CEU

Innen: Politika
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

A Közép-európai Egyetemet Soros György alapította 1989-ben. 1993-ban költözött Prágából Budapestre. 2014-ben a kormány még támogatásáról biztosította az egyetemet.[1]

2017-ben aztán egy kifejezetten a CEU ellen szánt törvénnyel megakadályozták, hogy a 2019/20-as tanévre hallgatókat vegyen fel.

A nemzetközi ranglistákon a legjobb egyetem. A Quacquarelli Symonds rangsorán a politikatudomány és nemzetközi kapcsolatok területén 30., a filozófia terén pedig a 37. helyet szerezte meg.[2]

A CEU nem költözött vissza Bécsből a lex CEU visszavonása után, de Budapesten megnyitotta a könyvtárát.[3]

Története

Az Európai Bizottság 2017. április 26-án figyelmeztető levelet küldött a kormánynak. Ez a kötelezettségszegési eljárás első lépése.[4] A bizottság szerint túlzott korlátozásnak számít, hogy anyaországi tevékenységet is előírnak az intézménynek. A fenti megkötések a Kereskedelmi Világszervezet szabályaival is ütköznek, amiért majd az EU-nak kell számot adnia a világszervezet előtt.

Az Európai Parlament 2017. május 17-én hozott határozatot az első Sargentini-jelentésről (pontosabban: a jelentés első, még indokok nélküli változatáról), mely kitér a CEU ügyére is, és felszólítja a magyar kormányt, hogy „állapodjék meg az amerikai hatóságokkal a CEU ügyében, hogy az egyetem továbbra is szabadon működhessék Budapesten.”[5]

Az CEU kampuszt létesített New York államban a Bard College-dzsalen 2017 nyarán kötött megállapodást követően, hogy meg tudjon felelni az új magyar oktatási törvénynek. Az új oktatási helyszínt New York Állam Oktatási Minisztériuma és a Middle States Commission on Higher Educationen (egy elismert amerikai akkreditáló szervezet) is jóváhagyta.[6] A legutolsó legmagasabb szintű egyeztetés a magyar és New York állam között 2018. április 13-án volt,[7] a magyar kormány azóta húzza az időt.

Az Európai Parlament Kulturális bizottsága 2018. május 16-án fogadott el állásfoglalást, mely a Sargentini-jelentés második, indokolt változatának egyik melléklete. A CEU-ra vonatkozó rész: (a Kulturális bizottság) üdvözli, hogy a magyar hatóságok 2018. április 13-án az Egyesült Államok New York tagállamába látogattak, hogy eloszlassák a magyar kormány CEU-val szembeni aggályait; fájlalja ugyanakkor, hogy a magyar kormány és a CEU székhelye szerinti ország kormánya közötti együttműködési megállapodást továbbra sem írták alá és nem ratifikálták, noha a magyar hatóságok a látogatás során megerősítették, hogy a CEU immár megfelel a „Lex CEU” követelményeinek; felszólítja ezért a magyar kormányt, hogy a blokkoló politikával felhagyva kösse meg a CEU-ról szóló, New York állammal már megtárgyalt együttműködési megállapodást annak érdekében, hogy az egyetem zökkenőmentesen folytathassa tevékenységét. A Sargentini-jelentést 2018. szeptember 12-én fogadta el az Európai Parlament.

Miután a kormány 2018. december 1-ig nem volt hajlandó aláírni az általa New York állammal megkötött szerződést, 2019. szeptember 1-től minden amerikai akkreditálású képzés Bécsbe költözik.[8]

2019. március 12-én Manfred Weber budapesti látogatásán közzétették, hogy egy müncheni egyetem és a BMW autógyár beszállhatnak a CEU fenntartásába. Ennek az értelme az, hogy ha európai fenntartói is lesznek a CEU-nak, akkor már EU-s intézménynek számít, és így nem vonatkozhat rá a lex CEU.[9] A CEU rektora jogi garanciát kért. Orbán levélben biztosította az egyik támogatót, hogy a CEU maradhat.[10]

2019. áprilisában Orbán bejelentette, nincs akadálya, hogy a CEU Budapesten együttműködjék a Müncheni Műszaki Egyetemmel.[11] Az együttműködést azonban nem volt hajlandó írásban is megerősíteni, ezért az egyetem legnagyobb része Bécsbe költözött.

2020. október 6-án az Európai Bíróság kimondta, hogy a Lex CEU több pontban sérti az Európai Uniós jogot, ezért meg kell semmisíteni.[12]

Jegyzetek

  1. Trócsányi László fogadta a CEU vezetőit. www.kormany.hu (2014. nov. 11.) (Hozzáférés: 2019. jan. 31.) „A miniszter elvi támogatásáról biztosította a magyarországi idegen nyelvű egyetemi képzések megtartását, megerősítését.”
  2. Előrelépett a CEU a QS egyetemi rangsorban. magyarnarancs.hu (2020. márc. 4.)
  3. Barnóczki Brigitta: A CEU megnyitja budapesti könyvtárát. telex.hu (2022. dec. 6.)
  4. Eljárás indul a lex CEU miatt Brüsszelben. hvg.hu (2018. ápr. 26.)
  5. Bevetné a legszigorúbb büntetést Magyarország ellen az EP. hvg.hu (2017. máj. 17.)
  6. Képzések az Egyesült Államokban. CEU (Hozzáférés: 2018. nov. 18.)
  7. Kerner Zsolt: A CEU bezárásával a kormány már csak saját magát szívathatja meg. 24.hu (2018. aug. 31.)
  8. Joób Sándor: Eldőlt: Bécsbe megy a CEU. index.hu (2018. dec. 3.)
  9. Albert Ákos: A CEU örül Weber javaslatának, de ragaszkodnak hozzá, hogy Orbán mondja ki, maradhatnak Budapesten. 444.hu (2019. márc. 14.)
  10. Czinkóczi Sándor: Orbán biztosította a bajorokat, hogy a CEU Magyarországon maradhat. 444.hu (2019. márc. 20.)
  11. Botos Tamás: Hatott a néppárti ultimátum: a kormány kész újra megvizsgálni a CEU működését. 444.hu (2019. ápr. 9.)
  12. Az Európai Bíróság kimondta: a lex CEU sérti az uniós jogot. 444.hu (2020. okt. 6.)

Források

Tüntetések:

Nevezetes diákok

További információk