Billegő körzetek 2022

Egy választókerületet akkor tekintünk billegőnek, ha ′22-ben a hatpárti ellenzék és a fidesz közötti különbség 10%-nál kisebb volt. Az összes választókerületet tartalmazó táblázat ezen a lapon található.

2022-ben az ellenzék minden választókerületben egyetlen jelöltet állított a fidesz ellen, hogy egyesíteni tudja a különböző ellenzéki pártokra leadott szavazatokat. Ezzel a jelölt megkaphatta volna a 2018-ban az ellenzéki pártokra leadott szavazatok összegét, feltéve, hogy

Az első feltételről a választás eredményéből tudjuk, hogy nem teljesül. Az ellenzék átlagosan az egyéni jelöltekre leadott szavazatok 49,34%-át kapta 2018-ban, és 36,9%-át – a négy évvel korábbinak a ¾-ét – 2022-ben.

Ha a 2022-es ellenzéki jelölt az ellenzéki pártok által 2018-ban kapott összes szavazat ¾-ét megkapja, akkor amennyire a szavazók hajlandósága engedte, begyűjtötte a 4 évvel ezelőtti összes ellenzéki szavazatot. Ezt tekintjük 100%-os teljesítménynek. A mérőszám arányosan csökken – vagy akár nő – a jelölt elfogadottságával. Ez a szám a jelölt sikerességének – az ellenzéki átlaghoz képesti teljesítményének – a mérőszáma, ami a választókerületek közötti különbségeket is figyelembe veszi a 2018-as eredmények alapján.

  elfogadottság = 100 × 49.34 / 36.9 × ′22ellenzék% / ′18ellenzék%

Az elfogadottság átlaga 100%, a medián 99%, a 106 választókerületből 58 esik a 100% alá. Ez azt mutatja, hogy valamivel több az átlag alatti választókerület (jelölt).

Egy másik lap a két választáson %-ban elért különbség alapján értékeli a jelöltek teljesítményét. Az arányos mérésben jobban látszik, ha egy korábban rossz, és kevésbé, ha egy korábban jó eredmény változott.

Az alábbi táblázatban a % és Mand oszlop mindkét választáson az ellenzék eredményére vonatkozik. Elővál. az előválasztáson indulók száma a választókerületben.

Billegő körzetek 2022
Srsz.Választókerület2022Elővál.2018Elfog.
JelöltPárt%Mand.Fidesz%Mand.Fidesz
1. Jász-Nagykun-Szolnok 1. Sziráki Pál DK 39.20 46.91 3 55.41 42.09 94.60
2. Borsod-Abaúj-Zemplén 2. Dr. Varga László MSZP 42.80 43.85 2 59.47 38.06 96.23
3. Baranya 2. Dr. Szakács László DK 41.17 44.41 2 56.48 40.11 97.47
4. Pest 8. Jószai Teodóra DK 42.65 45.55 2 57.95 40.33 98.41
5. Szabolcs-Szatmár-Bereg 1. Lengyel Máté Jobbik 42.12 44.92 2 56.91 40.34 98.96
6. Fejér 4. Kálló Gergely Jobbik 43.81 46.17 2 58.42 i 39.56 100.27
7. Csongrád-Csanád 2. Mihálik Edvin Momentum 40.23 45.29 3 53.19 44.62 101.13
8. Budapest 14. Szilágyi György Jobbik 43.98 44.66 2 57.94 41.17 101.50
9. Borsod-Abaúj-Zemplén 1. Szilágyi Szabolcs Jobbik 41.37 46.50 3 54.50 38.96 101.50
10. Pest 5. Dorosz Dávid Párbeszéd 42.04 46.30 3 55.23 43.27 101.78
11. Hajdú-Bihar 1. Varga Zoltán DK 39.75 48.95 4 50.98 47.36 104.26
12. Békés 1. Stummer János Jobbik 40.05 48.27 2 51.16 44.70 104.68
13. Komárom-Esztergom 1. Dr. Konczer Erik DK 41.16 48.18 2 52.14 44.43 105.55
14. Pest 1. Dr. Bősz Anett DK 43.05 45.38 3 53.81 43.74 106.98
15. Fejér 1. Dr. Márton Roland MSZP 41.81 47.43 2 50.89 47.17 109.86
16. Vas 1. Dr. Czeglédy Csaba DK 40.23 49.95 3 47.82 49.92 112.49
17. Pest 2. Dr. Szél Bernadett Momentum 44.92 46.77 2 52.16 44.14 115.15
18. Veszprém 3. Rig Lajos Jobbik 44.51 50.70 1 51.03 46.91 116.63
19. Baranya 1. Dr. Mellár Tamás Párbeszéd 44.01 i 41.78 2 60.61 i 36.97 97.09
20. Budapest 16. Dr. Hiller István MSZP 46.35 i 42.34 2 61.85 i 37.28 100.20
21. Budapest 12. Barkóczi Balázs DK 45.11 i 42.39 2 59.11 i 37.54 102.04
22. Budapest 15. Kunhalmi Ágnes MSZP 44.60 i 43.26 2 57.91 i 39.70 102.98
23. Budapest 9. Arató Gergely DK 45.97 i 42.55 3 59.49 i 39.32 103.32
24. Budapest 10. Szabó Timea Párbeszéd 48.82 i 41.12 1 62.91 i 36.36 103.77
25. Budapest 17. Dr. Szabó Szabolcs Momentum 46.49 i 41.69 2 58.03 i 37.09 107.12
26. Budapest 13. Vajda Zoltán MSZP 45.46 i 44.61 4 56.37 41.91 107.83
27. Budapest 18. Tóth Endre Momentum 48.47 i 42.03 2 57.69 i 40.06 112.34
28. Budapest 6. Jámbor András Párbeszéd 48.31 i 41.78 4 56.34 40.51 114.66
29. Budapest 1. Csárdi Antal LMP 48.47 i 42.60 2 55.12 i 41.81 117.58
30. Budapest 3. Hajnal Miklós Momentum 48.42 i 41.82 3 54.47 42.71 118.86

A 30 billegő körzetből az ellenzék mindössze 12-t tudott megnyerni, és csak egyet átlag alatti eredménnyel. (Ez annak köszönhető, hogy ott 2018-ban nagy fölénnyel nyert.)

A 76 nem billegő körzetből mindössze 7 az ellenzéké, 69 a fideszé. Ez is mutatja az óriási fidesz-fölényt.

Választókerületek pártok szerint
PártÖsszesVidékiVesztett billegőGyőztes billegő
DbVesztettGyőztesGyőz/DbElfog.DbVesztettGyőztesElfog.DbArányElfog.DbArányElfog.
DK 32 28 4 12.50 103.00 28 28 0 102.18 7 21.88 102.82 2 6.25 102.68
Jobbik 29 29 0 0.00 96.18 28 28 0 95.99 6 20.69 103.92 0 0.00
LMP 5 4 1 20.00 98.96 4 4 0 94.31 0 0.00 1 20.00 117.58
Momentum 15 10 5 33.33 102.40 10 10 0 95.53 2 13.33 108.14 3 20.00 112.77
MSZP 18 13 5 27.78 96.65 14 13 1 93.70 2 11.11 103.05 3 16.67 103.67
Párbeszéd 7 3 4 57.14 105.84 4 3 1 99.70 1 14.29 101.78 3 42.86 105.17
Összesen 106 87 19 88 86 2 18 12

A DK a Veszprém 1-es választókerületi eredménynek köszönhetően ért el jó elfogadottságot, bár mandátumot nem tudott szerezni. A merőszám a 2018-as katasztrofális ellenzéki eredmény miatt lett ilyen extrém magas (290.20). Enélkül az egyetlen választókerület nélkül a DK eredménye:

A DK elfogadottsága Veszprém 1. nélkül
PártÖsszesVidékiVesztett billegőGyőztes billegő
DbVesztettGyőztesGyőz/DbElfog.DbVesztettGyőztesElfog.DbArányElfog.DbArányElfog.
DK 31 27 4 12.90 96.96 27 27 0 95.22 7 22.58 102.82 2 6.45 102.68

Látható, hogy vidéken alig van különbség a pártok között elfogadottságban, a budapesti elfogadottságnak pedig nincs jelentősége, mivel a 18 mandátumból 17-et megnyert az ellenzék. Több pártnak volt egy-egy kiemelkedően jó, de győzelmet nem hozó eredménye, ami emelte a vidéki elfogadottság átlagát.

Az is látszik, hogy a billegő körzetekben – még a vesztettekben is – az ellenzék a saját átlagánál kicsit jobban szerepelt.

Billegő körzetek az előválasztáson

Az ellenzéknek azokban a vesztett választókerületekben lehetett volna esélye nyerni, ahol A Megjegyzés oszlopban kiemeléssel jelezzük azokat a választókerületeket, ahol felmerül, hogy másik jelöltet lehetett volna választani az előválasztáson: szoros eredmény az előválasztáson és átlag alatti teljesítmény 2022-ben.

Az előválasztás eredménye az elvesztett billegő körzetekben
VálasztókerületElőválasztás2022Megjegyzés
HelyNévJelölő szervezetFrakcióVoks%Elfog.Győztes
elfog.
EllenzékFidesz
Budapest 14. 1. Szilágyi György Jobbik Jobbik 5492 61.99 101.50 103.07 43.98 44.66
2. Lukoczki Károly MSZP-Párbeszéd MSZP 3367 38.01
Baranya 2. 1. dr. Szakács László DK DK 3695 51.30 97.47 105.14 41.17 44.41 Szakács László gyengén szerepelt, de a 105%-os elfogadottságot Keresztes Lóránt sem tudta volna könnyen elérni.
2. Keresztes László Lóránt LMP LMP 3508 48.70
Békés 1. 1. Stummer János Jobbik Jobbik 4621 77.74 104.68 126.16 40.05 48.27
2. Miklós Attila MSZP-Párbeszéd MSZP 1323 22.26
Borsod-Abaúj-Zemplén 1. 1. Szilágyi Szabolcs Jobbik Jobbik 4258 55.81 101.50 114.09 41.37 46.50 Több X-szel sem valószínű más eredmény.
2. dr. Simon Gábor MSZP-Párbeszéd MSZP 2900 38.01
3. Csabalik Zsuzsanna független LMP 472 6.19
Borsod-Abaúj-Zemplén 2. 1. Varga László MSZP-Párbeszéd MSZP 4089 53.89 96.23 98.59 42.80 43.85 Átlag alatti teljesítménnyel is lehetett volna nyerni. Varga László biztosan győzött az előválasztáson, ennek ellenére Hegedűs Andrea nyerhetett volna 2022-ben.
2. Hegedűs Andrea DK DK 3498 46.11
Csongrád-Csanád 2. 1. Mihálik Edvin Momentum Momentum 3866 50.48 101.13 113.85 40.23 45.29 Több X-szel sem valószínű más eredmény.
2. Tóth Péter Jobbik Jobbik 2377 31.04
3. Tóth Szabolcs MMM Momentum 1415 18.48
Fejér 1. 1. Márton Roland MSZP-Párbeszéd MSZP 3057 55.61 109.86 124.62 41.81 47.43 A jó eredmény is kevés volt a győzelemhez.
2. Ráczné Földi Judit DK DK 2440 44.39
Fejér 4. 1. Kálló Gergely Jobbik Jobbik 5349 83.76 100.27 105.67 43.81 46.17
2. Kovács Janka Momentum Momentum 1037 16.24
Hajdú-Bihar 1. 1. Varga Zoltán DK DK 2758 44.61 104.26 128.39 39.75 48.95 Több X-szel sem valószínű más eredmény.
2. Pálinkás József Új Világ ÚVNP/Jobbik 1665 26.93
3. Szabó Bence Momentum Momentum 1586 25.66
4. Illés-Rácz Mariann független Jobbik 173 2.80
Jász-Nagykun-Szolnok 1. 1. Sziráki Pál független DK 4092 63.83 94.60 113.20 39.20 46.91 Több X-szel sem lett volna más eredmény. Bár Sziráki Pál teljesítménye átlag alatti, jobb eredménnyel sem lett volna sok esélye.
2. Tóth Áron LMP LMP 1175 18.33
3. dr. Kármán Irén Momentum Momentum 1144 17.84
Komárom-Esztergom 1. 1. dr. Konczer Erik DK DK 4773 67.22 105.55 123.56 41.16 48.18
2. Gurmai Zita MSZP-Párbeszéd MSZP 2328 32.78
Pest 1. 1. Bősz Anett DK DK 5586 60.79 106.98 112.77 43.05 45.38 Több X-szel sem valószínű más eredmény.
2. Tetlák Örs LMP LMP 1956 21.29
3. Ollero Marco Momentum Momentum 1647 17.92
Pest 2. 1. Szél Bernadett Momentum Momentum 10182 81.32 115.15 119.90 44.92 46.77 A jó eredmény is kevés volt a győzelemhez.
2. Hegyesi Beáta DK DK 2339 18.68
Pest 5. 1. Dorosz Dávid MSZP-Párbeszéd Párbeszéd 6687 62.48 101.78 112.09 42.04 46.30 Több X-szel sem valószínű más eredmény.
2. Tonzor Péter DK DK 3519 32.88
3. Fekete László Új Világ ÚVNP/LMP 496 4.63
Pest 8. 1. Jószai Teodóra DK DK 4109 51.30 98.41 105.10 42.65 45.55 Jószai Teodóra átlag alatt szerepelt, de a 105%-os elfogadottságot Nagy János sem tudta volna könnyen elérni.
2. Nagy János MMM Jobbik 3900 48.70
Szabolcs-Szatmár-Bereg 1. 1. Lengyel Máté Jobbik Jobbik 4463 80.17 98.96 105.54 42.12 44.92 Lengyel Máté átlag alatt szerepelt, de a 105%-os elfogadottságot nem lett volna könnyű elérni.
2. dr. Csipkés József Momentum Momentum 1104 19.83
Vas 1. 1. dr. Czeglédy Csaba DK DK 3837 50.43 112.49 139.67 40.23 49.95 Több X-szel sem valószínű más eredmény. Czeglédi Csaba jó teljesítménnyel is majdnem 10%-kal maradt alul. Ungár Péter sem tudta volna legyőzni a fideszes jelöltet.
2. Ungár Péter LMP LMP 3661 48.12
3. Koczka Tibor Új Világ ÚVNP/DK 110 1.45
Veszprém 3. 1. Rig Lajos Jobbik Jobbik 3598 100.00 116.63 132.85 44.51 50.70 A jó eredmény is kevés volt a győzelemhez.

Ind.Vker.
1 1
2 10
3 6
4 1
Más jelölt választására az előválasztáson résztvevőkön szavazatain kívül több X-szes szavazással lehetett volna változtatni. Ilyenkor a választó bárhány jelöltre szavazhat. Ebben a módszerben az a fontos, kire nem szavaznak: a több X-es szavazás az elutasított jelölteket szűri ki abból a meggondolásból, hogy közös jelöltként is arra fognak szavazni a legtöbben, akit az előválasztáson a legkevésbé utasítanak el.

A több X-nek 3 vagy több jelölt esetén van jelentősége, és csak a billegő választókerületekben (mert nagy választási különbség esetén nem valószínű, hogy más jelölt győzni tudna a fidesz ellen). A 18 billegő választókerület között 7 ilyen van (bal oldali táblázat). Közülük csak Sziráki Pál szerepelt az ellenzéki átlagnál rosszabban, de ő jóval több szavazatot kapott, mint a másik két jelölt együttvéve, így több X-es szavazással sem lett volna más az eredmény.

Három átlag alatti induló volt a billegő körzetekben, aki szoros eredménnyel győzött az előválasztáson, és szoros eredménnyel veszített áprilisban (a Megjegyzés oszlopban kiemelten). Mind a hármójuk választókerületében két induló volt az előválasztáson. Lehet, de persze egyáltalán nem biztos, hogy a második helyezettek nyertek volna áprilisban, ha ők jutnak tovább.

Egyéni eredmények 2022Előválasztás 2021Egyéni eredmények 2018Egyéni választókerületek összehasonlítása 2022 és 2018 közöttVissza a választások nyitó lapjáraKapcsolat