Helyzetszám

Innen: kémia
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

A helyszám vagy helyzetszám az atomok molekulabeli helyét megadó jelölés. Nemcsak szám lehet, hanem latin vagy görög betű és ezek vesszővel elválasztott sorozata is, melynek minden tagja egy-egy atomot jelöl. A latin betű lehet kicsi vagy nagy, álló vagy dőlt. A számot latin vagy görög betű, felső index vagy más jel egészítheti ki (pl. ).

A helyzetszámot mindig az atom(csoport) neve elé tesszük, amire vonatkozik.[Nyitrai 1] Tehát pl. pentán-1-ol (nem 1-pentanol).

A számozásra vannak szabályok, de ezek olyan eljárásokat adnak meg, ami többféle eredményt adhat. Ilyenkor a legkisebb helyzetszámot kell választani.

Két helyszámsorozatból az a kisebb, amelyiknek a másiktól különböző első tagja kisebb. Tehát az 1,2,8 és 1,3,4 helyszámból az előbbi a kisebb.

< latin betű < görög betű < szám.[Nyitrai 2] A -t és a latin betűt úgy kell érteni, hogy a -s nagyobb, mint az ugyanolyan helyszámú nélküli.

Görög betűs helyszámot konjunktív műveletben használunk (lásd ott).

A vegyületek számozása

A számozást úgy kell megválasztani, hogy az alábbi prioritás szerint a legkisebb számozást kapjuk:[Erdey 1]

  1. kiemelt hidrogén
  2. utótag
  3. az aciklusos vegyületekben és a cikloalkánokban a kettős és hármas kötés. Ha mindkettő van, akkor a kettős kötésnek előnye van.
  4. hidro-, -én és -in együttesen. A háromféle helyszámot egy listába rendezzük növekvő sorrendbe, és ezeket hasonlítjuk össze.
  5. az ábécé-sorrend alapján elsőként megnevezett előtag.

Nagybetűs helyszám

N5,N6-Bisz(2-fluorfenil)-[1,2,5]oxadiazolo[3,4-b]pirazin-5,6-diamin

A nagy latin betű nitrogénen, oxigénen vagy kénen keresztüli kapcsolódást jelöl (N-), O- ill. S-). Általános szabályt nem találtam a nevezéktanban, csak bizonyos vegyülettípusok nevének megadásánál írták le. Viszont olyan példát találtam PubChem-ben, amikor a gyűrűhöz kapcsolódó nitrogénatomokat a gyűrű helyszáma alapján különböztették meg egymástól.[1] Pl. a gyűrű 3-as szénatomjához kapcsolódó nitrogénhez kapcsolódó helyettesítő tag a 3-N vagy N3- előtagot kapta. Úgy tűnik, ennek írásmódja N3-.

Ha az alapvegyületben és az utótagban is van nitrogén, az N az utótagra vonatkozik. Tapasztalati tény, nem láttam szabályban.

Nagybetűs helyszám sokszorozó taggal

Erre végképp nem láttam szabályt, csak példát: Izoszorbid-dinitrát (magyar Wikipédia). A IUPAC-név:[2]

2,5-di-O-nitro-1,4:3,6-dianhidro-d-glucitol

Azt jelenti, hogy két nitro- csoport kapcsolódik a glucitol-dianhidrid 2-es és 5-ös szénatomon levő oxigénjéhez.

Hangzóváltozás

Ha a helyzetszámot a vegyület elé írjuk (régi módi), a vegyületnév magánhangzója rövidülhet az utótagtól függően, pl.: 2-pentanol. Ha a helyszám a kettő közé kerül, nincs rövidülés: pentán-2-ol.[Nyitrai 3]

Ugyanez a helyzet a k ill. c változásával: 2-decén, deka-2-én.

Jegyzetek

Forrás

  • Nyitrai József – Nagy József: Útmutató a szerves vegyületek IUPAC nevezéktanához. Budapest: Magyar Kémikusok Egyesülete (1998) 2. és 18. o. Az IUPAC Szerves Kémiai Nómenklatúrabizottságának 1993-as ajánlása alapján.
  1. R-0.1.2
  2. R-0.2.4.2., 18. oldal.
  3. R-0.1.7.3. (b), 11. oldal.
  • A magyar kémiai elnevezés és helyesírás szabályai. Szerkesztette: Erdey-Grúz Tibor és Fodorné Csányi Piroska Budapest: Akadémiai Kiadó (1972)
  1. C-15.1., 203–205. oldal.