Nikola Gruevszki

Innen: Politika

A kormányváltás után a különleges ügyészség bizonyítékokat talált rá, hogy Gruevszki is részt vett az ügyészség és annak tanúinak megfigyelésében. A Gruevszkihez hűséges emberekkel feltöltött bíróságok sokáig nem voltak hajlandóak kiadni elfogatóparancsot ellene, az útlevelét azonban elvették.

2017. szeptember 28-án Orbán Viktor magánrepülőgéppel meglátogatta Gruevszkit a macedóniai Ohridban magánszemélyként, mint a kormányon levő Fidesz elnöke. Három órát tárgyalt vele, majd egy helyi választási kampány részét képező sajtótájékoztatón nyilvánosan is kifejezte támogatását. Meghívólevelet adott át neki magyarországi látogatásra, amit Gruevszki benyújtott a bírósághoz az elkobzott útlevelét visszaszerzendő, de 31-én elutasították.[1]

Elítélése és szökése

Gulyás Gergely szerint Gruevszki útlevél nélkül, személyi igazolvánnyal hagyta el Macedóniát. Ebben a magyar államnak semmilyen közreműködése nem volt, semmilyen segítséget nem nyújtott. Az albán hatóságok nem regisztrálták a belépését, vagyis valószínűleg gyalog, illegálisan érkezett. Egy magyar külképviseleten – valószínűleg Tiranában – szándéknyilatkozatban kérvényezte menedékkérelmét. Az ilyesmire vonatkozó „szándéknyilatkozatot” a magyar jog nem ismeri, és a hatósági gyakorlat szerint is értelmezhetetlen.

Orbán Viktor szerint a kormány nem politikai, hanem jogi kérdésnek tekinti menedékkérelmet. Orbán Balázs viszont a jobbikos Mirkóczki Ádám kérdésére 2018. november 19-én azt válaszolta a parlamentben, hogy Gruevszki azért nem a tranzitzónában van, mert 10 éves miniszterelnöksége okán különleges bánásmódot igénylő személy. A 2007. évi 80. tv. 2 § k) pontja szerint azonban különleges eljárásra a kísérő nélküli kiskorú, vagy olyan kiszolgáltatott személy - különösen a kiskorú, az idős, a fogyatékkal élő személy, a várandós nő, a kiskorú gyermeket egyedül nevelő szülő, valamint a kínzást, nemi erőszakot vagy a pszichikai, fizikai vagy szexuális erőszak más súlyos formáját elszenvedett személy -, akiről helyzetének egyedi értékelését követően megállapítható, hogy sajátos szükségletekkel rendelkezik tarthat igényt.[2] Nem világos, hogy Gruevszkire a felsorolt esetek melyike vonatkozik.

A Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal a Külügyminisztérium tudtával döntött a budapesti meghallgatásról. Magyarország területét nem hagyhatja el.[3]

Az albán rendőrség szerint Gruevszki november 11-én 19:11-kor utasként, egy magyar diplomataautóban, a saját személyi igazolványával hagyta el az országot, még azelőtt, hogy az Interpol kiadta a körözést. Egy lap szerint az autó a tiranai magyar nagykövetségé, rendszáma CD1013A, és Hani i Hotitnál lépte át az albán–észak-montenegrói határt.[4][5] A montenegrói-szerb határt az 55A05-ös forgalmi rendszámú követségi gépjárműben lépte át Félegyházi Csaba konzul és Császár József első beosztott társaságában 22:16-kor.[6] Vagyis a Macedónia–Albánia–Észak-Montenegró–Bosznia–Hercegovina útvonalon érkezett Magyarországra. Egy meg nem erősített olvasói vélemény szerint viszont az 55-tel kezdődő rendszám Szerbiában Fehéroroszországé, és nem Magyarországé. Ez újabb fordulatot adhat az ügynek.[7]

Macedónia 2018. november 15-én nemzetközi körözést adott ki Gruevszki ellen és kiadatását kérte Magyarországtól, melyről jelenleg is folynak a tárgyalások a két ország között.[8][9] Ez önmagában is érdekes, ui. a menekültügyi eljárásban tilos egyeztetni a származási ország hatóságaival. Ez általános elv. A tiltásnak az az oka, hogy egy ilyesfajta kapcsolatfelvétel veszélybe sodorhatja a kérelmezőt és hazájában maradt hozzátartozóit.[10]

2018. november 21-én Gruevszki megkapta a menedékjogot. A kiadatási kérelmet a Fővárosi Törvényszék bírálja el, ami felülbírálhatja a menekültügyi hatóság döntését.

Az Európai Parlament képviselőtestülete november 29-én a macedón jogállamiság helyzetével foglalkozó jelentésről fog szavazni, ami néhány kritikai megjegyzés mellett számos pozitív megállapítást tesz Macedónia demokratikus fejlődésével, az igazságszolgáltatással, valamint a korrupcióellenes küzdelemmel kapcsolatban. A Fidesz EP-képviselői a szakbizottsági szinten támogatták a határozattervezetet.[11] Ez nehezen egyeztethető össze azzal, hogy Magyarország politikai okokból zajló üldöztetésére hivatkozva menedékjogot adott Gruevszkinek.

Reakciók

A Demokratikus Koalíció szerint az eset az illegális migráció támogatása, ezért felszólította a Miniszterelnökséget és a Fideszt, hogy regisztrálja magát, mint „bevándorlást támogató szervezet”, és fizesse be a bevándorlási különadót,[12] Hadházy Ákos pedig feljelentést tesz illegális határátlépés segítése miatt.[13]

Az ügy az Európai Parlamentben is téma. Az Európai Néppárt elnöksége rendkívüli ülésen tárgyalja meg az ügyet.[14]

Johannes Hahn, az EU bővítési biztosa magyarázatot vár Orbán Viktortól a menekültjog megadása miatt, mivel az furcsa, hogy Magyarország támogatja Macedónia uniós tagságát, de közben mégsem tekinti azt biztonságos országnak.[15] A német államminiszter elítélte a menedékjog megadását.[16]

Szanyi Tibor szocialista EP-képviselő az Európai Parlament állásfoglalását kéri az ügyben.[17]

Macedóniában elkezdték őrizetbe venni Gruevszki embereit a további szökések megakadályozására,[18] és kérni fogják Magyarországtól, hogy vonja vissza Gruevszki menekültstátusát.[19]

Jegyzetek

  1. Magyarországon keresnének menedéket a macedón törvények elől menekülők. globalvoices.atlatszo.hu (2017. nov. 15.)
  2. 2007. évi LXXX. törvény a menedékjogról. Wolters Kluwer (2007. jún. 25.)
  3. Gulyás: A magyar kormány nem segítette Gruevszkit abban, hogy elhagyja Macedóniát. 444.hu (2018. nov. 15.)
  4. Gruevszki a tiranai magyar nagykövetség egyik autójával hagyta el Albániát. 444.hu (2018. nov. 15.)
  5. A magyar külügy csempészte ki az országból Gruevszkit? alfahir.hu (2018. nov. 15.)
  6. Montenegróban is a magyar követségi autóval utazott Gruevszki. hvg.hu (2018. nov. 16.)
  7. Fehérorosz diplomáciai autóval utazott Gruevszki? – BRÉKING! Az információt megerősítették Szerbiából. fuhu.hu (2018. nov. 16.)
  8. Sablon:Cite web
  9. Sablon:Cite web
  10. Egyre több a kérdőjel Gruevszki menedékkérelme körül. helsinkifigyelo.blog.hu (2018. nov. 15.)
  11. A Fidesznek a macedón jogállamiságról kell szavaznia jövő héten. index.hu (2018. nov. 23.)
  12. Felszólították Orbánékat: Fizessék be a bevándorlási különadót a macedón politikusbűnöző után! nyugatifeny.hu (2018. nov. 15.) „A törvények azokra is vonatkoznak, akik meghozzák őket.”
  13. Hadházy Ákos feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen illegális határátlépés segítése miatt. 444.hu (2015. nov. 15.)
  14. DK: Rendkívüli ülést tart az Európai Néppárt elnöksége a Gruevszki-ügy miatt. hvg.hu (2018. nov. 16.)
  15. Az EU bővítési biztosa magyarázatot vár Orbántól a Gruevszki-ügy miatt (hvg.hu, 2018 november 21.)
  16. Megszólalt a német államminiszter is a Gruevszki-ügyről. www.atv.hu (2018. nov. 22.) Michael Rothde szerint a menedékjog nem arra való, hogy „kormányfők osztogassák a büntetés-végrehajtás elől menekülő haverjaiknak”.
  17. Szanyi Tibor az Európai Parlament állásfoglalását kéri a Gruevszki-ügyben. (2018. nov. 21.)
  18. Rényi Pál Dániel: Egymás után kapcsolják le Gruevszki szökésben lévő embereit Macedóniában. 444.hu (2018. nov. 20.)
  19. Macedónia kérni fogja Magyarországtól, hogy vonja vissza Gruevszki menekültstátuszát. www.atv.hu (2018. nov. 22.)

Források

További információk