hiszen Kazahsztán lakosságának ⅓-a halt éhen.[1]

Kilépés a Szovjetunióból

Miután Litvánia 1990. márciusában kilépett a Szovjetunióból (bár ezt akkor még nem fogadták el), a Szovjetunióban 9 tagállam részvételével az államszövetséget konföderációvá akarták alakítani, melyben csak az államfő személye, a külpolitika és a honvédelem maradt volna a szövetségi szint feladata, minden egyébben a tagköztársaságok szuverén államokként működtek volna. 6 korábbi SZSZK – a három balti ország, Grúzia, Örményország és Moldova – kilépett volna a Szovjetunióból. A határidőre azonban csak 8 ország ratifikálta a szerződést, Ukrajna nem: ők augusztus 24-én függetlenségi törvényt fogadtak el. A konföderációs szerződést 1991. augusztus 20-án akarták kihirdetni, de 19-én Gorbacsov ellen puccsot szerveztek.

A puccs leverése után a hatalom az Orosz SZSZK elnöke, Borisz Jelcin kezébe került, Gorbacsov hatalma formális maradt. Szeptemberben a szovjet parlament hivatalosan elismerte az addig függetlenségüket kikiáltó tagköztársaságok függetlenségét, ezzel végképp lekerült a napirendről az új államszövetség megalakítása.

1991. december 8-án a Belazsevai megállapodásban Oroszország, Ukrajna és Belarusz megállapodott a Szovjetunió megszüntetéséről. December 12-én Oroszország is kilépett a Szovjetunióból. December 21-én a megmaradt országok kimondták a Szovjetunió megszűnését, és azt, hogy nemzetközi jogilag Oroszország lesz az utódállam. December 25-én Gorbacsov is lemondott a már nem létező Szovjetunió elnöki posztjáról.

1991. december 1-jén Ukrajnában népszavazást rendeztek a függetlenségi törvényről, amit minden megyében 70–80–90%-os többséggel fogadtak el, egyedül a Krímben volt 54% és Szevasztopol városában 57% az eredmény.

Ukrajna elnökei

Név Tól Ig Foglalkozás
Leonyid Kravcsuk 1991. december 5. 1994. július 19. közgazdász
Leonyid Kucsma 1994. július 19. 2005. január 23. gépészmérnök
Viktor Juscsenko 2005. január 23. 2010. február 15. közgazdász
Viktor Janukovics 2010. február 25. 2014. február 22. bűnöző
Olekszandr Turcsinov 2014. február 23. 2014. június 7. kohómérnök
Petro Porosenko 2014. június 7. 2019. május 20. közgazdász
Volodimir Zelenszkij 2019. május 20. jogász

Narancsos forradalom

A 2004-es elnökválasztáson hivatalosan az oroszbarát Viktor Janukovics győzött kis többséggel Viktor Juscsenko előtt. Ellenállás kezdődött a választási csalások miatt, végül az ukrán alkotmánybíróság megsemmisítette az eredményt. A megismételt választás (dec. 26.) előtt a felek megegyeztek, hogy a nyertes csökkenti az elnöki hatáskört. A megismételt választást már Juscsenko nyerte, aki 2010-ig meglehetősen tehetségtelenül irányította az országot. A narancsos forradalom már érzékenyen érintette Oroszországot.

Első Maidan

2010-ben az oroszbarát Viktor Janukovics visszakerül a hatalomba, Juscsenko annyira népszerűtlen, hogy regnáló elnökként 5%-ot ér el, többek között nem közeledik az EU-hoz, bár a többség ezt szeretné.

Janukovics megpróbálja. Az EU 12 pontban foglalja össze a tárgyalás elindításának feltételeit. Janukovics elkezdi teljesíteni őket, de a narancsos forradalom egyik vezetőjét, Timosenkót nem hajlandó szabadon bocsátani.[2] Emiatt elmaradnak a tárgyalások.

2013. november 23-án, 8 nappal a Vilniusi csúcs[3] előtt Janukovics bejelenti, hogy nem lesz tárgyalás az EU-csatlakozásról. Erre tízezrek mennek ki tüntetni Kijevben. November 29-re 250 ember marad a téren éjszakára, és Janukovics rájuk küldi a biztonsági erőket. Beengedik őket a tér körüli 5 templomba (vajon a magyar klérus hogyan reagált volna?).

Másnap ebből lesz elegük az embereknek: 30-án 200 ezer és 1 millió fő közötti tömeg megy ki tüntetni. Janukovics korrupt és nepotista, rosszul kormányoz, és még az EU-álmokat is elveszíti (az áthallás csak a véletlen műve). A nyugati titkosszolgálatokat gyanúsítják sokan, de ennyi embert semmilyen titkosszolgálat nem tud utcára vinni.

A megveretések következtében az állampapírok hozama felmegy 19%-ra egy másfél éve recesszióban levő országban. Az oroszok vennének 15 M$ állampapírt 5%-os hozzammal. Erre a tömegnek az a válasza, hogy ingyen sajt csak az egérfogóban van. Ekkor már az ország politikailag egységes.

Második Maidan

A méltóság forradalma. Janukovics elveszíti a hatalmat jogilag ex lex módon. Február 22-én Janukovics külföldre szökik, amin még a közvetlen környezete is megdöbben. Utána korlátozzák az orosz nyelv használatát, pedig az ország ¼-e orosz. Felmerült a krími orosz flotta állomásoztatásának kérdése is, amit a 2010-es harkivi megállapodás szabályozott. Az oroszoknak nem a Krím kell, hanem a bázis.

Február 22. és május 25. között nincs legitim vezetés. Május 2: odesszai vérengzés.

Az ukránok úgy állítják helyre a rendet, hogy az alvilággal összefonódott helyi oligarchákat nevezik ki hivatali tisztségekbe. Ihor Valerijovics Kolomojszkij Dnyepropetrovszkban egyetlen éjszaka leszámol a szeparatistákkal 20–30 gyilkosság árán. Harkivban elzavarta a szeparatistákat az értelmiség.

A Krím orosz elfoglalása

Ukrajna15.jpg

2014. február 27-én kis zöld emberkék foglalták el a Krím stratégiai pontjait. Az egyenruhákon nem volt jelzés, a katonák álarcban voltak és modern orosz fegyverekkel voltak felszerelve.

Március 16-án népszavazást tartottak a Krím hovatartozásáról. Orosz közlés szerint a népszavazáson a részvétel 83% volt, 95,7%-a el akart szakadni Ukrajnától, a maradásra csupán 3,2% szavazott, 1% érvénytelen volt. Egy valószínűleg véletlenül kikerült közlés szerint viszont 30%-os volt a részvétel és 50%-os az elszakadásra szavazók aránya.[4]

Március 18-án Putyin aláírta a Krím csatlakozásáról szóló szerződést.

A Krím elfoglalása után az oroszok beszivárogtak a Donbászba, és fegyverekkel is támogatták a szakadárokat. Erős jelek utalnak arra, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök személyesen döntött a maláj légitársaság MH17-es járatszámú repülőgépét megsemmisítő, földi telepítésű, BUK típusú légelhárító rakéta átadásáról a szakadároknak.[5]

Április 26-án Ukrajna elzárta Krím vízellátását biztosító 402,6 kilométer hosszú Észak-krími-csatornát.

Május 15-én Porosenko ukrán elnök megtámadja a szeparatistákat. A Donbász nyílt terep, ott a lázadók nem tudnak győzni a reguláris hadsereg ellen. 2014 augusztusára Ukrajna majdnem teljesen visszaszerzi a keleti területeit. Elvágják egymástól Donyecket és Luhanszkot, elkezdik bekeríteni mindkét várost. Az oroszok tízezres nagyságrendű reguláris katonasággal, százas nagyságrendű harckocsival avatkoznak be, és leverik az ukrán hadsereget (iromajszki vereség?, 2014. szeptember).[6] Ezt követi a Minszk 1, Minszk 2 szerződés (lásd alább), amiben Oroszország a Krím után a béke egyik garantálója volt a németek és franciák mellett olyan címen, hogy nem részese a konfliktusnak.[7]

Oroszország 2018–19-ben megépítette a kercsi hidat.

1. minszki szerződés

2014. szeptember 5-én írták alá Ukrajna, Oroszország és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) képviselői. A megállapodás az azonnali tűzszünet végrehajtását tűzte ki célul, továbbá tartalmazta többek között a hadifoglyok szabadon bocsátását és a Donbász egyes területeinek önkormányzatiság biztosítását.

Magyarul: felszólította a szemben álló feleket, hogy egyezzenek meg egymással. Nem egyeztek meg, és az oroszok folytatták a hadműveleteket: kiegyenesítették a frontot.[1]

2022. februárig az orosz narratíva az volt, hogy az Ukrajnában történtek a ő belügyük, nekik semmi közük hozzá (pedig a harcok mindig a kis zöld emberkék [„udvarias géppisztolyosok”] megjelenésekor éleződtek ki), a német kancellár és a francia elnök pedig elfordította a fejét a minszki megállapodás megkötésekor. Így lehetett Oroszország a tűzszünet egyik garantálója, miközben részese volt a konfliktusnak.[8]

Angela Merkel 2021 augusztusában mondta ki először, hogy az oroszok a donbászi konfliktus részei (party to the conflict). Ezt Moszkvában úgy értelmezték, hogy Európa felmondta a minszki megállapodást, hiszen a német és utána a francia aláíró a harmadik felet vádolta meg. (A dokumentumokat ukrán, illetve a szeparatista képviselők írták alá német, francia és orosz garanciával.)[9]

2. minszki szerződés

2015. január–februárban újra fellángoltak a harcok, ami a debalcevei vereséggel végződik az ukránok számára, ebből lesz Minszk 2. Ez annyit elért, hogy 2015 nyarától 2022 februárjáig befagy a frontvonal. Béke nincs, a háború alacsony intenzitáson folyik tovább.

A 2. minszki szerződést 2015. február 15-én írta alá Oroszország, Ukrajna, a szeparatisták és a nemzetközi megfigyelők egy-egy képviselője. A szerződés lényege az volt, hogy Ukrajna adjon külön jogokat a 4 megyének, ha azok népszavazás útján úgy kívánják. Az oroszok ezt megszállás alatt képzelik el, az ukránok az idegen fegyveresek kivonulása után.[10]

Az oroszok nem hagyták abba a hadműveleteket: katlanokat számoltak fel.[1]

Felkészülés az orosz támadásra

A nyugati katonai támogatás 2014-ben kezdődött. Az ukránok óriási haderőreformot csináltak, és a teljes hadsereget keresztülrotálták a donbászi fronton, hogy harci tapasztalatuk legyen. 2022-ben már 250 ezer fős állandó hadserege van, több százezer harci tapasztalattal rendelkező tartalékosa, nyugati védekező fegyverekkel (mesterlövész puskák, vállról indítható páncéltörő rakéták).

Bahmutot 2014-ben a szeparatisták megszállták, aztán az ukránok kiverték őket onnan, és azóta erődítik. Az oroszok átlagosan napi 4 métert jutnak előre.[6]

Kárpátalja

1964-ben Hruscsov megígérte Kádárnak a beregszászi járást 3 népszavazás árán, de ő nem fogadta el.[11]

Kereszténység

A Szovjetunió idején az ukrán ortodox egyház az orosz ortodox egyház kijevi helytartósága volt. 1990-ben alakult át önálló egyházzá, mint az orosz ortodox egyház ukrán ága. Az 1992. június 25–26-án megtartott helyi zsinaton több egyházi személy kivált a moszkvai pátriárka fennhatósága alól, és létrehozta a kijevi patriarchátust. 2018. december 15-én „Az ukrán pravoszlávia egyesítő zsinat” (Об’єднавчий Собор Українського Православ’я) résztvevői kimondták a moszkvai patriarchátustól független, önálló ukrán egyház létrehozását, amelyhez a kijevi patriarchátus, az Ukrán autokefál ortodox egyház, valamint a moszkvai patriarchátus egy része csatlakozott.

Jegyzetek

  1. 1,0 1,1 1,2 📝 Rácz András – Kaiser Ferenc: Az orosz elit és Putyin az nem ugyanaz. Orosz Györgyi riportja YouTube (2023. márc. 29.) (videó)
  2. 2011. augusztus 5-én Timosenkot letartóztatták azzal a váddal, hogy 2009-ben a kormány jóváhagyása nélkül engedélyezte az orosz gáz magasabb áron történő vásárlásáról szóló szerződések aláírását, amelyek így rendkívüli előnytelenek voltak Kijev számára.
  3. Horváth Balázs: Vilniusi csúcs: Grúzia Moldova be, Ukrajna ki. 24.hu (2013. nov. 29.)
  4. Véletlen kiderült, mi lett a krími népszavazás csalás nélküli eredménye. www.vg.hu (2014. máj. 6.)
  5. Vaskor Máté: Nyomozócsoport: Putyin dönthetett a maláj utasszállítót megsemmisítő rakéta átadásáról. 24.hu (2023. feb. 8.)
  6. 6,0 6,1 Beszélgetések: Rácz András az orosz-ukrán háborúról. YouTube (2023. ápr. 7.) (videó)
  7. 📝 Ukrán tragédia, orosz katasztrófa! Rónai Egon interjúja Sz. Bíró Zoltánnal YouTube (2022. okt. 7.) (videó)
  8. 📝 Fedinec Csilla – Sz. Bíró Zoltán: Kisebbségek, közhangulat, nemzetközi kapcsolatok - változások Ukrajnában és Oroszországban. Riporter: Ónody-Molnár Dóra YouTube (2023. ápr. 5.) (videó) 53:30.
  9. Kerényi György: A proxyháború meghatározás nem teljesen túlzó. Interjú Jarábik Balázzsal, az EU biztonsági missziójának volt politikai igazgatójával www.szabadeuropa.hu (2023. jan. 18.)
  10. 📝 Kolozsi Ádám: A háború dinamikája ukrán győzelem felé mutat a magyar Ukrajna-szakértő szerint. g7.hu (2022. dec. 10.)
  11. Kun Miklós: Mihail Gorbacsov politikai meggyengülésének előszele. YouTube (2019. dec. 16.) (videó)

Forrás

Holodomor

Kapcsolódó lapok