Nemzet

Innen: Politika
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

A nép nagyobb emberi közösség, amit a közös eredet tudata, a közös nyelv és hagyományok fűznek össze.

A nemzet a nép ügyeinek összessége: politika, gazdaság, kultúra, és minden más, ami a népet összetartja.

A nemzeti ügyeket az emberek megbeszélik. A fidesz-nemzet 80 évre titkosítja őket. Vagy „csak” 10-re a migrációs veszélyhelyzetet. Vagy ki tudja, hány évre a gázszerződést.

A magyar nemzet egyik fontos összetartó ereje 1956. Ennek ártott, amikor a magyar kormány nem tiltakozott az orosz történelemhamisítás ellen, hogy 1956 fasiszta felkelők műve volt. És amikor az agressziót elkövető oroszok mellé állt az Ukrajna elleni háborúban, ami az ukránok 1956-ja.

A rendszerváltás idején még volt nemzet, vagyis egyetértés fontos dolgokban, ami 2010-től megszűnt:[1]

  • a piacgazdaság szükségességében (most pedig Orbán kijelöli a milliárdosokat és versenyezteti őket saját maga előtt)
  • Európához tartozunk (most „Brüsszel” hívószó)
  • az államnak ne legyen kulturális monopóliuma (CEU elüldözése, MTA szétverése, SZFE)
  • jogállamiság, versengő többpártrendszer, hatalommegosztás

Nemzeti szuverenitás

Ha egy politikus túl sokat beszél valamiről, akkor gyanús, hogy pont az hiányzik.

Orbán rendszeresen elmondja, hogyan fenyegeti az EU, esetleg az USA a szuverenitásunkat. Arról viszont egy szót sem szól, hogy Oroszország és Kína – akikkel nem tudunk ellentétekről – hogyan járulnak ehhez hozzá.

Orbán sem a 2022. október 23-i, sem a 2023. március 15-i beszédében nem bírta kimondani, hogy mindkét forradalmat Oroszország verte le. Ez nem a nemzeti szuverenitás hiánya?

2009. november 25. előtt Orbán Viktor egyetlen jó szót nem mondott Putyinról. Ekkor találkozott Putyinnal Szentpéterváron, ezután egyetlen rossz szót sem szólt róla.[2]

Nemzeti jelképek

A kokárda nemzeti jelkép volt. 2002. március 15. után Orbán azt kérte a híveitől, hogy tartsák magukon a kokárdát, jelezve, hogy sokan vannak a fideszesek. Ezzel pártcélra használta a nemzeti szimbólumot, és az ellenzék semmit nem tett ez ellen. Még azt sem, hogy másik jelképet javasoljon saját maga számára. Ezért sok ellenzéki azóta sem hordja a kokárdát, mivel fideszes szimbólumnak tartja. Az ellenzéknek azóta sincs közös jelképe.

Kettészakadt ország

Ma Magyarországon bármilyen ismerkedésnél, találkozásnál fontos szempont, ki fideszes és ki nem. Bárkiről van szó, egyből az érdekel minket, hova szavazott. Olyan szintre jutott az egymással szembeni gyűlölet, hogy meg sem kíséreljük megérteni a másikat, csak a saját igazunkat mondjuk egyre hangosabban. Nincs valódi kommunikáció, csak a hangerőt tekergetjük.[3]

A fidesz egyes politikusai az ellenzéket nem tartják a nemzet részének: Kövér László, Lezsák Sándor.[4] Az ellenzékiek által befizetett adó kell, de jogai nincsenek az ellenzéknek? Van egy uralkodó és egy pária kaszt? Az uralkodó kaszt nem a származása, hanem a meggyőződése miatt magasabbrendű?

Idézetek

Orbán legfőbb mondandója, hogy ő fejezi ki a nemzetet.
– Lakner Zoltán
Az, hogy a dohánybolt is nemzeti, devalválja a nemzet fogalmát.[5]
– Hiller István

Jegyzetek

  1. 📝 Kéri László: 2023 a külpolitikai presztízs, a gazdaság és a morálitás tekintetében elbukott év. Riporter: Rózsa Péter YouTube (2023. dec. 30.) (videó)
  2. Márki-Zay Péter: Élő bejelentkezés a hét eseményeiről. www.facebook.com (2020. dec. 6.) (videó) 33:40.
  3. Reisz Gábor: Idehaza olyan szintre jutott a gyűlölet, hogy meg sem kíséreljük megérteni a másikat. Riporter: Matalin Dóra hvg.hu (2023. szept. 10.)
  4. Lezsák Sándor: Hadüzenet nélküli háborúban élünk. Riporter: Lampé Ágnes hirklikk.hu (2023. jún. 27.)
  5. Hiller István: Március 15. nem egy párt, hanem a nemzet ünnepe. YouTube (2024. márc. 15.) (videó)

Forrás