Összefogás 2018-ban

Mi lett volna, ha… az ellenzék ugyanúgy összefogott volna 2018-ban, ahogy 2022-ban fog? Vagyis A választ az alábbi táblázat mutatja. A szavazatszámok és %-ok forrása a 2018-as választás összesítő lapján található, a mandátumszámok számítása ezen a lapon:
A 2018-as választás eredménye ellenzéki összefogás esetén
OldalEgyéniListásÖsszesen
Voks%Mand.Voks%Mand.Voks%Mand.
Ellenzék2,715,92149.3451 2,700,88847.4346 5,416,80948.3797
Fidesz2,636,20147.8955 2,824,55149.6046 5,460,75248.76101

Az összellenzék egyéniben közel 1,5%-kal több szavazatot, és mégis 4 mandátummal kevesebbet kapott volna. Ez a választókerületi határok önkényes kijelölésének (gerrymandering) köszönhető.

Győzteskompenzáció nélkül az ellenzék 45 mandátumot kapott volna listáról, míg a fidesz 47-et, vagyis az ellenzék 1 mandátumot nyert volna vele. (Ez a számítás nincs meg ezen a lapon.) 2018-ban a fidesz 5 mandátummal szerzett többet a győzteskompenzáció miatt, mivel az első és második helyezett között jóval nagyobb különbségek voltak akkor, mint egységes indulás esetén. Más szóval: a győzteskompenzáció akkor hatásos, ha amúgy is nagy a különbség a győztes és az ellenfelei között. Vagyis ezt a szabályt a fidesz a saját érdekében hozta meg a 2010-es választás tapasztalatai alapján.

Levélszavazatok nélkül az ellenzék 1 mandátummal többet szerzett volna listáról. (A 2018-as mandátumszámot nem befolyásolták a levélszavazatok.) Ugyanez lett volna a helyzet akkor is, ha sem győzteskompenzáció, sem levélszavazat nincs, tehát a fidesz nem nyert volna még egy mandátumot a győzteskompenzációval. (Ez a két számítás sincs meg a weblapon.)

Egyéni szavazás

2018. egyéni választás közös ellenzéki indulóval
VálasztókerületEllenzékFideszMás pártok
VoksMand.TöredékGyőztes-
komp.
VoksMand.TöredékGyőztes-
komp.
VoksMand.TöredékGyőztes-
komp.
Budapest 1. (Budapest V. kerület) 26,405 i 6,373 20,031 20,031 1,474 1,474
Budapest 2. (Budapest XI. kerület) 30,670 i 7,266 23,403 23,403 1,433 1,433
Budapest 3. (Budapest XII. kerület) 29,554 i 6,380 23,173 23,173 1,530 1,530
Budapest 4. (Budapest II. kerület) 32,467 i 8,258 24,208 24,208 1,211 1,211
Budapest 5. (Budapest VII. kerület) 26,824 i 10,136 16,687 16,687 1,414 1,414
Budapest 6. (Budapest VIII. kerület) 26,174 i 7,355 18,818 18,818 1,464 1,464
Budapest 7. (Budapest XIII. kerület) 40,970 i 24,115 16,854 16,854 1,337 1,337
Budapest 8. (Budapest XIV. kerület) 36,409 i 15,820 20,588 20,588 1,727 1,727
Budapest 9. (Budapest X. kerület) 32,108 i 10,885 21,222 21,222 646 646
Budapest 10. (Budapest III. kerület) 35,300 i 14,896 20,403 20,403 407 407
Budapest 11. (Budapest IV. kerület) 33,801 i 13,720 20,080 20,080 3,075 3,075
Budapest 12. (Budapest XV. kerület) 32,474 i 11,851 20,622 20,622 1,841 1,841
Budapest 13. (Budapest XVI. kerület) 31,379 i 8,050 23,328 23,328 960 960
Budapest 14. (Budapest XVII. kerület) 33,482 i 9,697 23,784 23,784 509 509
Budapest 15. (Budapest XVIII. kerület) 34,790 i 10,941 23,848 23,848 1,434 1,434
Budapest 16. (Budapest XX. kerület) 32,292 i 12,829 19,462 19,462 457 457
Budapest 17. (Budapest XXI. kerület) 32,310 i 11,656 20,653 20,653 2,718 2,718
Budapest 18. (Budapest XXII. kerület) 34,767 i 10,622 24,144 24,144 1,365 1,365
Bács-Kiskun 1. (Kecskemét) 20,573 20,573 25,519 i 4,945 706 706
Bács-Kiskun 2. (Kecskemét) 23,380 23,380 26,695 i 3,314 537 537
Bács-Kiskun 3. (Kalocsa) 20,883 20,883 24,519 i 3,635 667 667
Bács-Kiskun 4. (Kiskunfélegyháza) 17,976 17,976 29,025 i 11,048 1,206 1,206
Bács-Kiskun 5. (Kiskunhalas) 19,429 19,429 25,535 i 6,105 760 760
Bács-Kiskun 6. (Baja) 19,368 19,368 23,835 i 4,466 574 574
Baranya 1. (Pécs) 33,945 i 13,242 20,702 20,702 1,356 1,356
Baranya 2. (Pécs) 30,233 i 8,761 21,471 21,471 1,821 1,821
Baranya 3. (Mohács) 18,966 18,966 27,603 i 8,636 1,334 1,334
Baranya 4. (Szigetvár) 23,713 23,713 24,479 i 765 1,837 1,837
Békés 1. (Békéscsaba) 25,327 i 3,193 22,133 22,133 2,051 2,051
Békés 2. (Békés) 20,974 20,974 24,247 i 3,272 1,411 1,411
Békés 3. (Gyula) 21,585 21,585 23,135 i 1,549 1,152 1,152
Békés 4. (Orosháza) 26,766 i 5,453 21,312 21,312 1,317 1,317
Borsod-Abaúj-Zemplén 1. (Miskolc) 28,995 i 8,270 20,724 20,724 3,476 3,476
Borsod-Abaúj-Zemplén 2. (Miskolc) 30,368 i 10,933 19,434 19,434 1,265 1,265
Borsod-Abaúj-Zemplén 3. (Ózd) 20,951 i 327 20,623 20,623 1,301 1,301
Borsod-Abaúj-Zemplén 4. (Kazincbarcika) 25,356 i 3,450 21,905 21,905 1,725 1,725
Borsod-Abaúj-Zemplén 5. (Sátoraljaújhely) 22,946 22,946 23,544 i 597 1,534 1,534
Borsod-Abaúj-Zemplén 6. (Tiszaújváros) 25,408 25,408 25,662 i 253 986 986
Borsod-Abaúj-Zemplén 7. (Mezőkövesd) 22,676 22,676 28,718 i 6,041 1,023 1,023
Csongrád-Csanád 1. (Szeged) 35,824 i 14,804 21,019 21,019 2,117 2,117
Csongrád-Csanád 2. (Szeged) 32,598 i 5,253 27,344 27,344 1,338 1,338
Csongrád-Csanád 3. (Szentes) 26,360 26,360 27,322 i 961 1,386 1,386
Csongrád-Csanád 4. (Hódmezővásárhely) 26,177 26,177 29,534 i 3,356 1,328 1,328
Fejér 1. (Székesfehérvár) 24,207 i 1,773 22,433 22,433 922 922
Fejér 2. (Székesfehérvár) 22,602 22,602 27,250 i 4,647 900 900
Fejér 3. (Bicske) 24,713 24,713 28,415 i 3,701 514 514
Fejér 4. (Dunaújváros) 27,386 i 8,844 18,541 18,541 944 944
Fejér 5. (Sárbogárd) 18,123 18,123 23,982 i 5,858 746 746
Győr-Moson-Sopron 1. (Győr) 23,529 23,529 24,193 i 663 1,105 1,105
Győr-Moson-Sopron 2. (Győr) 21,527 21,527 30,138 i 8,610 626 626
Győr-Moson-Sopron 3. (Csorna) 17,212 17,212 31,148 i 13,935 384 384
Győr-Moson-Sopron 4. (Sopron) 24,228 24,228 30,936 i 6,707 1,661 1,661
Győr-Moson-Sopron 5. (Mosonmagyaróvár) 22,055 22,055 29,033 i 6,977 1,842 1,842
Hajdú-Bihar 1. (Debrecen) 25,235 i 1,793 23,441 23,441 822 822
Hajdú-Bihar 2. (Debrecen) 23,597 23,597 24,731 i 1,133 1,739 1,739
Hajdú-Bihar 3. (Debrecen) 19,174 19,174 27,979 i 8,804 956 956
Hajdú-Bihar 4. (Berettyóújfalu) 18,616 18,616 23,630 i 5,013 645 645
Hajdú-Bihar 5. (Hajdúszoboszló) 20,889 20,889 23,444 i 2,554 1,117 1,117
Hajdú-Bihar 6. (Hajdúböszörmény) 21,957 i 113 21,843 21,843 856 856
Heves 1. (Eger) 29,016 i 1,641 27,374 27,374 2,554 2,554
Heves 2. (Gyöngyös) 29,462 i 3,732 25,729 25,729 556 556
Heves 3. (Hatvan) 26,224 26,224 27,726 i 1,501 682 682
Jász-Nagykun-Szolnok 1. (Szolnok) 31,157 i 7,491 23,665 23,665 1,405 1,405
Jász-Nagykun-Szolnok 2. (Jászberény) 22,388 22,388 24,549 i 2,160 998 998
Jász-Nagykun-Szolnok 3. (Karcag) 20,918 20,918 27,086 i 6,167 987 987
Jász-Nagykun-Szolnok 4. (Törökszentmiklós) 25,897 i 4,228 21,668 21,668 894 894
Komárom-Esztergom 1. (Tatabánya) 29,488 i 4,359 25,128 25,128 1,935 1,935
Komárom-Esztergom 2. (Esztergom) 28,965 i 2,827 26,137 26,137 2,711 2,711
Komárom-Esztergom 3. (Komárom) 26,575 26,575 29,241 i 2,665 1,532 1,532
Nógrád 1. (Salgótarján) 25,208 i 596 24,611 24,611 2,172 2,172
Nógrád 2. (Balassagyarmat) 23,933 23,933 29,754 i 5,820 1,147 1,147
Pest 1. (Érd) 33,201 i 6,213 26,987 26,987 1,514 1,514
Pest 2. (Budakeszi) 36,617 i 5,626 30,990 30,990 2,604 2,604
Pest 3. (Szentendre) 32,695 i 1,983 30,711 30,711 3,197 3,197
Pest 4. (Vác) 24,859 24,859 27,559 i 2,699 1,190 1,190
Pest 5. (Dunakeszi) 38,974 i 8,438 30,535 30,535 1,052 1,052
Pest 6. (Gödöllő) 32,963 i 3,374 29,588 29,588 1,877 1,877
Pest 7. (Vecsés) 32,451 i 4,965 27,485 27,485 1,385 1,385
Pest 8. (Szigetszentmiklós) 36,317 i 11,044 25,272 25,272 1,070 1,070
Pest 9. (Nagykáta) 21,015 21,015 24,051 i 3,035 2,797 2,797
Pest 10. (Monor) 22,757 22,757 25,989 i 3,231 649 649
Pest 11. (Dabas) 27,688 27,688 29,780 i 2,091 996 996
Pest 12. (Cegléd) 22,116 22,116 24,826 i 2,709 1,134 1,134
Somogy 1. (Kaposvár) 23,156 i 3,689 19,466 19,466 1,928 1,928
Somogy 2. (Barcs) 18,174 18,174 20,217 i 2,042 765 765
Somogy 3. (Marcali) 19,559 19,559 21,892 i 2,332 768 768
Somogy 4. (Siófok) 21,252 21,252 22,920 i 1,667 674 674
Szabolcs-Szatmár-Bereg 1. (Nyíregyháza) 30,727 i 8,947 21,779 21,779 1,483 1,483
Szabolcs-Szatmár-Bereg 2. (Nyíregyháza) 23,098 i 702 22,395 22,395 1,275 1,275
Szabolcs-Szatmár-Bereg 3. (Kisvárda) 18,627 18,627 32,374 i 13,746 1,324 1,324
Szabolcs-Szatmár-Bereg 4. (Vásárosnamény) 18,618 18,618 29,865 i 11,246 1,504 1,504
Szabolcs-Szatmár-Bereg 5. (Mátészalka) 19,216 19,216 28,294 i 9,077 816 816
Szabolcs-Szatmár-Bereg 6. (Nyírbátor) 20,034 20,034 26,994 i 6,959 729 729
Tolna 1. (Szekszárd) 18,795 18,795 21,477 i 2,681 1,381 1,381
Tolna 2. (Dombóvár) 16,029 16,029 23,910 i 7,880 966 966
Tolna 3. (Paks) 16,492 16,492 23,605 i 7,112 757 757
Vas 1. (Szombathely) 24,990 24,990 26,086 i 1,095 1,178 1,178
Vas 2. (Sárvár) 18,891 18,891 31,226 i 12,334 759 759
Vas 3. (Körmend) 17,197 17,197 30,970 i 13,772 593 593
Veszprém 1. (Veszprém) 9,609 9,609 25,920 i 8,283 17,636 17,636
Veszprém 2. (Balatonfüred) 24,484 24,484 26,280 i 1,795 1,146 1,146
Veszprém 3. (Tapolca) 24,847 i 2,008 22,838 22,838 1,000 1,000
Veszprém 4. (Pápa) 19,907 19,907 28,557 i 8,649 484 484
Zala 1. (Zalaegerszeg) 25,341 25,341 30,433 i 5,091 1,862 1,862
Zala 2. (Keszthely) 22,401 22,401 28,617 i 6,215 537 537
Zala 3. (Nagykanizsa) 25,590 i 428 25,161 25,161 816 816
Összesen 2,715,921 51 1,174,768 369,350 2,636,201 55 1,171,752 281,599 0

Töredékszavazatok

Listára kerülő egyéni szavazatok
OldalEgyéniListásMind-
összesen
Töredék-
szavazat
Győztes-
kompenzáció
Töredék
összesen
Lista
itthon
Levél-
szavazat
Lista
összesen
Ellenzék 1,174,768 369,350 1,544,118 2,693,520 7,368 2,700,888 4,245,006
Fidesz 1,171,752 281,599 1,453,351 2,607,990 216,561 2,824,551 4,277,902

A listás mandátumok kiosztása

Nyitó táblázat
EllenzékFidesz-
KDNP
14.245.0064.277.902
22.122.5032.138.951
31.415.0021.425.967
41.061.2511.069.475
5849.001855.580
6707.501712.983
7606.429611.128
8530.625534.737
9471.667475.322
10424.500427.790
11385.909388.900
12353.750356.491
13326.538329.069
14303.214305.564
15283.000285.193
16265.312267.368
17249.706251.641
18235.833237.661
19223.421225.152
20212.250213.895
21202.143203.709
22192.954194.450
23184.565185.995
24176.875178.245
25169.800171.116
26163.269164.534
27157.222158.440
28151.607152.782
29146.379147.513
30141.500142.596
31136.935137.996
32132.656133.684
33128.636129.633
34124.853125.820
35121.285122.225
36117.916118.830
37114.729115.618
38111.710112.576
39108.846109.689
40106.125106.947
41103.536104.339
42101.071101.854
4398.72199.486
4496.47797.225
4594.33395.064
4692.28292.997
4790.31991.019
4888.43789.122
4986.63287.304
5084.90085.558

A mandátumok kiosztása

1.
EllenzékFidesz-
KDNP
4.245.0064.277.902
Fidesz-KDNP(1) 4.277.902

2.
EllenzékFidesz-
KDNP
4.245.0062.138.951
Ellenzék(1) 4.245.006

3.
EllenzékFidesz-
KDNP
2.122.5032.138.951
Fidesz-KDNP(2) 2.138.951

4.
EllenzékFidesz-
KDNP
2.122.5031.425.967
Ellenzék(2) 2.122.503

5.
EllenzékFidesz-
KDNP
1.415.0021.425.967
Fidesz-KDNP(3) 1.425.967

6.
EllenzékFidesz-
KDNP
1.415.0021.069.475
Ellenzék(3) 1.415.002

7.
EllenzékFidesz-
KDNP
1.061.2511.069.475
Fidesz-KDNP(4) 1.069.475

8.
EllenzékFidesz-
KDNP
1.061.251855.580
Ellenzék(4) 1.061.251

9.
EllenzékFidesz-
KDNP
849.001855.580
Fidesz-KDNP(5) 855.580

10.
EllenzékFidesz-
KDNP
849.001712.983
Ellenzék(5) 849.001

11.
EllenzékFidesz-
KDNP
707.501712.983
Fidesz-KDNP(6) 712.983

12.
EllenzékFidesz-
KDNP
707.501611.128
Ellenzék(6) 707.501

13.
EllenzékFidesz-
KDNP
606.429611.128
Fidesz-KDNP(7) 611.128

14.
EllenzékFidesz-
KDNP
606.429534.737
Ellenzék(7) 606.429

15.
EllenzékFidesz-
KDNP
530.625534.737
Fidesz-KDNP(8) 534.737

16.
EllenzékFidesz-
KDNP
530.625475.322
Ellenzék(8) 530.625

17.
EllenzékFidesz-
KDNP
471.667475.322
Fidesz-KDNP(9) 475.322

18.
EllenzékFidesz-
KDNP
471.667427.790
Ellenzék(9) 471.667

19.
EllenzékFidesz-
KDNP
424.500427.790
Fidesz-KDNP(10) 427.790

20.
EllenzékFidesz-
KDNP
424.500388.900
Ellenzék(10) 424.500

21.
EllenzékFidesz-
KDNP
385.909388.900
Fidesz-KDNP(11) 388.900

22.
EllenzékFidesz-
KDNP
385.909356.491
Ellenzék(11) 385.909

23.
EllenzékFidesz-
KDNP
353.750356.491
Fidesz-KDNP(12) 356.491

24.
EllenzékFidesz-
KDNP
353.750329.069
Ellenzék(12) 353.750

25.
EllenzékFidesz-
KDNP
326.538329.069
Fidesz-KDNP(13) 329.069

26.
EllenzékFidesz-
KDNP
326.538305.564
Ellenzék(13) 326.538

27.
EllenzékFidesz-
KDNP
303.214305.564
Fidesz-KDNP(14) 305.564

28.
EllenzékFidesz-
KDNP
303.214285.193
Ellenzék(14) 303.214

29.
EllenzékFidesz-
KDNP
283.000285.193
Fidesz-KDNP(15) 285.193

30.
EllenzékFidesz-
KDNP
283.000267.368
Ellenzék(15) 283.000

31.
EllenzékFidesz-
KDNP
265.312267.368
Fidesz-KDNP(16) 267.368

32.
EllenzékFidesz-
KDNP
265.312251.641
Ellenzék(16) 265.312

33.
EllenzékFidesz-
KDNP
249.706251.641
Fidesz-KDNP(17) 251.641

34.
EllenzékFidesz-
KDNP
249.706237.661
Ellenzék(17) 249.706

35.
EllenzékFidesz-
KDNP
235.833237.661
Fidesz-KDNP(18) 237.661

36.
EllenzékFidesz-
KDNP
235.833225.152
Ellenzék(18) 235.833

37.
EllenzékFidesz-
KDNP
223.421225.152
Fidesz-KDNP(19) 225.152

38.
EllenzékFidesz-
KDNP
223.421213.895
Ellenzék(19) 223.421

39.
EllenzékFidesz-
KDNP
212.250213.895
Fidesz-KDNP(20) 213.895

40.
EllenzékFidesz-
KDNP
212.250203.709
Ellenzék(20) 212.250

41.
EllenzékFidesz-
KDNP
202.143203.709
Fidesz-KDNP(21) 203.709

42.
EllenzékFidesz-
KDNP
202.143194.450
Ellenzék(21) 202.143

43.
EllenzékFidesz-
KDNP
192.954194.450
Fidesz-KDNP(22) 194.450

44.
EllenzékFidesz-
KDNP
192.954185.995
Ellenzék(22) 192.954

45.
EllenzékFidesz-
KDNP
184.565185.995
Fidesz-KDNP(23) 185.995

46.
EllenzékFidesz-
KDNP
184.565178.245
Ellenzék(23) 184.565

47.
EllenzékFidesz-
KDNP
176.875178.245
Fidesz-KDNP(24) 178.245

48.
EllenzékFidesz-
KDNP
176.875171.116
Ellenzék(24) 176.875

49.
EllenzékFidesz-
KDNP
169.800171.116
Fidesz-KDNP(25) 171.116

50.
EllenzékFidesz-
KDNP
169.800164.534
Ellenzék(25) 169.800

51.
EllenzékFidesz-
KDNP
163.269164.534
Fidesz-KDNP(26) 164.534

52.
EllenzékFidesz-
KDNP
163.269158.440
Ellenzék(26) 163.269

53.
EllenzékFidesz-
KDNP
157.222158.440
Fidesz-KDNP(27) 158.440

54.
EllenzékFidesz-
KDNP
157.222152.782
Ellenzék(27) 157.222

55.
EllenzékFidesz-
KDNP
151.607152.782
Fidesz-KDNP(28) 152.782

56.
EllenzékFidesz-
KDNP
151.607147.513
Ellenzék(28) 151.607

57.
EllenzékFidesz-
KDNP
146.379147.513
Fidesz-KDNP(29) 147.513

58.
EllenzékFidesz-
KDNP
146.379142.596
Ellenzék(29) 146.379

59.
EllenzékFidesz-
KDNP
141.500142.596
Fidesz-KDNP(30) 142.596

60.
EllenzékFidesz-
KDNP
141.500137.996
Ellenzék(30) 141.500

61.
EllenzékFidesz-
KDNP
136.935137.996
Fidesz-KDNP(31) 137.996

62.
EllenzékFidesz-
KDNP
136.935133.684
Ellenzék(31) 136.935

63.
EllenzékFidesz-
KDNP
132.656133.684
Fidesz-KDNP(32) 133.684

64.
EllenzékFidesz-
KDNP
132.656129.633
Ellenzék(32) 132.656

65.
EllenzékFidesz-
KDNP
128.636129.633
Fidesz-KDNP(33) 129.633

66.
EllenzékFidesz-
KDNP
128.636125.820
Ellenzék(33) 128.636

67.
EllenzékFidesz-
KDNP
124.853125.820
Fidesz-KDNP(34) 125.820

68.
EllenzékFidesz-
KDNP
124.853122.225
Ellenzék(34) 124.853

69.
EllenzékFidesz-
KDNP
121.285122.225
Fidesz-KDNP(35) 122.225

70.
EllenzékFidesz-
KDNP
121.285118.830
Ellenzék(35) 121.285

71.
EllenzékFidesz-
KDNP
117.916118.830
Fidesz-KDNP(36) 118.830

72.
EllenzékFidesz-
KDNP
117.916115.618
Ellenzék(36) 117.916

73.
EllenzékFidesz-
KDNP
114.729115.618
Fidesz-KDNP(37) 115.618

74.
EllenzékFidesz-
KDNP
114.729112.576
Ellenzék(37) 114.729

75.
EllenzékFidesz-
KDNP
111.710112.576
Fidesz-KDNP(38) 112.576

76.
EllenzékFidesz-
KDNP
111.710109.689
Ellenzék(38) 111.710

77.
EllenzékFidesz-
KDNP
108.846109.689
Fidesz-KDNP(39) 109.689

78.
EllenzékFidesz-
KDNP
108.846106.947
Ellenzék(39) 108.846

79.
EllenzékFidesz-
KDNP
106.125106.947
Fidesz-KDNP(40) 106.947

80.
EllenzékFidesz-
KDNP
106.125104.339
Ellenzék(40) 106.125

81.
EllenzékFidesz-
KDNP
103.536104.339
Fidesz-KDNP(41) 104.339

82.
EllenzékFidesz-
KDNP
103.536101.854
Ellenzék(41) 103.536

83.
EllenzékFidesz-
KDNP
101.071101.854
Fidesz-KDNP(42) 101.854

84.
EllenzékFidesz-
KDNP
101.07199.486
Ellenzék(42) 101.071

85.
EllenzékFidesz-
KDNP
98.72199.486
Fidesz-KDNP(43) 99.486

86.
EllenzékFidesz-
KDNP
98.72197.225
Ellenzék(43) 98.721

87.
EllenzékFidesz-
KDNP
96.47797.225
Fidesz-KDNP(44) 97.225

88.
EllenzékFidesz-
KDNP
96.47795.064
Ellenzék(44) 96.477

89.
EllenzékFidesz-
KDNP
94.33395.064
Fidesz-KDNP(45) 95.064

90.
EllenzékFidesz-
KDNP
94.33392.997
Ellenzék(45) 94.333

91.
EllenzékFidesz-
KDNP
92.28292.997
Fidesz-KDNP(46) 92.997

92.
EllenzékFidesz-
KDNP
92.28291.019
Ellenzék(46) 92.282

Összesítés

Választási összesítő a 2018-as választásrólA 2018-as választás egyéni eredményeA 2018-as választás listás eredményeVissza a választások nyitó lapjára