Politika:Koronavírus (összeesküvés-elmélet)

Innen: Politika

Ez a lap a coviddal kapcsolatos babonákat gyűjti össze és próbálja cáfolni, bár fanatikusok nem szoktak észérvekre hallgatni.

Koronavíruson vagy covidon a covid-19 vírust ill. az általa kiváltott betegséget értjük.

Az összeesküvés-elméletnek több változata van.

Koronavírus nem is létezik

A rémhír elvonja az egészségügyi erőforrásokat a valódi betegek ellátásától egy nem létező betegségre, ezért halnak meg többen.

A koronavírust gonosz erők fejlesztették ki

Peruban még az is felmerült – sőt, bírósági ítélet mondta ki –, hogy Soros György műve.[1]

A tudományos kutatások azt mutatják, hogy állatokban (denevérekben) alakult ki és került át az emberre.

Nem kell védekezni a koronavírus ellen

Gődény és társainak elmélete szerint a maszk egészségtelen, akadályozza a lélegzést.

Nincs magyarázat rá, hogy a sokszor 8–10 órát egyfolytában operáló orvosok miért nem betegednek meg tőle.

Bangladesben kísérlettel bizonyították, milyen hatékony védekezés a maszk.[2]

A koronavírus nem új

A koronavírusnak több fajtája van. A mostani Kínában alakult ki 2019 végén, és – a korábbiaktól eltérően – nem tüdőgyulladást, hanem mikrotrombózisokat okoz (amelyekből aztán kialakulhat tüdőgyulladás).

Az influenza veszélyesebb a koronavírusnál

Az influenza halálozási aránya 1:1.000.000[3] A koronavírus halálozási aránya a teljes lakossághoz képest 1:1000, a fertőzöttek között tízszer ennyi.

Az mRNS vakcinák vetélést okoznak

Két új-zélandi epidemiológus téves tanulmánya, amit ők maguk vontak vissza.[4]

A PCR teszt csal

Oltás okozta rejtélyes halálesetek

Toroczkai László azt állítja, hogy 441 rejtélyes haláleset történt Magyarországon az oltások következtében. Egy orvos megnézte a videót, és kiderült, hogy a 3 részletesen tárgyalt eset egyikének sem volt köze az oltáshoz. A Toroczkai által hivatkozott cikk olyanokról szól, akik 1 hónapon belül haltak meg az első oltás után. Két esetben jelentős időbeli eltérés volt, a harmadik esetben pedig a beteg covidot kapott – nyilván nem az oltástól. A második esetben boncolásról is szó van: szóval mégiscsak boncolnak.[5]

Babonák

Autizmus
Andrew Wakefield hazugsága 1998-ból az MMR vakcináról. Meghamisította a saját kutatási jegyzőkönyveit, hogy a saját vakcináját eladhassa. Brian Deer oknyomozó újságíró leplezte le 2004-ben.[6]

Vegyes hülyeségek

Egyetlen videó felsorol egy pár elképesztő antivaxer hülyeséget és a cáfolatát is.[7]

  • 11:00   mágneses az oltás helye (Tamasi doktor[8]) szerinte még a BCG oltásban is van mágneses anyag.
  • 13:30 (dr. Pócs Alfréd) az elektromágneses sugárzásból DNS-módosulás keletkezik, amiből akár covid is kialakulhat magától.
  • 19:00 a PCR teszt vírus, baktérium vagy gomba jelenlétét mutatja ki. Csak vírust szerintam azért, mert a gomba és a baktérium kimutatására vannak egyszerűbb és jobb módszerek, pl. a festés. A kóla, papaya meg hasonlók pozitív PCR-tesztjét a tanzánia elnök terjesztette, aki nagy vírustagadó volt, és azóta egy kenyai kórházban bele is halt a covidba.
  • 22:00: aki átesett a fertőzésen, nagyobb a védettsége. Nem.

Jegyzetek

  1. Bírósági határozat van róla: Sorosék műve a Covid–19. gojgo.eu (2021. jan. 15.)
  2. Prinz Dániel: Itt a bizonyíték arra, hogy a maszkok működnek, és rá is lehet venni az embereket, hogy hordják őket. qubit.hu (2021. szept. 6.)
  3. Világméretű járvány fenyeget? Az ATV interjúja Szlávik Jánossal YouTube 6:50.
  4. Bodnár Zsolt: Saját szerzői vonták vissza azt a tanulmányt, amely szerint a mRNS-vakcinák spontán vetélést okoznak. qubit.hu (2021. nov. 18.)
  5. Toroczkai doktor megmondta a tutit. YouTube (2021. aug. 12.)
  6. Ágoston László: Beadassam vagy ne? - a koronavírus elleni védőoltásról. joszo.hu (2020. dec. 16.)
  7. Második oltás és más dimenziók. YouTube (2021. szept. 9.) Antivaxer hülyeségek és cáfolataik.
  8. Juhász Edina: Etikai vizsgálat indul az álhíreket terjesztő orvos ellen. index.hu (2021. ápr. 16.)

Forrás

Kapcsolódó lapok