Ukrajna története a Szovjetunió felbomlása után

Innen: Politika
Forrás: Portfolio.hu

Az első világháború előtt

Kozák Hetmanátus 1648–1709.jpg

Ukrajna területe a XVI. században a lengyel–litván kettős államhoz tartozott. A népesség katolikus volt, és a saját nyelvét beszélte.

Az ellenségeskedések a XVII. század elején kezdődtek, miután a Breszti unió következtében a terület vallásilag Rómához csatlakozott a pravoszláv egyház egy részével, míg az ortodox hitű „ruszok”, más néven „rutének” Rómától független maradtak. A nemességük viszont beolvadt a lengyelbe, lengyelül beszélt, katolikus lett, ezért a ruszok érdekképviseletét a kozákok vállalták fel.

A kozákok különböző területekről és társadalmi rétegekből gyűltek a kevéssé ellenőrzött peremvidékre. Megtagadtak mindenféle feudális szolgálatot, magukat szabadnak nyilvánították, és egyedüli törvényes uruknak a lengyel királyt ismerték el. Nagyobb részük a Dnyeper menti zuhogóknál alapította meg katonaállamát, a Zaporozsjei Szicset, amig a hatalom megtűrt, bár hivatalosan nem ismerte el.

A kozákok egy része hivatalos állami szolgálatba került. A szabad és szici kozákok az 1590-es évektől kezdve mozgalmakat indítottak, hogy a társaik jogállásába kerüljenek. Az állami szolgálata (hadseregbe) került kozákok is egyre inkább szimpatizáltak szabad társaikkal, mivel csak segédszolgálatokat kaptak. Az 1637-es kozák felkelés után a lengyel kormányzat 1638-ban kiadta a Zaporozsjei kozák had ordinációja elnevezésű rendeletet, amely a regisztrált kozákságot megfosztotta valamennyi korábban megszerzett privilégiumától. A kiújuló harcokban a lengyelek fölénybe kerültek, és az ukránok 1654-ben az orosz cár védelmét kérték, amivel az ukránok az orosz cár fennhatósága alá kerültek.

Ezután az ukrán területek részei többször cseréltek gazdát az orosz, lengyel, svéd és török uralkodó között. Lengyelország 1772–1795 közötti felosztását követően közel 150 évig az ukrajnai területek mintegy 80%-a az Orosz Birodalomhoz, míg 20%-a (Galícia) a Habsburg Monarchiához tartozott.

Az első világháború

Ukrajna 1922-91.jpg

Az első világháború, majd az 1917-es októberi orosz forradalom után Ukrajna 1918-ban kikiáltotta a függetlenségét, amit a Breszt-litovszki béke szentesített. A szerződésben nem határozták meg Ukrajna határait. A világháború után az ukránok háromfelé húztak, aminek eredménye az ország kettészakadása lett: a nyugati rész Lengyelországhoz, a keleti a Szovjetunióhoz került.

A Szovjetunió az 1922-es alkotmánya szerint 4 SZSZK-ból áll: Oroszország, Ukrajna, Fehéroroszország, Transz-Kaukázusi területek. Az alkotmány szerint népszavazással bármelyik SZSZK kiléphet a Szovjetunióból, és önálló állammá válhatik. (Ez történt 1991-ben.) Ez az alkotmány hivatalosan is elismeri Ukrajnát, és meghatározza a határait is. (A Krím ebben az alkotmányban még az orosz SZSZK-hoz tartozott.) A kilépés lehetősége benne maradt az 1936-os bucharini, majd az 1977-es brezsnyevi alkotmányban is, bár formalitás maradt.

Kilépés a Szovjetunióból

Miután Litvánia 1990. márciusában kilépett a Szovjetunióból (bár ezt akkor még nem fogadták el), a Szovjetunióban 9 tagállam részvételével az államszövetséget konföderációvá akarták alakítani, melyben csak az államfő személye, a külpolitika és a honvédelem maradt volna a szövetségi szint feladata, minden egyébben a tagköztársaságok szuverén államokként működtek volna. 6 korábbi SZSZK – a három balti ország, Grúzia, Örményország és Moldova – kilépett volna a Szovjetunióból. A határidőre azonban csak 8 ország ratifikálta a szerződést, Ukrajna nem: ők augusztus 24-én függetlenségi törvényt fogadtak el. A konföderációs szerződést 1991. augusztus 20-án akarták kihirdetni, de 19-én Gorbacsov ellen puccsot szerveztek.

A puccs leverése után a hatalom az Orosz SZSZK elnöke, Borisz Jelcin kezébe került, Gorbacsov hatalma formális maradt. Szeptemberben a szovjet parlament hivatalosan elismerte az addig függetlenségüket kikiáltó tagköztársaságok függetlenségét, ezzel végképp lekerült a napirendről az új államszövetség megalakítása.

1991. december 8-án a Belazsevai megállapodásban Oroszország, Ukrajna és Belarusz megállapodott a Szovjetunió megszüntetéséről. December 12-én Oroszország is kilépett a Szovjetunióból. December 21-én a megmaradt országok kimondták a Szovjetunió megszűnését, és azt, hogy nemzetközi jogilag Oroszország lesz az utódállam. December 25-én Gorbacsov is lemondott a már nem létező Szovjetunió elnöki posztjáról.

1991. december 1-jén Ukrajnában népszavazást rendeztek a függetlenségi törvényről, amit minden megyében 70–80–90%-os többséggel fogadtak el, egyedül a Krímben volt 54% és Szevasztopol városában 57% az eredmény.

Ukrajna elnökei

Név Tól Ig Foglalkozás
Leonyid Kravcsuk 1991. december 5. 1994. július 19. közgazdász
Leonyid Kucsma 1994. július 19. 2005. január 23. gépészmérnök
Viktor Juscsenko 2005. január 23. 2010. február 15. közgazdász
Viktor Janukovics 2010. február 25. 2014. február 22. bűnöző
Olekszandr Turcsinov 2014. február 23. 2014. június 7. kohómérnök
Petro Porosenko 2014. június 7. 2019. május 20. közgazdász
Volodimir Zelenszkij 2019. május 20. jogász

Narancsos forradalom

A 2004-es elnökválasztáson hivatalosan az oroszbarát Viktor Janukovics győzött kis többséggel Viktor Juscsenko előtt. Ellenállás kezdődött, végül az ukrán alkotmánybíróság megsemmisítette az eredményt. A megismételt választás (dec. 26.) előtt a felek megegyeztek, hogy a nyertes csökkenti az elnöki hatáskört. A megismételt választást már Juscsenko nyerte, aki 2010-ig meglehetősen tehetségtelenül irányította az országot. A narancsos forradalom már érzékenyen érintette Oroszországot.

Első Maidan

2010-ben az oroszbarát Viktor Janukovics visszakerül a hatalomba, Juscsenko annyira népszerűtlen, hogy regnáló elnökként 5%-ot ér el, többek között nem közeledik az EU-hoz, bár a többség ezt szeretné.

Janukovics megpróbálja. Az EU 12 pontban foglalja össze a tárgyalás elindításának feltételeit. Janukovics elkezdi teljesíteni őket, de a narancsos forradalom egyik vezetőjét, Timosenkót nem hajlandó szabadon bocsátani.[1] Emiatt elmaradnak a tárgyalások.

2013. november 23-án, 8 nappal a Vilniusi csúcs[2] előtt Janukovics bejelenti, hogy nem lesz tárgyalás az EU-csatlakozásról. Erre tízezrek mennek ki tüntetni Kijevben. November 29-re 250 ember marad a téren éjszakára, és Janukovics rájuk küldi a biztonsági erőket. Beengedik őket a tér körüli 5 templomba (vajon a magyar klérus hogyan reagált volna?).

Másnap ebből lesz elegük az embereknek: 30-án 200 ezer és 1 millió fő közötti tömeg megy ki tüntetni. Janukovics korrupt és nepotista, rosszul kormányoz, és még az EU-álmokat is elveszíti (az áthallás csak a véletlen műve). A nyugati titkosszolgálatokat gyanúsítják sokan, de ennyi embert semmilyen titkosszolgálat nem tud utcára vinni.

A megveretések következtében az állampapírok hozama felmegy 19%-ra egy másfél éve recesszióban levő országban. Az oroszok vennének 15 M$ állampapírt 5%-os hozzammal. Erre a tömegnek az a válasza, hogy ingyen sajt csak az egérfogóban van. Ekkor már az ország politikailag egységes.

Második Maidan

A méltóság forradalma. Janukovics elveszíti a hatalmat jogilag ex lex módon. Február 22-én Janukovics külföldre szökik, amin még a közvetlen környezete is megdöbben. Utána korlátozzák az orosz nyelv használatát, pedig az ország ¼-e orosz. Felmerült a krími orosz flotta állomásoztatásának kérdése is, amit a 2010-es harkivi megállapodás szabályozott. Az oroszoknak nem a Krím kell, hanem a bázis.

A Krím orosz elfoglalása

Ukrajna15.jpg

2014. február 27-én kis zöld emberkék foglalták el a Krím stratégiai pontjait. Az egyenruhákon nem volt jelzés, a katonák álarcban voltak és modern orosz fegyverekkel voltak felszerelve.

Március 16-án népszavazást tartottak a Krím hovatartozásáról. Orosz közlés szerint a népszavazáson a részvétel 83% volt, 95,7%-a el akart szakadni Ukrajnától, a maradásra csupán 3,2% szavazott, 1% érvénytelen volt. Egy valószínűleg véletlenül kikerült közlés szerint viszont 30%-os volt a részvétel és 50%-os az elszakadásra szavazók aránya.[3]

Március 18-án Putyin aláírta a Krím csatlakozásáról szóló szerződést.

Április 26-án Ukrajna elzárta Krím vízellátását biztosító 402,6 kilométer hosszú Észak-krími-csatornát.

Oroszország 2018–19-ben megépítette a kercsi hidat.

1. minszki szerződés

2014. szeptember 5-én írták alá Ukrajna, Oroszország és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) képviselői. A megállapodás az azonnali tűzszünet végrehajtását tűzte ki célul, továbbá tartalmazta többek között a hadifoglyok szabadon bocsátását és a Donbász egyes területeinek önkormányzatiság biztosítását.

Magyarul: felszólította a szemben álló feleket, hogy egyezzenek meg egymással. Nem egyeztek meg.

Angela Merkel 2021 augusztusában mondta ki először, hogy az oroszok a donbászi konfliktus részei (party to the conflict). Ezt Moszkvában úgy értelmezték, hogy Európa felmondta a minszki megállapodást, hiszen a német és utána a francia aláíró a harmadik felet vádolta meg. (A dokumentumokat ukrán, illetve a szeparatista képviselők írták alá német, francia és orosz garanciával?)[4]

Kárpátalja

1964-ben Hruscsov megígérte Kádárnak a beregszászi járást 3 népszavazás árán, de ő nem fogadta el.[5]

Jegyzetek

  1. 2011. augusztus 5-én Timosenkot letartóztatták azzal a váddal, hogy 2009-ben a kormány jóváhagyása nélkül engedélyezte az orosz gáz magasabb áron történő vásárlásáról szóló szerződések aláírását, amelyek így rendkívüli előnytelenek voltak Kijev számára.
  2. Horváth Balázs: Vilniusi csúcs: Grúzia Moldova be, Ukrajna ki. 24.hu (2013. nov. 29.)
  3. Véletlen kiderült, mi lett a krími népszavazás csalás nélküli eredménye. www.vg.hu (2014. máj. 6.)
  4. Kerényi György: A proxyháború meghatározás nem teljesen túlzó. Interjú Jarábik Balázzsal, az EU biztonsági missziójának volt politikai igazgatójával www.szabadeuropa.hu (2023. jan. 18.)
  5. Kun Miklós: Mihail Gorbacsov politikai meggyengülésének előszele. YouTube (2019. dec. 16.) (videó)

Forrás

Ukrán nyelvtörvény

Holodomor