Rendszerváltás

A rendszerváltás lényege, hogy nem a 2010 előtti rendszert kell visszaállítani, mert már az sem volt jó (különben nem lehetett volna pár év alatt lebontani). Akik 1990 után intézték az ország ügyeit, leszerepeltek, új garnitúra kell. Népiesen: se Gyurcsány, se Orbán.

Ez a lap a rendszerváltás fogalmáról és szükségességéről szól. A leváltandó rendszer leírása külön szócikkben van.

A demokrácia célja és ismérve az emberi jogok érvényesítése. Az Orbán-kormány ennek épp az ellenkezőjét csinálja: a saját hatalmát növeli, az ellenőrzési lehetőségeket kiiktatja. A kormányt ellenőrző szervezeteket a személyzeti politika révén iktatja ki.

Magyarországon kétszer volt rendszerváltás: 1989-ben és 2010-ben. 1998-ban, az első Orbán-kormány idején ⅔ híján nem sikerült a rendszerváltás, bár Orbán akkor is megpróbálta (Simicska Lajos NAV-elnökké kinevezése, Györgyi Kálmán lemondatása és helyére Polt Péter kinevezése).

Ruff Bálint szerint nem szabad megbocsátani a NER bűneit, mert ha megtesszük, megint elkövetik majd mások. Nem lett volna szabad 1990-ben sem. Ezzel ért egyet Rácz András és Ungváry Krisztián is.

A NER rendszere

Magyarországon parlamenti áldemokrácia van a kormánnyal együttműködő ellenzéki pártokkal. Ezt borította fel (kívülről) a Tisza Párt. Az áruló tud a legtöbbet a vezető viselt dolgairól, ezért haragszanak rá az ilyen rendszerek (Nagy Imre, Rajk László).

Ha nincs ⅔ (szerencsére van), az alkotmányos diktatúrából az ellenálló intézmények vegzálásával (a társadalommal való szembeállítással) lehet kilábalni. Ennek van szép angol neve is: moral suasion.

A rendszerváltást társadalmasítani kell (ez maradt el 1989-ben): az alapvető erkölcsi elvárásainak (jóvátétel) meg kell felelni. Be kell vonni az embereket, hogy magukénak érezzék a rendszerváltást. Ugyanakkor reális célokat kell kitűzni, pl. Mészáros vagyonának „csak” 60%-át visszakérni.

A NER bukása

A 2026-os parlamenti választás elvesztése után már a hatalom átadása előtt elkezdődött a rendszer összeomlása.

Az államilag finanszírozott NER-intézmények és személyek problémái már az új kormány megalakulása előtt kezdődtek.

A Mathias Corvinus Collegiumnak komoly anyagi problémát jelent, ha a kormányváltás miatt a Mol és a Richter nem fizet neki osztalékot. Kezdődik a nadrágszíj-összehúzás.

A választás után az MTI munkatársai fellázadtak a kézivezérlés ellen, miután egy állománygyűlésen követelték, hogy állítsák vissza a független, szakmai alapon nyugvó hírszolgálatatást, és szüntessék meg az eddig kézivezérlést gyakorló Németh „Pitbull” Zsolt hírigazgató felügyeleti jogkörét, aki azt fenn akarta tartani, amíg csak lehet.

A Digitális Demokráciafejlesztési Ügynökség elbocsátja az alkalmazottainak 90%-át. Ez a cég végezte a Digitális Polgári Körök piszkos munkáit: szervezett kommentelés, ukrán zászló a Tisza márc. 15-i felvonulásán. A fizetések 0,5–2,5 mFt közöttiek voltak. Kb. egy tucat alkalmazottjuk marad.

Nincs elég pénz, leépítések jönnek a Megafonnál, a Századvégnél. és a Mandinernél. A Metropol utcai terjesztését (kézbe adását) megszüntették, az újság a „gyűjtőpontokon” a tartókból kivehető. Május 8-án nem ezt tapasztaltuk: sem Kelenföldön, sem a Keletiben nem láttunk Metropolt. A TV2-n megszűnik a Tények című politikai propagandaműsor.

Balásy Gyula, a NER legnagyobb kedvezményezettje ingyen felajánlotta 4 cégét az államnak. Nem akar külföldre menni, így akarja megúszni a börtönt. Mint annak idején Simicska Lajos, csak ő az életét féltette, nem a börtöntől félt. Balásy ellen ui. már 2024-ben nyomozás kezdődött. Menczer Tamás szerint Balásy luxizása miatt veszítették el a választást. Révész Máriusz államtitkár szerint „A Lounge (Balásy egyik cége) nem tudott olyan rosszul és olyan drágán dolgozni, hogy legközelebb ne vele kelljen szerződnünk”. Kezdődik az egymásra mutogatás.

A Nemzeti Kulturális Alaphoz tartozó Kiemelt Kulturális Programok Ideiglenes Kollégiuma több mint 17 MFt-t szórt ki egy titkos alapból (ami önmagában törvénytelen), sok esetben Fidesz-közeli szereplőknek, kormányközeli celebeknek és egyesületeknek, még a hatalomátadás előtti napokban is. Május első hetében már Hankó Balázs kulturális miniszter felelősségét veti fel, miután sok vezető lemondott és távozott az alapból és a minisztériumból. A saját választókerülete 3,1 MFt-t kapott az alapból.

Rendszerkritika, rendszerváltás

Rendszerkritika: az uralkodó párt értékeinek és legitimitásának megkérdőjelezése. Orbán is ezt tette, amikor „a haza nem lehet ellenzékben”.

• a legitimitás megkérdőjelezése: egyeduralomra tör, amit az általa hozott alaptörvény is tilt, az EU-s kötelezettségekkel szembehelyezkedik, és indirekt módon megkérdőjelezi a népfelség elvét
• sérti a hatályos BTK-t: maffiaállamként működik
• keleti hatalmaknak szolgáltatja ki az országot.

Rendszerváltás: a fenti három megszüntetése:

1. a jogállam helyreállítása → NER#Kiemelt közjogi szereplők
2. az állami bűnszervezet felszámolása → korrupció, a költségvetés és a versengő piacgazdaság helyreállítása
3. a nemzeti szuverenitás helyreállítása.

Ezután jöhetnek a szakpolitikai programok.

„	Akkor fogjuk tudni, hogy jó úton jár az ország vezetése, amikor Orbán ellen megindul a büntetőeljárás, és ilyen mérföldkő lesz az is, amikor az első tiszás gyanús ügyet – mert természetesen előbb vagy utóbb lehetnek ilyenek – nem söprik a szőnyeg alá.	”
– Hadházy Ákos

Kiemelt közjogi szereplők

A NER alatt az alkotmányos intézmények jelentős része nem a hatalom gyakorlóit ellenőrizte, hanem az egyeduralom kiépítéséhez járult hozzá. Ezen intézmények vezetőinek a demokrácia helyreállításakor nem csupán a közpénzek ellopásáért kell felelni, de az elnyomó közjogi intézményrendszer működtetése sem maradhat következmények nélkül. A közjogi rendszer kulcsszereplői szisztematikus módon mulasztották el alkotmányos kötelezettségeiket. Nekik távozniuk kell, mert meghatározó szerepük volt az alkotmányos demokrácia leépítésében. Erre az átvilágítási, integritási, vagyonosodási, fegyelmi, büntetőjogi és az esetlegesen létrehozandó új intézményi keretek közötti eljárások mellett is szükség van.

Sulyok Tamás azért kerülhetett a köztársasági elnöki pozícióba, mert az Alkotmánybíróság korábbi elnökeként már bizonyította, hogy az alkotmányossággal szemben a pártérdekek szolgálata vezérli, és egyszerre segít az alkotmányos demokrácia lebontásában, valamint a rendszer nemzetközi legitimációjának fenntartásában.

Az Alkotmánybíróság elnöke, Polt Péter legfőbb ügyészként a jogállam fölszámolásának egyik kulcsszereplője volt. Alatta egész rendszere épült ki a politikailag motivált eljárásoknak, illetve az eljárások elszabotálásának. Pl. 2016-ban elutasította a Transparency International feljelentését az MNB-ügyben.

Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész megpróbál átigazolni az új rendszerbe. Kezdenek elindulni az addig altatott ügyek.

Varga Mihály MNB-elnök pénzügyminiszterként az állam gazdálkodásáért volt felelős, például a közpénzek megfelelő felhasználását is ellenőriznie kellett.

Varga Zs. András a Kúria elnöke, ahelyett hogy a bírói függetlenséget védte volna, beavatkozott az ügyelosztás rendjébe, manipulálni igyekezett a bírói kinevezéseket, politizálással vádolta a bírákat, egy, a tevékenységével szemben kritikus kúriai bírótól pedig megvonta a tanácselnöki jogköreit.

Koltay András, a médiahatóság elnöke jelöli ki a közmédia vezetőjét.

Péterfalvi Attila, a adatvédelmi hatóság elnöke is az autoriter rendszer érdekében szorgoskodott.

A kiemelt közjogi szereplők leváltása ⅔-dal

Az Alkotmánybíróság 15 tagjából 9 megbízatása két egyszerű törvénymódosítással megszüntethető:

• a megbízatási idő 9 évre csökkentése (4 bíró)
• a felső korhatár 70 évre korlátozásával (5 bíró, köztük Polt Péter, az Alkotmánybíróság elnöke).

A későbbiekben az alkotmánybírák megválasztását el kell venni a parlamenttől.

Varga Zs. András kúriai elnök megbízatását úgy lehetne egyszerűen megszüntetni, ha a megbízatás megszüntetése az alkotmányban kiegészülne még egy ponttal: a megbízatás megszűnik, ha a megválasztás feltételei megszűnnek. Ő ui. sohasem teljesítette ezeket, mégis megválasztották.

Óellenzék

Az óellenzék nem a rendszert, hanem a kormányt bírálja: a céllal egyetért, a megoldásokban nem. Ezzel az óellenzék belesüllyed a kormánykritika mocsarába.

Megjegyzés: A bankrablóval nem az a baj, hogy nem húzott sorszámot, a sofőrjükkel sem az, hogy tilosban parkolt.

Konkrét példák:

• a választási törvény minden egyoldalú módosítása választási csalás, erről mégsem beszél az óellenzék, legfeljebb a választókerületi határok átrajzolásán háborog
• a választói névjegyzék kiadása kötelező a pártok számára – kivéve a határon túliakat. Ez lehetetlenné teszi a kampányolást a szórvány magyar területeken. A kormány viszont bérel szervezetet, amelyik maga kézbesíti a szavazólapot, egyúttal kitölteti és beviszi. Gigantikus választási csalás.
• az „elhibázott gazdaságpolitika” kifejezéssel az óellenzék nem az állami szintű korrupciót kritizálja, hanem a részletekkel elvonja a figyelmet a probléma gyökeréről
• az óellenzék betegutakról vitatkozik, nem a forrráskivonásról, és nem arról, hogy a kormány rendészeti kérdésként kezeli az egészségügyet
• a kordonbontással azért harcol az ellenzék, hogy kérdezni lehessen a korrupt minisztertől, és nem arról beszél, hogy illegitim a kormány. A kérdezési lehetőségért küzdéssel saját magát helyezi alárendelt pozícióba (a Momentum)
• a média sokszínűségének korlátozását tiltja a médiatörvény, az óellenzék mégsem fordul bírósághoz, hanem azon sír, hogy 4 évenként csak 5 percre hívják be őket.
• a 2021-es közszolgálati kódex szerint kötelező ellenzéki képviselőket is szerepeltetni a médiában. A köztársasági elnök őrködik a demokratikus működés felett, de senki nem írt neki. (Persze nem fog lépni, de éppen ez kérdőjelezi meg a legitimitását.)

Ilyen langyos dumákra az emberek nem mennek az utcára. Ezért nem tud az óellenzék nagyobb tüntetést szervezni.

Az óellenzék esetén a frakciónak van pártja, mert az kapja az állami támogatást. Ez is korrupció.

Az óellenzék akcióiból nem következik olyan, hogy mit tegyen a választó, ha változtatni akar. A Tiszáéiból igen.

Forrás

• A joguralomtól az uralom jogáig: A jogállam felszámolása Magyarországon 2010–2024. Szerkesztők: Gadó Gábor, Kerekes Zsuzsa, Magyar Bálint Budapest: CEU Demokrácia Intézet (2024) ISBN 978-615-5547-12-6

Kapcsolódó szócikkek

• Tisza Párt#Rendszerváltás