Önkormányzati választás 2024.

Innen: Politika
A lap korábbi változatát látod, amilyen Laci (vitalap | szerkesztései) 2024. január 1., 23:47-kor történt szerkesztése után volt.
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

Az önkormányzati választás jelöltjeinek lapja.

A fidesz minden választás előtt módosítja a választás szabályait. Ezúttal kétszer is. Májusban 17 oldalon, 37 pontban.[1] Az ellenzék az Alkotmánybírósághoz fordult több változtatás miatt.[2]

Fél évvel a választás előtt a Mi Hazánk javaslatát fogadta el a fidesz, ami Budapesten visszaállítja a teljesen listáról választott közgyűlést.[3]

A DK megállapodott az MSZP-vel[4] a két párthoz tartozó hivatalban lévő polgármesterek újbóli indításáról az egész országban, beleértve az MSZP-ben mandátumot szerzett és azóta a DK-ba átigazolt polgármesterek MSZP-s támogatását. A megállapodás vonatkozik a jelenleg nem ellenzéki irányítású fővárosi kerületekre és vidéki településekre is, ahol számos helyen döntöttek polgármesterjelöltek támogatásáról.

Hasonló megállapodást kötött a DK a Párbeszéddel is,[4] beleértve Karácsony Gergely főpolgármester DK-s támogatását.

Budapest

Főpolgármester-jelöltek
Név Támogató pártok
Brenner Koloman[5] (Jobbik) Jobbik
Karácsony Gergely DK,[4] Párbeszéd, Momentum[6]

Bár az ellenzéki pártok egyike sem akar előválasztást, több párt is megkérdőjelezte a jelenlegi polgármesterek automatikus indulását a teljes ellenzék nevében. Ezekben a kerületekben mégiscsak előválasztást kell tartani. A megegyezéseket hátráltatja, hogy a Momentum több polgármesteri helyet szeretne az eddigi egynél, a többiek pedig nem akarják átadni a biztosnak tűnő helyeket.

2023. november 24-én 4 kerületben van vita a polgármesterjelöltekről: Zuglóban, Csepelen, Budafokon és Soroksáron.[7]

Az I. kerületben a Párbeszéd ismét V. Naszály Mártát indítja, aki 2023 júliusában kb. 10%-kal vezet a fideszes kihívójával, Böröcz Lászlóval szemben.[8]

László Imre elindul a XI. kerületi polgármesteri címért. Kabinetfőnökének Molnár Gyulát nevezte ki, aki ellen a többi ellenzéki párt tiltakozik.[9]

A IX. kerületben a Momentum Baranyi Krisztinát támogatja.[10] 2019-ben még az ellenfelét, Jancsó Andreát támogatták.

A XIV. kerületben a Momentum Rózsa Andrást indítja rá Horváth Csaba (MSZP) jelenlegi polgármesterre. Az előválasztáson Hadházy Ákos legyőzte Tóth Csabát, de az MSZP tovább folytatja gyanús üzleteit. Horváth Csaba pl. a parkolási maffiával kötött üzletet.[11]

A DK–MSZP paktum eredményeként a DK is Horváth Csabát támogatja. Hadházy Ákos és Donáth Anna is kritizálta a támogatást.[12]

A XXII. kerületben a Momentumos Havasi Gábor és a DK-s Perlai Zoltán is indulni szeretne. Havasi 2019-ben 1,33%-kal maradt le a fideszes Karsay Ferenc mögött.

Vidéki nagyvárosok

Szombathelyen 2019-ben is a teljes ellenzék támogatásával indult és lett polgármester az MSZP-s Nemény András. A DK ′24-ben is támogatja az indulását.[13]

Miskolcon az MSZP és a Jobbik a jelenlegi polgármestert, Veres Pált támogatja, aki 2019-ben abszolút többséggel győzött.[14] A hírek szerint a DK-s Hegedűs Andrea is az indulást fontolgatja.[15]

A Jobbik nem indul közösen az ellenzék többi részével az önkormányzati választáson.[16] Az EP-választásról még nem döntöttek.

Nem megerősített indulók

  • Budapest I. kerület: Böröcz László[8]
  • Budapest V. kerület: Juhász Péter[17]
  • Kistelek a fiók címén kívül nem utal más az indulásra
  • Szeged: Fülöp László (fidesz)[18]

Helyi ügyek a 2019–24-es ciklusban

Jegyzetek

  1. A választási eljárási szabályoknak az elektronikus ügyintézéssel összefüggő módosításáról 2023. május 18.
  2. Összefogott az ellenzék. 168.hu (2023. júl. 16.)
  3. Cseke Balázs: Fél évvel a választás előtt átírták a szabályokat, a Fidesz megszavazta a Mi Hazánk javaslatát, a Mi Hazánk tartózkodott. telex.hu (2023. dec. 12.) → Önkormányzati választás 2024.
  4. 4,0 4,1 4,2 Kozák Dániel: Megállapodtak: Támogatja Karácsonyt és az MSZP-s polgármestereket a DK. 24.hu (2023. nov. 23.)
  5. Cseke Balázs: „Tegyük rendbe Budapestet” – saját főpolgármester-jelöltet indít a Jobbik Karácsony Gergely ellen. telex.hu (2023. nov. 21.)
  6. Facebook/Gelencsér Ferenc 2023. november 30.
  7. Cseke Balázs: Karácsony Gergely: A nindzsakormány annyira gyáva, hogy maga előtt tolja a zsebnácijait. telex.hu (2023. nov. 24.)
  8. 8,0 8,1 Vezet az ellenzék az I. kerületben. hirklikk.hu (2023. okt. 27.)
  9. Kaiser Orsolya: László Imre reagált az újbudai ellenzék Molnár Gyula ellen irányuló tiltakozására. telex.hu (2022. nov. 30.)
  10. A Momentum Baranyi Krisztinát támogatja Ferencvárosban az önkormányzati választáson. 24.hu (2023. ápr. 17.)
  11. Kaufmann Balázs: Bejelentette a Momentum, hogy jelöltet indít Horváth Csabával szemben Zuglóban. 444.hu (2023. okt. 31.)
  12. Solti Hanna: Hadházy után Donáth Anna is beleállt a DK-MSZP paktumba a zuglói Horváth Csaba miatt. 444.hu (2023. nov. 25.)
  13. Czinkóczi Sándor: A DK is Nemény András újraindulását támogatja Szombathelyen. 444.hu (2023. máj. 8.)
  14. Megnevezte egyik fontos polgármesterjelöltjét az MSZP. hvg.hu (2023. szept. 15.)
  15. Nagy László: Hegedűs Andrea: Miskolcon jelenleg egy ellenzéki polgármesterjelölt van. borsod24.hu (2023. okt. 31.)
  16. Gulyás Balázs: A Jobbik nem indul közösen az ellenzékkel 2024-ben az önkormányzati választáson. gulyasagyumedia.hu (2023. jún. 9.)
  17. Lengyel Tibor: Juhász Péter is indulhat polgármesterjelöltként a Belvárosban. hvg.hu (2023. nov. 25.)
  18. Móra Ferenc Sándor: Ismert televízióst indíthat a Fidesz Botka Lászlóval szemben a szegedi polgármesteri tisztségért. telex.hu (2023. nov. 25.)

Forrás

Jelöltek:

Az újságok jelölt-kategóriái:

Pártok jelöltlapjai:

Választókerületi határok:

Egyéb:

Kapcsolódó lapok