Politika:Ellenzék

Innen: Politika
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Ellenzéki szimbólum – jobb híján.

Az ellenzék megőrült.

A közvéleménykutatások szerint a választók ⅔-a ellenzéki összefogást akar, és ebbe a kormánypárt[1] szimpatizánsai is beleértendők. Az ellenzék meg nem akar.

Mi az, hogy nem akar? Kinek akar megfelelni? Saját magának? És azt akarja, hogy szavazzunk rá?

Vagy az egész világ bolond, vagy csak én.
– Albert Einstein

Az ellenzék pártok az európai parlamenti választásokat egyszerű közvéleménykutatásként fogják fel. Azt akarják tudni, mekkora a népszerűségük, és nem törődnek vele, mekkora kárt okoznak azzal, hogy az 5% alatti pártok kiesnek, és helyükre fidesz-képviselők kerülnek.

Az eredmény az lesz, hogy a fidesz egy arányos választáson megszerzi a ⅔-ot, amit 2018 áprilisában csak egy számára kitalált választási törvénnyel tudott. Ezzel az ellenzék elkedvetleníti a szimpatizánsait az önkormányzati választásra (az emberek a győzteshez húznak). Saját maguk alatt vágják a fát.

Csak két dolog végtelen: a világegyetem és az emberi hülyeség. De a világegyetemben nem vagyok olyan biztos.
– Albert Einstein

Ma (2019-02-02) egy Momentum-taggal beszéltem (ők gyűjtöttek aláírást a XXII. kerületi piac kapujában, az agórán, a politikai események színterén Hadházy Ákosnak a Legfőbb Ügyészséghez csatlakozásért). A Momentum – Isten tudja, milyen közvéleménykutatásból – 6%-os támogatottságot hisz magának.[2] Nagyot fognak koppanni, amikor az EP-választáson 1,5–2,5%-kal esnek majd ki, és viszik magukkal a semmibe a támogatóik szavazatait, amikor pedig minden ellenzéki szavazatra szükség lenne. A többi hasonló őrült párttal egyetemben (pl. LMP, sőt, talán a Jobbik is, nem beszélve a Kétfarkúakról és a többi kis pártról). Nemcsak saját maguknak és Magyarországnak okoznak kárt: az Európai Parlamentben is erősíteni kellene az Uniót pártolók erejét.

Összefogás

Fiatalok a demokráciáért. Egy ellenzéki diákszervezet, egy összefogásra alkalmas jelkép. Forrás: Facebook

Az összefogáshoz az kell, hogy az embereket összekösse valami. Célok. Személyek. Szimbólumok. De nincs semmi ilyen, és még csak törekvés sincs rá.

Célok vannak. A legfőbb cél a fidesz leváltása. De a legfőbb célt más, piti ügyek előzik meg. Mint most a támogatottság mérésének igénye.

Hogy nincs ellenzéki vezető, azt még értem. Ez a parlamenti választáskor kell. De miért nincsenek szimbólumok? Az egyik tüntetésen egy hatalmas SZTRÁJK! jelvényt osztogattak. Azóta is hordom, jobb híján, pedig nyugdíjas vagyok.

A január 2-i várbeli tüntetésen Tordai Bencének javasoltam az o1g-t ellenzéki szimbólumnak. Nem tetszett neki: negatív tartalmú, és azt mondta, van jobb ötlete. Azóta is várom.

Az o1g tényleg nem jó. De amíg nincs jobb? Akkora probléma lenne egy-egy nagyobb tüntetésen osztogatni?

A Soros-tízezres kitűnő ötlet. (Sajnos nekem még egyszer sem jutott.) Az ellenzéket össszefogó szimbólumnak nem jó, de a Soros-terv paródiájának igen.

Soros-terv

2019. január 12-én George Birnbaum nyilatkozott egy svájci lapnak. Elmondta, hogy a Soros-tervet Arthur Finkelstein találta ki a fidesz kampánymegbízására, és vele (Birnbaummal) együtt terjesztette el.

Ennél nagyobb hazugság még nem volt az ország történelmében. A II. világháború óta biztosan nem. Az ellenzék hallgat. Egyedül Gyurcsány Ferenc szólalt meg egy ötperces videóban.

A világ egy veszélyes hely. Nem azok miatt, akik gonoszságokat követnek el, hanem azok miatt, akik ezt tétlenül nézik.
– Albert Einstein


Bezzeg az őszödi beszédről napok alatt milliók tudtak. Persze a fidesz jobban ért a gyűlölet terjesztéséhez, mint az ellenzék. Nem pont ebben kellene követni, de valamivel harcolni kellene ellenük. A keresztény gyűlölet ellen, amit terjesztenek, az egyházak egyetértésével. Az egyetértés ugyan nincs kimondva, és nem is egységes, de létezik.

Jegyzetek

  1. A KDNP mint párt nem létezik, mérhetetlen a támogatottsága.
  2. Lehet, hogy csak Budapesten (ez nem volt világos a beszélgetésből), de a választások ugye országosak.

Források

Kapcsolódó lapok