Tiborcz-adó

Innen: Politika

A főváros vagyonadót tervez bevezetni a nagyjából félmilliárd forintnál drágább magánlakásokra, villákra. A bevételéből bérlakásokat építenének, csökkentendő a lakhatási válságot. Ezt a tervezett adót nevezte Karácsony Gergely Tiborcz-adónak.[1]

Tiborcz István Orbán Viktor veje, aki már több gazdasági botránynak részese volt.

Tiborcz beperelte Karácsonyt az adó elnevezése miatt. Egymillió forint kártérítést követel, mert szerinte az adó neve sérti a becsületét, az emberi méltóságát, a jó hírnévhez és a névviseléshez való jogát, ráadásul ő nem is közszereplő.[2] A bíróság elutasította a keresetet.[3] Az elutasítás időpontjában az adót nem lehet kivetni, mert a veszélyhelyzet ürügyén a kormány megtiltotta, hogy az önkormányzatok új adót vessenek ki.

Karácsony ügyvédje ez ügyben Schiffer András lesz, akivel korábban párttársak voltak az LMP-ben.[4]

Jegyzetek