Kereszténység

Innen: Politika
A lap korábbi változatát látod, amilyen Laci (vitalap | szerkesztései) 2018. december 4., 13:20-kor történt szerkesztése után volt. (→‎Sursum corda)
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

„Eljöhet az a pillanat, amikor Európában a kereszténység kisebbségben marad, ez azonban már nem az az Európa lesz, amelyet megismertünk.”[1] (Lázár János)

„A keresztény Európa, keresztény Magyarország utópia, ábránd. Akik az ellenkezőjét hangoztatják, őszintén feltehetnék a kérdést: tényleg a kereszténységünket védelmezzük? Nem inkább a jólétünket, a kényelmünket és a biztonságunkat féltjük?”[1] (Várszegi Asztrik)

„Több ismeretre és józan hangra lenne szükség.”[1] (Várszegi Asztrik)

A pápagyűlölő kampány katolikusellenes kampány, s nem a migránskérdéssel, hanem a gnoszticizmussal függ össze.

A kormány abban a téves hitben volt (és van), hogy a katolikusok kormánypártiságának egyedül a Szentatya az akadálya.

A pápa mint ellenség

II. János Pál pápa 1991-ben járt Magyarországon. A látogatását még a szocialista rendszerben készítették elő. A Magyar Narancs Pápaszem címmel különszámot szánt a látogatásnak, amiben addig még soha nem látott gyűlölködést folytatott a Szentatya ellen.[2] A szám már nem érhető el, mert a ciklus második felében a fidesz – a keresztény fordulatra készülve – összeszedett és megsemmisített annyi példányt, amennyit csak tudott.[Pro 1] A Cápalátogatás című szerkesztőségi vezércikkben élesen támadták az egyházfő látogatásának politikai motívumait. A támadás kiváltó oka az volt, hogy a pápa elítélte az abortuszt. Az egyház szóvá is tette a pápát ért támadást.[3]

Sursum corda

A „sursum corda” („emeljük föl szívünket”) az Eucharisztikus ima része.

2005 adventjén Orbán Viktor hosszan beszélt arról, hogy szerinte mit jelent a „sursum corda”, s miért fontos az ő számára. Orbán Viktor azt értette alatta, hogy emeljük föl a szívünket, lelkünket őhozzá, őérte. Akkor nem fogtuk föl a szavai jelentését, s elengedtük a fülünk mellett a nyilvánvaló istenkáromlást.

Tíz évvel később, 2015. december 11-én Bayer Zsolt írt egy cikket a Magyar Hírlapba Sursum corda címmel.[4] Ez volt a kezdete a pápa elleni támadásoknak.

„ A világ ma legveszélyeztetettebb kisebbsége a keresztény fehér ember. Eközben a pápa, aki Szent II. János Pállal ellentétben nem nagyszerű és nem csodálatos pápa, hanem, úgy tűnik, küldött és megvett ember, vérlázító dolgokat mond a muszlimok befogadásának szükségességéről, és egy szava sincs az üldözött és bántott keresztényekről.

S mivel összeállt a kritikus tömeg, ideje a lázadásnak. A keresztény ember és a katolikus egyház lázadásának. Akkor is, ha a katolikus egyház lázadása például fogalmilag kizárt.

”

Későbbi pápaellenes támadások

A Szentatya közellenséggé tételének az az elsődleges oka, hogy a Szentatya valóban spirituális vezető, s ebbéli státuszában konkurenciája mind Magyarországon, mind Európában Orbán Viktornak, mint spirituális vezetőnek és istenembernek. A pápagyűlölés csak látszatra függ össze a migráns-kérdéssel. Valójában katolikusellenes kampány, s a gnoszticizmussal függ össze. A katolicizmus elleni szent háború valójában Jézus Krisztus elleni szent háború: Orbán Viktor akar istenember lenni.

A helyzet nem változott: a támadások fokozódtak. 2017. július 12-én a miskolci televízió Helyzetkép című műsorában Bayer Zsolt először „argentin libsi”-nek, később pedig „derék liberális, gender-ben hívő marhá”-nak titulálta az egyházfőt. Az egyház a Magyar Kurír című katolikus hírportálban reagált.[5]

Jegyzetek

  1. ↑ 1,0 1,1 1,2 Jó a Fidesznek, ők valamilyen alternatív univerzumban élnek. b1.blog.hu (2015. dec. 29.)
  2. ↑ Hazafi Zsolt: A narancstól a koronáig. www.hetek.hu (2001. aug. 18.)
  3. ↑ Zsille Gábor: Az első magyarországi pápalátogatás: Húsz éve érkezett hazánkba II. János Pál. ujember.hu (2011. aug. 14.)
  4. ↑ Bayer Zsolt: Sursum corda: Álláspont. Kis csokor hírrel szeretnék kedveskedni önöknek. magyarhirlap.hu (2015. dec. 11.)
  5. ↑ Megvédeni Ferenc pápát?! www.magyarkurir.hu (2017. júl. 18.) „… itt nem nemes vitáról van szó, nem is tudatlanságból fakadó téves véleménnyel állunk szemben, hanem egyfajta profán »kinyilatkoztatással«, szándékos és célirányos hangulatkeltéssel. A megszólaló bátorságát az adja, hogy egy bizonyos körben ő már abszolút tekintély, ezért »hívői« szemében-eszében nincs helye ellenvéleménynek, sőt eltérő gondolatnak sem.”

Források

Pro Libertate: Eb ura fakó, Ugocsa non coronat. soshungaria.mozello.eu Katolikus NGO. 600 oldalas tanulmány arról, hogy Orbán rendszere nem politika, hanem egy eretnek vallási szekta.

  1. ↑ 205. oldal